Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-06 / 40. szám
723 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 724 cikket félre magyarázva, nagy anyagi támogatást kapnak a felekezetek. Újabban is egy évi három millió koronányi „kenyérmorzsát" juttat, nagy részben hath. pénzből, felsegélyezésünkre anélkül, hogy felettük az állam azon gyűlöletes gyámkodást gyakorolná, mint mi felettünk. Mi nem akarjuk ezt gátolni, de lehetetlenség továbbra is ezen az utón haladni, ha a katholikusok jogait az egész vonalon nem veszik tekintetbe, a többi felekezetek fejlesztésére mindent megtesznek a katholikusok elnyomása árán. Ily állapotok tovább nem türhetök. Égető szükség, hogy minden eshetőségre készek legyünk. Mcgbocsájthatatlan bűn lenne vallási villongásokat felidézni. De rám nézve, mint katholikusra még megboesájthatatlanabb bűn tovább nézni, tűrni, miként alázzák, gyengítik az én egyházamat, tőle üres, valótlan ürügyek alatt megtagadva azt, amit az ország egy kis részében, az ország és egyházunk előnyére a katholikusok bírnak. Kenyérmorzsáról szólnak az evangélikusok, amidőn 3 milliót szavaz meg nekik a törvényhozás és minékünk katholikusoknak még a megélhetésre szükséges szabadságot és előfeltételeket is megtagadják.“ Ez a beszéd a ref. lekészi kongresszus előtt egy évvel hangzott el a képviselőház alelnöke szájából és nem valami együgyü, szegény emberek társaságában, hanem a legelőkelőbb róm. kath. egyháziak (érsekek, püspökök, prépostok stb.) és világiak (gróf Zichy Nándor és János és sok mások) együttlétében és hosszantartó zajos taps és éljenzés kisérte ... A napilapok pedig nem találtak benne semmi igaztalanságot, semmi izgatást, békebontást. Hja, a tiszttartó uram .tehene az más! Ezzel a felfogással már igen, homlokegyenest ellenkezik a Ref. Lelkészegyesület álláspontja. De hát gondolhat-e valaki arra, hogy protestáns emberek egy utón haladhatnak a klerikálisokkal, amikor vallásegyenlőségről, a lelkiismeret jogairól van szó?! A határozati javaslatot Hamar István theol. tanár, előadó igen tartalmas, tanulságos beszéddel vezette be. Ő utána mindjárt Kutas Bálint törökszentmiklósi lelkész szólalt fel. Nem fogadta el a javaslatot, mert az ő álláspontja teljesen radikális. Más javaslatot nyújtott be. (Folyt, köv.) Kobertsonról. —- Készlet Broicher „JRobertson élete levelekben“ cimű müvéből. — (Folytatás.) Ezen általa formulázott alapelvek nincsenek beszédeiben külön-külön kifejtve, hanem összeolvadnak és egész tanmódját áthatják. Első alapelve, amely szerint a tévedés negatív megdöntése helyett a positiv igazság megállapítására törekszik, mindazon beszédeiben kifejezésre jut, amelyekben egy elenyészett vallásformának az anglokatholicismusban új életre kelt vonzó erejét világítja meg, amely csak a vallásos szükséglet ki ne n elégítéséből magyarázható ki. E kivánalmat sokkal helyesebb kielégíteni, mint hevesen kikelni ellene. A valamire való polémiának az a hivatása, hogy a tévedést a benne levő igazság kiemelésével döntse meg. így részint leveleiben, részint beszédeiben rámutatott arra, hogy a szűz Mária tisztelete nem egyéb, mint a keresztyénségben a tisztaság és könyörületesség megszemélyesítése és akkor terjedt el, mikor a negyedik század metafizikája a Jézus Krisztusnak élő igaz emberi természetét elhomályosította : Miképen fejezhetnék ki az emberek a bennük határozatlan alakban élő új eszmét ? Azt az eszmét, hogy az erkölcsi tisztaság valami magasztosabb dolog, mint a nyers erő. Jobb szeretnétek talán atyámfiai, ha beérték volna azzal az elvont igazsággal, hogy a szeretet és az erkölcsi tisztaság ép úgy isteni eredetű, mint az erő és az értelem ? Az elvont igazságokat nem imádjuk, csak elgondoljuk. A tulajdonságokat elképzeljük. De a tisztelet és imádás személyt kiván és ahol ez hiányzik, ott teremt ilyent. A szelídség és erkölcsi tisztaság bölcsészeti fogalmak ; az ember azonban, minthogy szive imádásra vágyik, keres egy feddhetetlen életű nőt, akiben a gyengédség, tiszta erkölcs és szeretet megtestesült; aki előtt térdet hajthat s akinek szive hódolatával áldozhat. Nem csoda, ha az első keresztyénség ezt a nagy eszmét az Ur szűz anyjában testesítette meg. Nem csoda, ha az evangéliumok töredékes vázlatát kibővítette, kiszínezte s az egyszerű bibliai nőt isteni fenséggel ruházta fel. Könuyü belátni, hogy ennek így kellett történnie. A r. katholikus a száraz, formális theologiai dogma helyett egy vallásos, „malaszttal teljes“ nőt vett fel, akinek szivét halálos fájdalom járta át. A kegyes önmegadás, hit és reménység tárgyául személyiséget fogadott el, nem elvont fogalmat. Történelmi Szempontból szinte lehetetlen volt ezt az eszmét a világgal másként megértetni, mint idolatria utján. Ugyanezt az alapelvet alkalmazza az „Absolutió“*ról szoló, több tekintetben érdekes beszédében, amelyben kimutatja, hogy a kötés és oldás joga nem papi jog, hanem az egész emberiség közös joga. Erről a tárgyról levelében így ír : Valakit a bűntől eloldozni annyi, mint lelkét a bűntől elszakasztani; megkötni viszont annyi, mint a bűnt az illető jelleméhez hozzátapasztani. Ugylátszik, hogy ön e kifejezést akként fogadja el, mintha itt az ember jellemét érintetlenül hagyó megbocsátásról volna szó. Ámde ekkor az ember megbocsátása az Isten megbocsátásának csak tökéletlen záloga volna. Én azt a tényt hangsúlyozom, hogy az ember valósággal köt és old. Eljárásának módja szerint a bűnt másnak a jelleméhez hozzáragasztja, vagy ettől elszakasztja. Ez az eljárás azután lehet valami rettenetes, de lehet valami fenséges is. A fő az, hogy lehetséges és mi sem mondhatunk le e ránk ruházott hatalomról, csak élhetünk vagy visszaélhetünk vele. Megeshetik ugyan, hogy Isten
