Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-01 / 35. szám
617 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 618 velük együtt vágtatnak Páljaink is; követelik, hogy az állami akadémiák, az egyetemi tanárok fizetésével egyenlővé tétessék az övék is; mert az akadémiák egyetemi színvonalon álló intézetek. És amikor azt látják a Timótheusok, (az 5, 10, 15 év óta kikerült tanítványok, de még a régiebbek is csak tanítványok a tudós professzorok lábainál) hogy »az ő fölesküdt vezéreik is ott vágtatnak a széles-poros úton : hogyan keressék ők a keskeny útakat és a szoros ösvényeket« . . . kérdem Radácsy szavaival?! No most kényes ponthoz jutottam. Bizonyosan rám zúdul bizonyos részről az Ítélet: már megint kitört belőle, már t. i. belőlem, az irigység. Hát legyen kinek-kinek hite szerint! E pontnál nem vitatkozom, se nem tiltakozom. Csak azt jegyzem meg, hogy egészen természetesnek találom, hogy a hihetetlenül megdrágult megélhetési viszonyok mellett a tanárok is egyesületeikben évről-évre kivánták a »nagyobb darab« kenyeret. (Semmikép se mondom, hogy sivalkodtak érte.) De ép oly természetesnek találom, ha példájukat követik a sokkal nyomorúságosabb fizetésű, pedig velük egyenlő (a vallástanárokkal és theologiai tanárokkal átlag egyenlő) képesítésű lelkészek is. Én csak az egyenlő elbánás evangyéliomi elvét hangoztatom; semmit mást. S amit az egyiknél nem rovok meg: nem rovom meg a másiknál se. Ezért nem értem, semmiképen se értem, hogy miért kellett a sok ígéretet és a hosszas várakozást már megunt Timótheusokon olyan kíméletlenül végig vágni Pálnak, aki semmiképen se lehet példa a tűrésben, szenvedésben és megaláztatásban?! Ha Páljaink se vallják, hogy »azokkal, amelyekben vagyok, meg kell elégednem«: hogyan lehet rossz néven venni épen nekik, ha a Timótheusok nyughatatlankodnak, liáborognak?! Valamit akartok, hogy az emberek cselekedjenek ti vetetek, azt cselekedj étek ti is azokkal. Egyetlenegy igaz érvet hozhatott volna csak fel R., amellyel leinthette volna a türelmetlenkedő, hivalkodó lelkészeket s ez az, hogy hiszen megszokhatták már a szükölködést, a szegénységet, a sovány kosztot és fakó ruhát. Miért háborognak hát még most is ? ! A lelkészi fizetésekről különben R. is elismeri, hogy »most már kiáltó« ellentétben vannak viszonyainkkal s hogy y>Ma az idő teljessége már elérkezett arra, hogy a hivatalos egyház a maga egész tekintélyével közbelépjen s a lelkészeket megalázott helyzetükből mielőbb kiszabadítsa s a lelkészi hivatal országos tisztességét kockázatossá válni meg ne engedje.« Csakhogy »Kongresszus ezen nem segít. Kongresszus-féle egyházi szervet az államkormány nem ismer.« Dacára annak, hogy a novemberi konferencián ugyanezt én is kiemeltem, mégis szükségesnek tartom az orsz. ref. lelkészi értekezlet megalakulását ebből a célból is. Mert lehetetlennek tartom, hogy erélyesebb fellépésre ne szorítaná — hát mondjuk úgy — a hivatalos egyházat; és hogy gyorsabb cselekvésre ne bírná az államkormányt. De ez a cél csak időleges, szeretjük hinni, hogy mihamarabb megszűnő cél lenne. A másféle szép és nagy horderejű célokra rámutatott R. is; én is részletesen kifejtettem említett hírlapi cikkemben; rámutattak az alapszabálytervezet illető pontjai is. Hogy az egyetemes értekezletnek miért ne volna annyi jogosultsága, mint az orsz. ref. tanáregyesületnek, R. fejtegetése után se értem. De e pont felett mivel úgy is hosszúra nyúlt már cikkem, nem vitatkozom. Én most csupán a bennünket igen leszóló véleményt akartam kellő értékére leszállítani. Végül kifejezem abbeli reményemet, hogy minél többen tagjai leszünk az orsz. lelkészi értekezletnek: annál kevésbbé fog megtörténni, hogy a legnyughatatlanabbak képviselik majd az ország közvéleménye előtt anyaszentegyházunkat, amitől R. fél. Ép ezért jöjjön el ő is. Jöjjön el, hogy a »virtuskodást« űzőket, vagy akik csak azt akarnák űzni, visszaszoríthassuk. Mert az bizonyos, hogy e tekintetben kissé vigyáznunk kell. De az eshetőség, hogy még ez is megtörténhetik. nem elégséges ok arra, hogy épen a mai viszonyok közt ne igyekezzünk a személyes érintkezés által egymást erősíteni, buzdítani; a közös feladatokat megbeszélni; az idő kerekeibe bele markolni és számottevő tényezővé lenni a jövő alakulásokban. Kis József. A konfirmáltak egyesülete. A belmissiói munkásság legjobb eszköze. — Felolvastatott a barsi egyházmegye 1907. julius 27-én tartott lelkész-értekezletén. — (Folytatás.) Külföldön lévén, Düsseldorfban jártam el ilyen összejövetelekre és ösmergettem ehez hasonló egyesületek estélyeit. A lelkész nem győzött eleget beszélni annak a hasznáról. A gyermekek nem tudtak betelni az estvék örömeivel. Egy alkalommal az „Ur-imádságát“ magam is elmondtam nekik magyarul. Nem értet-A TOKAJI BOR termelők Társasága szállít Tokajból TOKAJI BORT 3 éves szamorodni | 5 éves aszú puttonos OA 07 literes OA koro- 11) 05 literes Ä0 koro-ÚU palackot ÚU náért lú palackot náért ládában bérmentve a megrendelő vasúti állomására.
