Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-18 / 33. szám
Tizenhetedik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1907. augusztus 18. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ES ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények r Az előűzetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden Vasámap, 4K), hirdetések, reklamációk Faragó János - szerkesztő czimére küldendők. ... - rrrrrr főmunkatárs czimére küldendők. ~ A konfirmáltak egyesülete. A belmissiöi munkásság legjobb eszköze. — Felolvastatott a barsi egyházmegye 1907. Julius 27-én tartott lelkész-értekezletén. A múlt év őszén — Ujbarson — tartott lelkészi értekezletünk -— nem tudom már hányadszor — kimondotta ismételten, hogy a változott idők követelményeinek megfelelőleg, minden lelkész alakítson egyházában: n ő e g y 1 e t e t, melyben gyakorolják a krisztusi jótékonyságot és neveljék anyaszentegyházunk tagjait, különösen a nőket: vallásosságra, a Thabiták kegyes életére; alakítson: prot. otthont, vagy bármi névvel nevezendő összetartásra, vallásosságra, szép és jó cselekedetek véghezvitelére nevelő kort. Mondom, ismét kimondta ezt lelkészi értekezletünk — és nem tudom hányadszor? Vájjon mi lett újból az eredmény?! Az, ami eddig volt: a határozat maradt határozat, a türelmes papír pedig várja, hogy ismét karcoljunk rá az eddigihez hasonló határozatot, s álltassuk magunkat tovább is, hogy mindeneket szépen és ékesen cselekedvén, fontos ügyet végeztünk lelkészi értekezletünkön. Valljuk meg, hogy egyházi közéletünk nagy ellenmondásokban mozog. Mintha erőt vett volna rajtunk bizonyos kishitűség saját egyházi intézményeink életrevalósága iránt. Mintha befészkelte volna magát bizonyos érthetlen apáthia minden nagyobb jelentőségű eszmék és korkérdések iránt. Nem becsüljük meg eléggé saját intézményeinket, nem tiszteljük eléggé saját határozatainkat sem. GyüJésezünk mi végnélkül, folytonosan. Kernekül megtétetnek s el is fogadtatnak az indítványok, jegyzőkönyvekbe foglaltatnak; de sajnosán kell tapasztalnunk, hogy azok a szép eszmék és indítványok vajmi ritkán jutnak megvalósuláshoz, vajmi ritkán hajtatnak végre. Ha valaki végig nézné csak egy néhány esztendőnek is a jegyzőkönyveit, bizony furcsa meglepetésre jönne. Látná évről-évre felujulni, előkerülni azokat a fontos határozatokat, melyek még mindig megvalósításra várnak, vagy ott pihennek elfeledve a jegyzőkönyvekben. Pedig a mindennapi élet küzdelme, veszedelme kényszerít bennünket rá már ma is, hogy komolyabban vegyük kütelességünket s leszámoljunk azokkal a korkérdésekkel, melyekkel egyházunkat ezernyi küzdelmében, s veszélyével szemben életképessé, tevékennyé, hódítóvá és végre győzelmessé tehessük. Mert nézzünk csak kissé magunk körül ! Látjuk, hogy a vallásosság hanyatló félben mindenfelé; szinte a csőd szélén áll — elmondhatjuk. Ha a templomok látogatását vesszük a vallásosság fokmérőjéül, még talán, felületesen Ítélve — azt mondhatnánk: rendben van a dolog. Csakhogy ha mélyebbre vetjük vizsgálódásunk prespektiváját; ha betekintünk a családi életbe, látjuk a társadalom romlottságát, halljuk az átkot és szitkot, amit szór a gyermek az apára, az apa gyermekére; ha látjuk a lopok, csalók megszaporodott millióit, azokat, kik tekintélyes állásukat, eszöket mások romlására, tönkretevésére használják fel: bizony-bizony el lehet mondanunk, hogy a vallásosság csőd szélén áll, a bukás hajóján evez. Elmondhatjuk, hogy az idők gonoszak; elmondhatjuk, hogyha valaha, úgy a mai időben van szükség arra, hogy ébren legyünk, az írás szerint »ne aludjunk, hanem vigyázzunk« —, mint őrállók teljesítsük kötelességünket lelkiismeretesen. Gondoskodjunk azokról az eszközökről, melyeket a ránk bízott nyáj legeltetésének s egyházi intézményeinknek megvédelmezésében a legsikeresebben használhatunk. Híveink megtartására, egyházi intézményeink megvédelmezésére s fejlesztésére, a hitélet felvirágoztatására ma már nem elegendők a régi eszközök. Nem elég egy-két vasárnapi prédikáció elmondása, sokkal fontosabb ma a kurapastorális sokféle módja, alkalmazása; nem elég ma csak a katbedrai igehirdetés, oda kell vinni