Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-28 / 30. szám
537 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 538 megszaporodtak a szabadgondolkozók s egyházellenes elemek. Ezek indították meg a küzdelmet, sajnálván a ref. egyháznak adott nagy segítséget. Hírlapokban, gyűléseken s szószékeken hevesen folyt a harc a fölvetett indítvány mellett és ellen. Junius 30-án történt a szavazás s a genfi nép 7656 szavazattal 6822 szavazat ellen, tehát 834 szótöbbséggel a szétválasztás mellett döntött, ami 1909 január 1-én lép életbe. A munkás nép körében nagy közönyösség mutatkozott a kérdés iránt s igen sokan nem szavaztak. Megjegyzendő, hogy még a református lelkészek közül is többen a szétválasztás mellett voltak. Ezeket ugyanis az a meggyőződés vezette, hogy ez a szétválasztás sokkal kedvezőbb feltételek mellett történik most, mint történnék később. Ez az eset arra figyelmeztethet bennünket, hogy nálunk is bekövetkezhetik ám ugyanez, ha nem is hamarjában ; tehát nem ártana a beállható következményeket jó előre számításba venni. — Magyar élet Amerikában. A New-Yorkban megjelenő, Heti Szemle c. református lapban olvassuk a következő hirdetést : „A magyar szülők valláskülönbség nélkül felkéretnek, hogy gyermekeiket járassák a newyorki egyház mindennapi iskolájába, amely szeptember 1.-én nyilik meg magyarországi okleveles tanító vezetése mel lett. Jelentkezni lehet a lelkészi hivatalban, továbbá Garara Mihály főgoudnoknál (121 Seventh Street) és az augusztus közepén Magyarországból megérkező new-yorki tanítónál. Ez a mindennapi iskola a new-yorki közoktatási hatóság által törvényes iskolának van engedélyezve és elismerve. Az iskolai tanterem a templom alatt van. A tanítás teljesen ingyenes és a tanulók mindenféle taneszközzel és könyvekkel is ingyen láttatnak el.“ Különösen ez az utolsó mondat ajánlanék az összes hazai hatóságok figyelmébe. — Rétesalma, csemege körte, ringló szilva, új paradicsom, tölthető zöld paprika, zöld tejes kukorica, görög-, turkesztán- és ananász-dinyét postakosarankint 1 frt, 20 kr.-ért szállít Szabó Géza, Csongrád, gyümölcskivitel. — Magyar Otthon. Elsőrangú penzió. Családok, házaspárok és magános urak részére. Elegánsan berendezett különbejáratu szobák. Rézágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Főherceg Sándor-utca 30. sz. Hivatalos rész. Pályázat. A dunántúli ref. egyházkerület tatai ref. egyházmegyéjében kebelezett Csep ref. anyaegyház lelkészi állomására, melynek évi javadalma: az 1894. évi Jelentő-iven, felsőbb egyházhatósági értékelés szerint, készpénz, föld, terményekben, 1426 K 16 fillér, a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől pedig, — az adó, s egyebek levonásával — 85914/1900. sz. a tiszta jövedelem 1265 K 99 fillérben állapíttatott meg és 1600 koronáig évi 334 kor. 01 fillér államsegéllyel egészítetik ki, s így a javadalom IV. osztályú. Pályázók felhivatnak, hogy — miután ezen állomány még a régibb egyházi törvények rendelkezései szerint fog betöltetni, — lelkészi minősítvény és szolgálati bizonyítyánnyal felszerelt kérvényeiket 1907. évi augusztus hó 20-ig Czike Lajos espereshez Ó-Szőnybe (Komáromm. postahely) küldjék. A megválasztott lelkész ezen állomást 1908. évi Gergely-napkor foglalhatja el. Komárom, 1907. julius 19. Antal Gábor ev. ref. püspök. Pályázati hirdetmény. A magyarországi ref. egyház egyetemes konventjének közvetlen fennhatósága alatt s az Északamerikai Egyesült Államok területén működő amerikai magyar református egyházmegyében előreláthatólag több egyházközség lelkészi állása fog betöltetni. Felhivatnak mindazon lelkészek, kik az amerikai magyar református egyházmegyében lelkészi állást elfoglalni hajlandók, hogy ezen szándékukat személyes és családi körülményeik, nyelvismeretük (az üresedésben levő Mount-Carmeli egyházban a tót nyelv ismerete is kívántatik) stb. ismertetése mellett a konvent alulírott világi elnökéhez (Budapest, II., Bimbó-u. 7. sz.) okmányaik kíséretében jelentsék be. Tájékozásul megjegyeztetik, hogy a lelkészi állások szabad lakáson és stólán kívül általában az egyházközség által fizetett évi 400 dollár s a konvent elnöksége által fizetett évi 500 dollár, együtt 900 dollár évi javadalommal vannak egybekötve, s hogy a lelkészek amerikai szolgálatuk ideje alatt is 1800 korona nyugdíjba beszámítható törzsfizetés alapján tagjai maradnak a lelkészi nyugdíj és özvegy-árva gyámintézetnek. Budapest — Miskolcz, 1907 julius 9. A magyarországi református egyház egyetemes konventjének elnöksége : Báró Bánffy Dezső Kun Bertalan főgondnok, világi elnök. püspök, egyházi elnök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs : Faragó János. Kérje ingyen és bérmentve magyar nyelvű, gazdagon illusztrált föárjegyzékémet, 3000-nél több rajzzal, mindennemű nikkel-, ezüst- és aranyórák, valamint mindennemű szolid arany és ezüst árnk, hangszerek, acél és bőráruk stb.-ről eredeti gyári árban. Nikkel romontoir óra K 3 — System Roskopf patent óra K 4-— Svájci eredeti sistem Roskopf patent K ö-— Bejegyzett »Sas Roskopf. nikkel rem. K 7'— Ezüst remontoir óra »Glória, művel K 8-40 Ezüst remontoir óra dupla fedéllel K 12 50 Ébresztőóra IC 2 90. Konyhaóra K 3-— Schwrzwaidi óra K 2-80. Kakukóra K 8 50 Minden óráért 3 évi Írásbeli jótállás. Nincsen kockázat! Becserélés megengedve vagy a pénz vissza! Első óragyár Brüx KONRAD JÁNOS cs. és kir. udvari szállító. Brüx 1254. szám. (Csehország.