Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-14 / 28. szám

491

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

492

A komáromi egyházmegye köréből egy tanító, hivatkozva a nagyfokú vallástalanságra, azon indítvánnyal lépett a közgyűlés elé, hogy felekezeti népiskoláinkban a vallástant a lelkészek tanítsák.

ily intézkedéssel azonban nem lehetett volna a bajon segíteni. Mert eltekintve attól, hogy sok igen fontos ok áll ily irányú intézmény megvalósíthatásának útjába : végtelen káros hatású volna, már a növendékek lelkében tápot nyújtani annak a sok ember ajakáról hangzó felfogásnak, hogy a vallás a pap dolga.

Ha a vallástanítás a lelkészekre származtatnék át, nem oktalan dolog volna-e, hogy egyházaink tetemes megadóztatás, nagy áldozat és súlyos terhek viselése által tanítókat fizessenek, népiskolákat tartsanak fenn, mikor az állami és községi iskolákban ép úgy módjuk lenne a lelkészeknek a vallástanításra, mint a mi felekezeti iskoláinkban.

De felesleges ez indítvánnyal bővebben foglalkoznom. A múltban felekezeti iskoláink azért játszottak vezető szerepet, mert minden tárgy tanításánál érvényesült a kálvinista vallás által teremtett felvilágosodás szelleme. A hitbuzgó tanító vallásos érzülete minden alkalommal megnyilvánúlt és pedig nemcsak a szoros értelemben vett vallástani tárgyak tanításánál. Kálvinizmus és józan haladás, vallásosság és okos értelem egymást ápolták, egymást feltételezték. A minden tárgyak tanításánál érvényesülő és nemesítőleg ható ezen vallásos szellem szoríttatnék ki iskoláinkból, ha a vallástanítás a tanító kezéből kivétetnék.

Más megoldásról kell gondolkoznunk. Én azt hiszem, az iskolai vallásos nevelést csak úgy tehetnénk bensőbbé és hatékonnyá, ha a kálvinista tanítóképzőkből kikerült tanítókat a választásoknál előnyben részesítenők; ha lelkészeink a vallástanítás ellenőrzésére legnagyobb gondjukat fordítanák; ha egyházi hatóságaink a legszigorúbb intézkedést hoznák, hogy a vallásos érzület elemi iskoláinkban a legnagyobb gonddal és odaadással ápoltassák, emlékezetükben felújítván tanítóinknak, hogy iskoláinkat nemcsak az általános, hanem a valláserkölcsi képzés céljából is tartjuk fenn, — és végül, ha a vallástanításban hanyag tanító, az ellenőrzésben felületes lelkész ellen szigorú rendszabályok alkalmaztatnának.

Csak röviden akartam e pontra rámutatni, hogy amikor a légkör körülöttünk olyan, mintha a katholicizmus szelleme az állami és községi iskolákba is igyekeznék irányítólag befurakodni, akkor mi legalább a saját iskoláinkban védenénk meg puritán vallásunk érdekét.

Megyercs.

Soós Károly.

Korpótlék-e, vagy pedig 2400 korona minimum ?!

Óh bár mindkettő meglenne ! így sóhajtanak fel összes lelkésztársaink, de lelke mélyén mindegyik arról van meggyőződve, hogy mindkettő csak a messze jövő andalító zenéje. El kell azonban azt ismernünk, hogy egyházkerületi közgyűlésünk elkövet ezen a téren mindent, ami csak tehetségében áll, (1. ehkjk. 16. és 19. Ad 5., 6. pontjait) de sajnos, igen kevés az, amit a maga erejéből tehet.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy az államtól fizetésjavításunk érdekében hosszú ideig semmit nem várhatunk. Hiába a kérés, zörgetés, agitáció; még csak a szokásos biztató miniszteri frázist sem hallhatjuk: »Megfontolom kérésüket s rajta leszek, hogy jogos kívánságaik a törvény keretén belül kielégítést nyerjenek.« Bőt ellenkezőleg, a kultuszminiszter a legridegebb álláspontra helyezkedik kérésünkkel szemben. Igen helyes téren mozognak tehát felszólaló egyes lelkésztársaink éppen úgy, mint kerületi gyűlésünk, amidőn saját erőnkből próbálják hoszszabbra foltozni a takarót, hogy összehúzott, zsibbadt tagjainkat kissé tovább nyújthassuk ki.

Eddig az volt az általános vélemény lelkésztársaink részéről, hogy az összes rendelkezésünkre álló forrásból, a lelkészek korpótlékban részesüljenek. Én részemről radikálisabb álláspontra helyezkedném. A kérdés megoldása sürgős, a szükség égető; a legfeljebb 200 koronára terjedhető pótlék helyzetünkön nem segít! Minden lehetőt el kell követnünk arra nézve, hogy ne a korpótlék, hanem a 2400 koronás minimum valósíttassék meg ez idő szerint. A lelkészi nyugdíj törvény által kívánt fizetések, a folyton növekedő drágaság, a gyermektaníttatás költségei olyan súllyal nehezednek vállainkra, hogy azokon az 5—10 óv múlva nyerendő pár száz korona pótlék semmit nem segít. 2400 korona a legkevesebb, amiből ma intelligens ember szűkösen megélhet. 2400 koronát fog kapni az egyházainkban velünk szolgáló tanító is. Most már kivált városi papjaink hogyan tudjanak olyan életmódot folytatni, mint munkatársaik: a tanítók ? ! Azután annak sem volna értelme, hogy