Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-19 / 20. szám
355 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 356 törvényjavaslat cime nem tesz már kivételt, mert az beszél hitfelekezeti és községi tanítókról, az egységes nemzeti közoktatás elejtése. Ép azért — mondom — őnagyméltósága nem is veheti rossz néven, ha én az ő eredeti javaslatát, nem pedig azt, amely azt megváltoztatta és ezzel az egész törvény szellemével ellenkezik, ajánlom elfogadásra. Annyival inkább kérem a méltóságos főrendeket ennek elfogadására, mert már Verbőczy megmondotta, hogy a törvényhozásban kellő megfontolás után, a józanabb résztől stb. hozandók a határozatok. Azt elfogja ismerni, aki a hírlapokat olvasta, hogy mikor ez a javaslat beadatott, meg nem vitattatott a képviselőházban, a legtöbben nem is tudták, miről van szó, talán őnagyméltóságának sem volt róla előzetesen tudomása, minden vita, minden közbeszólás nélkül egyszerűen hozzájárult anélkül talán, hogy jól megnézte volna, micsoda szakaszok azok, amelyekre itt hivatkozás történik. Mert különben lehetetlennek tartom, hogy olyan paragrafusokat is engedett volna kihagyni, amelyek magyarság tekintetében, hazafiság tekintetében, az állami felügyelet tekintetében lényegesek s ha alkalmaztatnak, a szerzetnek vagy a szerzeteseknek kárára nem válnak. Tehát jó volna, ha a képviselőház ezt a kérdést, amely kérdésben, ha eddig ott valaha felvettetett, mindig a legjobb erők léptek síkra pro vagy kontra, de véleményeiket nyilvánították, még egyszer megfontolás tárgyává tenné, talán érdemileg ugyanazt határozná, de legalább precizirozná azokat a szakaszokat, amelyek alá igenis oda vonandók a szerzetes tanítók és a szerzetesnők is. Tisztelettel ajánlom módosítványomat, amely nem egyéb, mint a törvényjavaslatnak eredeti szövege a betoldás nélkül, tehát az Apponyi-féle eredeti szöveg, amely így szól: 25. §. A jelen törvényben foglalt rendelkezések a tanítónőkre épugy alkalmazandók, mint a tanítókra.“ A szakasznak többi része pedig elhagyatnék. Apponyi Albert gróf nyomban válaszolt. Éppen e szakaszt tartja alkalmasnak azon visszásságok megszüntetésére, amelyek a szerzetesrendi tanítóknál előfordúlnak. Ami a kezdő fizetés óriási nagyságát illeti, bár a törvény szövege hiányos, — tévedés forog fenn Antal püspök részéről, mert csak fizetés kiegészítésről van szó és nem pótlásról. A fizetés-kiegészítésre irányuló kérelem a községekre Írja elő az állami adók 5 százalékának iskolai célokra való fordítását. A szakasz nem foglal külön rendelkezést a szerzetesrendi tanítók esküjének szövegére. A szerzetesrendi tanítókra és tanítónőkre kiterjed e törvényjavaslat minden nemzeti garanciája. A szerzetesrendi iskolák a nemzetiségi vidékeken az ő tapasztalása szerint nagy szolgálatokat tesznek. Kéri e szakasz elfogadását. Antal Gábor ismétli, hogy nem tartja helyesnek, ha kivételes intézkedések foglaltatnak a javaslatban, amikre a miniszter ur hivatkozott azok nincsenek a §-ban. Mindenesetre legalább is hibás a szakasz szövegezése, ezért is kéri a javaslatot a képviselőházhoz visszaküldeni. Majláth Gusztáv gróf püspök nem fogadja el Antal indítványát. Ők áldozatokat hoztak, amikor a javaslatot elfogadták. Ezt azért tették, mert a javaslat elismeri az egyház jogait. A szerzeteseket és apácákat magasztalta ezután. A szakasz elfogadását ajánlja. Az elnök szavazásra tevén fel a kérdést, Antal Gábor módosítása mellett öten szavaztak, és pedig Zelenka Pál püspök, Rákosi Jenő, Beöthy Zsolt, Tarkovich József és maga Antal Gábor. * * * Antal Gábor püspök urunk föntebbi beszédéhez nem füzünk magyarázatot; csak annyit mondunk, hogy nyílt, egyenes, bátor beszéd volt és elejétől végig igaz. De ha már magunk nem fejtegetjük e beszédnek valóban szükséges voltát, annyival szükségesebbnek tartjuk közölni egyik régi, mindig liberális irányú nagy napilapunknak, az Egyetértésnek következő hozzászólását: Apácák és szerzetesek. Antal Gábor ev. ref. püspök, a főrendiház tegnapi ülésén hibát akart reparálni. Fölpanaszolta, hogy a nem állami tanítók fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslat 35-ik paragrafusa túlságos nagy barátsággal és és kedvező jóakarattal viseltetik az apácák és szerzetesek iránt. Javasolta, hogy ezek a tanítórendek ne élvezzenek privilegizált bánásmódot. Antal Gáborban meg volt a jóakarat, hogy a maga helyén és maga hatáskörében megakadályozza azt, hogy egyoldalú, felekezeties törvény kerüljön ki a magyar törvényhozás műhelyéből. A főrendiház azonban leszavazta. Öten, mindössze Öten voltak azok, akik az ő álláspontját elfogadták. Panaszoljuk azt, hogy ez a paragrafus egyáltalában meghozatott s hogy a törvényhozás két kamarájában egyedül Antal Gábor volt az, aki ellene szót emelt. Azok ellenben, akiknek még az első fórumon hasztalan rekrimináció helyett gyakorlati sikereket lehetett volna elérniük, gróf Apponyi intésére a klerikális izü szakaszt gyanakodás és lelkiismereti aggály nélkül megszavazták. Hogy miért nem lett volna szabad megszavazni ezt a szakaszt, azt tegnap a gyöngébbek kedvéért érthetően és részletesen kifejtette Antal Gábor. A 35. szakasz — szemben egyéb nem állami tanerőkkel — megadja az apáca és szerzetesrendeknek azt a privilégiumot, hogy ha államsegélyt kérnek, nem tartoznak szegénységüket bizonyítani. A szerzetes rendeknek tehát lehet milliókat érő vagyonuk — hol van olyan zárda amelyik vagyontalan ? — a kuponok mellett új jövedelmi forrást nyithatnak maguknak az állami adófillérekből. Még az sem szüséges, hogy szerzetes rendek, tanítók és tanítónők magyarul tudjanak, az állam tehát nem a nemzeti kulturmunkában való részesedésért szubvencionálja őket, csak azért, mert szerzetrendek. Antal Gábor példákkal illusztrálta mennyi a magyarul nem tudó tanítórend az országban s okkal és joggal vetette föl azt a kérdést, milyen nemzeti érdekből kell hát ezeknek megadni az állami szubvenciót ?
