Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-13 / 2. szám
27 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 28 hogy annyi előképzettség, oly fontos és magasztos, lelki erőt, lelkesedést, eszményiek után törekvést igénylő élethivatás teljesítői megérdemlik e, hogy a társadalom részéről ugyanolyan elismerésben, méltánylásban részesüljenek, mint a fentebbi élethivatások — különben tiszteletreméltó — funkoionáriusai ? Legközelebb lelkészi kongresszuson panaszoltuk el bajainkat, juttattuk kifejezésre kívánságainkat. Mily tanulságos, méltányos lefolyású volt az is. Sehol egy-egy követelőző hang, sehol egy-egy szenvedélyes kifakadás, sehol az irigykedő önzésnek, más társadalmi osztályokat háttérbe szorítani akaró szava . . . inkább annak hangoz tatása, hogy fokozottabb tevékenységet, lelkesebb munkát, belterjesebb gondozást fejtsünk ki és fordítsunk a reánk bízottak lelki-testi jóllétéért, boldogításuk előmozdítatásáért! Mintha csak hallgatag apellálni akartunk volna a társadalomra, az intéző körök igazságszeretetére s mintha csak tudnánk, sejtenénk, hogy az önfeláldozó, hazaszerető, a hazának jóravaló embereket nevelő, nyújtó életnek, egy-egy ily hivatásnak, elismerés nélkül maradnia nem lehet. Hiszen oly kevesek e szemben igényeink, 2400 kor. rendes évi fizetés, 200 kor. évötödös korpótlék! — Fele, harmadrésze mint más pálya boldog sorsosainak, nem annyi mint külföldi protestáns lelkésztársainknak, morzsája r. kath. kollégáink dús javadalmának és azután semmi lépcső, semmi előhaladás, semmi emelkedés ! Az az egyszerű palást, az a tiszteletes cím, kisér bennünket s viseljük azt tisztelettel, felemelt fővel az elmúlásig, a pihentető siri nyugodalomig. Ennyit talán kérhet, várhat s remélhet annak a íelekezetnek papsága, mely minden izében magyar, melynek kifelé gravitáló, az állami élet rendes működését megbénító törekvései nincsenek, mely gondot viselne bizonynyal az övéiről, az ő szolgáiról, ha milliókat nem áldozna a magas államot érdeklő kulturális célokra, elemi és felsőbb oktatásu intézményekre, sőt nyomorúlt filléreiből még távol idegenben élő, elveszésnek kitett hitsorsosaink megmentésére, édes hazánk részére leendő megtartására is. Bizton reméljük, bizton várjuk a társadalom, a magas állam segítő kezét, támogató gyámolítását. Patay Károly* E cikk a M. Sz.-ban való megjelenés előtt itt is ki volt már szedve. Szerk. Tanítót mozgalma. A pápai református egyházmegyei tanító-egyesület 1907. évi január 2-án Pápán rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés egyedüli tárgya volt a tanítók fizetésügye. Tárgy altatott a M. T. Országos Bizottsága által a Képviselőházhoz intézett „Emlékirat“, mely a következő levél kíséretében küldetett meg az egyházmegye területén levő országgyűlési képviselőkhöz : A pápai reform, egyházmegyei tanító-egyesület közgyűlése a „Magyarországi Tanítók Országos Bizottságának“ 1906 november 18. napján tartott rendkívüli közgyűlése által a tanítói fizetések rendezése tárgyában elfogadott s a M. T. Képviselőházhoz intézett „Emlékiratot“, mint a magyar tanítóság teljesen jogos kivánalmainak hű kifejezését, egész terjedelmében elfogadja s kéri a magyar népnevelés ügyének minden igaz barátját, hogy a hazafias magyar néptanítókat, akik nem csupán saját érdekeikért, hanem a magyar nemzeti népnevelés terén e nemzet jövőjének érdekében kivánatos haladás alapfeltételeinek biztosításáért küzdenek: ezen küzdelmében támogassa. Kijelentjük, hogy a magyar tanítóknak helyzetük türhetővé tétele iránt folyó régi és folyton erősebben hullámzó mozgalma nem külső izgatásnak, hanem a tanítók immár az elviselbetlenségig nehéz helyzetének, más osztályok mellett (a népnevelés fontosságáról oly gyakran hangoztatott szép szavakkal éles ellentétben levő) mellőztetésüknek, szűkkeblű módon való háttérbe szoktatásuknak természetes következménye s ezen nyugtalanság csak a „Magyarországi Tanítók Országos Bizottságának“ Emlékiratában Összefoglalt kívánságok teljes kielégítése utján orvosolható; azon tervezet ellenben, mely 1906. december havában a M. T. Képviselőház elé terjesztetett, a magyar tanítóságnak még ideiglenes megnyugtatására sem alkalmas, mert: a) A mellett, hogy a „Magyarországi Tanítók Orsz. Bizottságának“ Emlékiratában kért javadalmazásnál sokkal alacsonyabb mértéket állapít meg, ismét magában foglalja a magyar népnevelés egysége ellen tüntető intézkedést, hogy az úgynevezett állami és a nem állami (de az erkölcsi alapon álló magyar nemzeti állam kiépítésének munkájában egyenlően fáradozó) tanítók javadalmazását nem egyenlő összegben irányozza elő.-b) Korlátokat emel a különböző helységekben működő tanítók javadalmazása között, mely megkülönböztetés csak azon esetben lenne tűrhető, ha a tervezet a legalsó fokozatú helységekben működő tanítók méltányos igényeit az „Emlékiratban“ jelzett mértékig teljesen kielégítené ; mert ha a városi élet egy s más tekintetben drágább íb a falusinál, de a gyermekek fölnevelésének, taníttatásának költségei viszont a falusi tanítókat terhelik nagyobb mértékben, sőt gyakori eset az is, hogy a falun lakó tanító különféle dolgokat otthon a piaci árnál magasabban kénytelen bevásárolni, vagy pedig a kisebb-nagyobb távolságban levő városba kell azokért fáradnia és költekeznie. Tehát ha szép és dicséretes azon „lovagias liberalizmus“, mely a férfi és nőtanítók fizetését egyenlő összegben állapítja meg: nem kevesebb méltánylást érdemel azon kívánság, hogy mig a tanítói fizetések minimuma az „Emlékiratban“ kért Összegen alul van, addig a legnagyobb részben osztatlan népiskolákban, tehát a legnehezebb munkával foglalkozó falusi tanítók a városiakkal egyenlő mértékű fizetést nyerjenek. Az ezen kívánsággal ellenkező intézkedés a magyar nemzet zömét képező népnek — s annak nevelése ügyének lekicsinylését is jelenti. c) Azon szándékkal, hogy a kántorsággal is fog- I lalkozó tanítók kántori javadalmát azok tanítói fizetésébe i számítja : az állami és nem állami tanítók ellátása kö-
