Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-12 / 19. szám
331 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. . 332 egybe. Ehhez az állapothoz ragaszkodnunk kell, inkább mint bárki másnak, mert a mi ott lakó hitsorsosaink vér a mi vérünkből, hús a mi húsúnkból, a magyar fajnak élő testrészét alkotkotják azok, amelyet ebből a vérbeli kapcsolatból kiragadtatni nem engedhetünk soha. Meg kellett erről a körülményről emlékeznem, főtiszt, közgyűlés, mert hiszen aki némi figyelemmel kiséri a Horvát-Szlavonországban történteket, — fájdalom, nagyon kevesen vagyunk — akik figyelemmel kisérjük — az lehetetlen, hogy aggodalom és keserűség nélkül lássa az ottani fejleményeket. Kerülni fogok minden birálatot, de a tényeket konstatálnom kell. Az ott jelenleg uralkodó áramlat a magyar és horvát nemzetek közötti testvériségnek oly lelkes hirdetése mellett foglaltáéi helyét, amely a legnagyobb örömöt és megelégedést kelthette naiv lelkekben. Mert hiszen minden helyesen gondolkozó magyar embert a társországokra vonatkozó magatartásában csakis az az óhaj és az a törekvés vezetheti, hogy a magyar és horvát nemzetet összekötő számos közös érdek alapján kifejlődjenek s megerősödjenek közöttünk az igaz barátságnak érzelmei. Éppen ezen szempontból is nagy horderövel biró jelenség az, hogy nagyszámú magyarság telepedett le Iiorvát-Szlavonország területén. Az érdekközösségnek, az anyagi és szellemi kapcsolatnak számos szálai szövődhetnek ott. Kiváló alkalom ez az igaz barátság és összetartozandóság érzetének kifejlődésére, amelyet minden helyesen gondolkozó magyar és horvát tényezőnek igy kellene felfognia s mindnyájunk közös érdekében ebben az irányban felhasználnia. De egyúttal próbaköve is ez a sokat hangoztatott barátságnak s ha nem vakmerő szemfényvesztés mindaz a testvéries nyilatkozat, amivel a társországok jelenleg irányadó tényezői a hatalom polcára jutottak, ha csak egyetlen csirája él keblükben a jó viszonyra való őszinte törekvésnek, ennek itt kell tanujelét adniok. Senki nem kiván magyarosítani, senki nem kivánja az ö nemzeti kulturális törekvéseiket korlátozni; de azt azután meg kell követelnünk, hogy a közibük letelepedett magyarság megtarthassa, ápolhassa magyar jellegét s ott mint magyar ember jól érezhesse magát. És ha erre irányuló jogosult törekvések mégis akadályba ütköznek, én nem hiszem, nem képzelem, nem akarom hinni és nem akarom képzelni, hogy lehessen magyar tényező, amely eltűrhesse ezt a gyalázatot. Ánnak, amit most mondok, pártpolitikai yonatkozása nincs és nem is lehet. Bármily szomorúak is közállapotaink, nem sülyedhettünk odáig, hogy ily kérdésben magyar ember és magyar ember között nézeteltérés fordúlhasson elő. E téren is, mint nemzeti missziónk egész vonalán mélyen gyökereznek törekvéseink a nemzeti ügynek minden magyar ember előtt egyaránt becses alapvető szempontjában. Az egész magyar közvéleménynek, közéletünk minden tányezöjének rokonszenves támogatására joggal számíthatnak azok és erre a rokonszenvre, erre a támogatásra, talán több szükségünk van most, mint bármikor. Az én mélyen tiszLelt elnök-társam azt mondta,' hogy a béke derűs korszakát éljük. Igaz, de a béke korszaka ha derűs is, nem a pihenés korszaka. Jaj azoknak, kik pihenésben vesztegetik el a béke korszakát. Legyen ez a munka korszaka minden téren, minden rendelkezésre álló eszközzel, melynek feladatai talán kevésbbé ragadják meg a képzelődést, melyben a kötelesség-teljesítés nem jár azokkal a fizikai veszélyekkel és szenvedésekkel, amelyekkel a múlt küzdelmei jártak ; de ahol más viszonyok között más fegyverekkel, más eszközökkel ugyan, de egész erőnket ki kell fejtenünk, hogy helyünket megállhassuk. Itt van mindenekelőtt egy egész nagy csoportja a kérdéseknek, ahol minden léptennyomon éreznünk kell anyagi erőnk elégtelenségét és annak pótlása végett az államhoz kell fordulnunk. E téren jelentéktelen a haladás. Megvannak adva az adóreform megoldásának alapfeltételei. Most már rajtunk áll, hogy ez az üdvös reform, mely annyi könnyet lesz hivatva hitsorsosaink szeméből letörölni, valóban átmenjen az életbe. Nem fog ez súrlódás nélkül menni, hiszen — nézetem szerint nagyon helyesen — igazi protestáns szellemtől áthatva, akként rendezte be e reformot a zsinat, hogy szegény hitsorsosaink terheinek könnyítése ne kizárólag az állam segélyével, de vagyonosabb hitsorsosaink fokozottabb megadóztatásával történjék. Hűtlenek lettünk volna a protestántizmus legszebb tradícióihoz, ha másként jártunk volna el. De mikor ezt tettük, tudatában kellett lennünk annak, hogy erőpróbát vállaltunk magunkra és szégyen volna ránk nézve, ha azt sikerrel ki ki nem állanánk Azokat a nehézségeket, azokat a súrlódásokat, amelyekkel számos községben fog járni az adóreform megvalósítása, le kell küzdenünk türelemmel, szeretettel, de egyúttal lankadatlan következetes törekvéssel. Nemes és szép hivatás, mely első sorban nagy feladatot hárít az egyház lelkészi karára, arra a lelkészi karra, amely saját anyagi helyzetének rendezését nemes önfeláldozással az adóreform utánra halasztotta. E terén tehát eredménnyel még nem számolhatunk be. Nem szemrehányásképp mondom ezt; magam is abban a nézetben voltam és miután nem tudok kétféleképen gondolkozni,
