Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-04 / 9. szám

153 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 154 — Voltak-e Jézusnak testvérei ? E cimen rend­kívül érdekes vitairat jelent meg Masznyik Endre dr. pozsonyi egyet. ev. theol. ig.-tanártél. A vitairat volta­­kép válasz Hanuy F., Boroviczényi S., Giesswein S., Huba Gy., Werdenich E., Kovács S. és több más rém. kath. theologiai doktornak és tanárnak a „Budapesti Hírlap“ 1906 jan. 6-iki, továbbá a „Dunántúli Hirlap“, a „Veszprémi Napló“, a Magyar Állam“, a „Pressbur­­ger Tagblatt“ s más fővárosi és vidéki lapokban ugyan­csak január havában megjelent s „Mária örök szüzes­ségét“ védelmező cikkeire. Masznyik Endre dr. a fel­vetett kérdéshez, mint történetíró, tudományos állás­pontról igen komolyan és alaposan szól hozzá s terje­delmes (4 nyomtatott ívnyi) vitairatában a laikusok által is könnyen megérthető modorban, igen élénk és élvezetes előadásban tárgyalja úgy a főkérdést, mint az azzal összefüggő többi kérdéseket is, igy nevezetesen a Szentlélektől való fogantatásnak, a Jézus előszülöttsé­­gének és testvéreinek felette érdekfeszi tő problémáit. Fejtegetései a kereszténység eredetére és őskorára sok tekintetben egészen új világosságot vetnek s e részben különösen nálunk kétségkívül igen széles körben a leg­nagyobb feltűnést fogják kelteni. S megvagyunk arról győződve, hogy azt az igen szép és tanulágos vallási vitát, amelyhez hozzáfogható hazánkban még alig volt s amelynek a szóban forgó vitairat minden fázisát (az ellenfelek összes érveléseit is) szemünk elé lárja, a ko­moly érdeklődők szívesen követik és igaz lelki gyö­nyörűségüket találják abban az ékes tudományos fegy­verzetben, a hivő tudós lelkek ama fensőbbségében, amellyel a vitatkozók egymás ellen felvonóinak. A vita­irat Kókai Lajos budapesti könyvkereskedő kiadásában jelent meg s 1 kor. 20 fillérért minden könyvkereske­désben kapható, de megrendelhető magánál a szerzőnél is Pozsonyban. — A gyakorlati lelkészkópzés előmozdítása cél­jából a berlini egyetem theol. fakultásán tanfolyamot szerveztek, hol főleg szabad előadásokat tartanak s a berlini vallásos intézményekkel ismertetik meg a leendő lelkészeket. Érdekes, hogy Berlin 59 parocbiára oszlik, ugyanannyi templommal. — Egyházmegyei közgyűlés. A b.-somogyi ev. ref. egyházmegye tavaszi közgyűlését Csurgón, máre. 16-án fogja megtartani. A közgyűlés kezdődik d. e. 8 órakor; ennek végeztével 11 órakor egy lelkész elleni fegyelmi ügyet fog a bíróság tárgyalni. — A Keresztyéu Magvetőből olvassuk, hogy je­lenleg 70967 unitárius van hazánkban. — A Vatikán költségvetése, bár X. Pius igen sok tételt megszüntetett vagy alászállított, még miudig nagy deficitéit mutat. Most fölhívást intéztek a r. kath. pap­sághoz, hogy ajánljanak meg némi összeget a pápai ud­vartatás kölségeinek fedezéssre. A fölhívásnak már eddig is szép eredménye van, amennyiben Németországból, Ausztriából és Magyarországból 700.000 koronát ajánlot­tak meg csak a püspökök. — A baptisták száma hazánkban 10—12.000 lé­­lekre tehető, mely számhoz ev. ref. egyházunk 3—4.000 lélekkel járult, azután legtöbb baptista lett a görög keleti egyházból. Érdekes, hogy a nem régen közzétett recepció nem a várt eredményt hozta meg, amennyiben sok helyen viszályt és egyenetlenséget támasztott a „hívők11 között. — Bocskai István és a bécsi béke eimü füzetek szétküldése már megkezdődött, azért a lelkész urak, ha még nem küldték volna be a püspöki hivatalhoz a megrendelési iveket, legyenek szivesek minél előbb be­küldeni. — A lévai ev. ref. egyház kebelében alakult „Bethlen Katalin nőegylet“ ma a városháza nagy termé­ben vallásos estélyt tart, a következő sorrenddel : 1. Gyer­mekkar éneke. 2. Rövid bibliamagyarázat. Tartja Birtha József. 3. Estéli ének. Szaboleskától. Szavalja Tolnay Mariska. 4. Gyülekezetben. Tompától. Szavalja Varga Kálmán, képezdei növendék. 5. Felolvasás. Tartja Pethes János kép. igazgató, a lévai ev. ref. egyház presbitere. 6. Gyermekkar éneke. 7. Szentkönyvünk. Yersényi Györgytől. Szavalja Akucs Mariska. 8. Keresztuton. Tom­pától. Szavalja Takács Gyula kép. növendék. — Módszertan. Az ágostai hitvallása evangélikus vallástani kézikönyvek sorozatában egy uj könyv jelent meg február hó folyamán. Cime : „Az evangélikus nép­iskolai vallásta, nitás módszertana“ Tanítóképző intézetek növendékei és evang. tanítók számára irta Rajfai Sándor állami tanítóképző-intézeti vallástanár. Kiadta : Kókai Lajos Bupapesten, IV. Károly-utca 1. Ára 60 fillér. — „Missió Lapok. Evangélikus hittéritési folyó­irat“ cimen igen figyelemre méltó, tanulságos füzeteket ad ki Scholtz Ödön evang lelkész; lakik Ágfalván, Sopronmegyében. Lapjának cime eddig „Külmissió“ volt; most átváltoztatta „Missiói Lapok“-ra, mert a külmissió ügyén kivül, számos előfizetője kívánságára, belmissiói kérdések tárgyalására is kiterjeszkedik. A lapból évenként legalább 10 szám jelenik meg, de ha csak lehet, minden hónapban ád egy számot. A januári füzet igen tartalmas és terjedelmes, 28 nagy lapra terjed. A lap előfizetési érát, 5 (öt) koronát egy összegben kell beküldeni Scholtz Ödön felelő szerkesztő és kiadóhoz. — Naptár. Az amerikai magyar református egy­házmegye minden módon igyekszik híveit összetartani s őket egyházi viszonyainkkal, intézményeinkkel meg­ismertetni e bennük az érdeklődést ez által is állan­dóan fentartani, sőt fokozni. E végből 1906-ra naptárt is adott ki, Kuthy Zoltán new-yorki lelkész és esperes szerkesztésében. A naptárnak I., egyháztörténeti része elmondja az amerikai magyar ref. egyházmegye meg­alakulásának történetét; felsorolja anya- és társegyhá­zait, s elmondja történetüket; bemutatja a lelkészek és gondnokok arcképeit; bemutatja báró Bánfíy Dezső, dr. Darányi Ignác, Kiss Áron püspök és dr. Antal Géza aroképeit is. A II., szépirodalmi részben vallásos költeményeket, apróságokat olvashatunk s részletesen a new-yorki templom felszentelését; bemutat több temp­lomot is. A III. részben, a hasznos tudnivalókban ol­­hatunk az amerikai honositási és bevándorlási törvény-

Next

/
Thumbnails
Contents