Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-30 / 52. szám

937

máshol is, mikor a rómaiakért Istenhez fohászkodik: „A békességes tűrésnek pedig és vigasztalásnak Istene adja néktek, hogy egyenlő akarattal legyetek tiközöttetek egymáshoz a Jézus Krisztus szerint, hogy egyenlőképen, egy szájjal dicsőítsétek az Istent.“ (Róm. XV., 5.)

Először hát Krisztushoz közelítsenek ellenfeleink s akkor vádoljanak szakadással bennünket, hogy elég merészek voltunk tőlük tanban eltávolodni. De mióta bebizonyítottam, hogy Krisztus az ő társaságukból száműzetett s az ő evangéliomának tanítása kiküszöböltetett, azt kifogásolhatják csak bennünk, hogy Krisztushoz inkább ragaszkodunk, mint hozzájuk. Mert ugyan ki hiszi el, hogy azok, kik Krisztustól, az ő igazságától távozni s magukat emberek hatalma alá adni vonakodnak, azok szakadók s az egyház társaságából való szökevények. Bizonyára elismerem, hogy a papok iránt tiszteletet kell mutatni s hogy a rendszeres hatalom megvetésében nagy veszély rejlik. Mely oknál fogva könnyen aláírjuk azt is, ha azt mondják, hogy a rendszeres hatalomnak nem szabad vakmérően ellene szegülni. Mert nem vagyunk oly tanulatlanok, hogy be ne lássuk, minő zavar támad abból, ha a kormányzóknak nincs tekintélyük. Legyen meg hát a papoknak a maguk tekintélye, de úgy, hogy a Krisztus főuralma csorbát ne szenvedjen, mert úgy ők, mint mindenek, neki vannak alávetve. Mert Isten Malakiás által bizonyságot tesz, hogy a zsidó egyház kormányzatát hajdan oly feltétel alatt adta a papoknak, hogy a velük kötött szerződést hűséggel teljesítsék, t. i. hogy ajkaik őrizzék meg a tudományt, a törvényt a népnek hirdessék. Hirdeti, hogy midőn a papok e szerződést a legkevesebb tiszteletben sem tartották, szerződése azoknak hűtlensége folytán felbomlott, semmis. Tévednek, akik azt gondolják, hogy az egyházkormányzat más törvényért van állítva, mint, hogy Isten igazságának szolgái s tanúi legyenek. Mindaddig hát mig hivataluk törvénye s szabálya ellenére folytatják Isten igazságával a háborút, ne óhajtsanak maguknak oly hatalmat, minőt Isten hajdan a papokra, ép úgy, mint most a püspökökre, csak az előbb említett feltétel mellett ruházott.

De mivel azt. hiszik, hogy az egyházi közösség már benn van azon kormányzati módban, melyet a maguk számára kieszeltek, azt gondolják, hogy egyedül azzal is győzedelmet arattak, ha szemünkre vetik, hogy mi a római széktől elidegenedtünk. De nekünk könnyű választ adnunk a római szék sokat hányogatott elsőségére is. De e helyen nem bocsátkozom vitába, mert az előreláthatólag hosszadalmas volna és feleink már alaposan megtárgyalták e kérdést. Csak azt az egyet kérem tőletek, győzhetlen Császár, kiváló fejedelmek, hogy Cyprianusra hallgassatok, ki jobb módszert mutat az egyház igaz közösségének kikutatására, mely közösséget a mi ellenfeleink csak a római pápára szeretnek visszavinni. Mert mikor Krisztus püspökségében kijelöli az egyházi egyetértés forrását, midőn azt állítja, hogy az egyesek e püspökségből közösen részt birtokolnak, így folytatja: „Az egyház egy, de a termékenység növekedtével több egyházzá lesz; mint ahogyan a nap sugarai is sokan vannak, de a fény egy, a fa ágai sokan vannak, de egy a törzs, mely szívós gyökéren nyugszik, egy forrásból sok patak foly le s bár a kiözönlő tömeg bőségénél fogva szétfolyó sokaságként tűnik fel szemünk előtt, mégis marad az egység az eredetben. Yégy el egy sugárt a nap testéből; ez még nem szétosztás. Törj le a fáról egy ágat s a gyümölcs nem tud kihajtani rajta. A forrástól vágj el egy patakot: e levágott ág kiszárad. így

938

terjeszti ki Isten egyháza fénytől beragyogva sugarait az egész világra. A fény, mely mindenüvé elhat, csak egy s a test egysége nincs szétdarabolva. (Cyprian : De unitate ecclesiae.) Aztán azt mondja, hogy az eretnekségek s a szakadások abból származnak, hogy az igazság eredetéhez nem térnek vissza az emberek, nem a főt keresik s az égi Mester tanát nem tartják meg. Ha hát oly hierarchiát mutatnak fel előttünk, melyben a püspökök úgy tűnnek ki, hogy Krisztus alárendeltjeivé lenni nem vonakodnak, hogy tőle, mint főtől szívesen függenek s hozzá visszatérnek; melyben oly testvéri társaságban élnek, melynek egyedüli köteléke Krisztus igazsága: akkor elismerem, hogy semmi átok sem nehéz azokra, kik e hierarchia iránt a legnagyobb tisztelettel s engedelmességgel nem viseltetnek. De a hierarchiának e hazug álarca, melyre oly gőgösek, miben hasolít az előbbihez? Krisztus helyett a római főpap kezében van a vezérség s ő törvény és mérséklet nélkül, zsarnoki módon, sőt szabadosabb szemérmetlenséggel uralkodik, mint bármely zsarnok. A többi testrész is inkább hozzá, mint Krisztushoz van szabva. Kioltva a fény, melyről Cyprianus szól, a forrás csatornája be van tömve, láthatjuk a fa törzsét, de azt is tövéből kivágva.

Tudom, hogy ellenfeleinknek a római szék érdekében vívott harcai mily jelentőséggel teljesek: észre vették már, hogy úgy ők, mint minden dolgaik csak abban állhatnak meg. De győzhetlen Császár és kiváló fejedelmek, nektek kötelességtek széttekinteni és vigyázni, hogy amit a járatlanokkal cselekedni szoktak, a ti szemeteket is el ne kápráztassák. Már ők maguk is kényszerülnek bevallani, hogy elsőben ez a sokat hánytorgatott elsőség sem Isten intézkedéséből, hanem pusztán emberi vélemény alapján jött létre. Legalább is, mikor mi e tényt bebizonyítjuk, ha nyilvánosan nem helyeslik is, de ellene kikelni szégyenlenek. Volt idő, mikor e durva hazugság bizonyítására a szentirásban lelhető nyilatkozatokra hivatkoztak, de közvetlen közelben harcoltunk, könnyű volt kezükből kiütnünk a vesszőt, amit messziről kard gyanánt suhogtattak. Tehát Isten igéjétől megfosztva a régiség menedékébe fordulnak. De innen is könnyű szerrel ki lehet őket űznünk. Úgy a szent atyák iratai, mint a zsinatok határozatai s a történelem bizonyítják, hogy a római főpapok a hatalom csúcspontjára, melyet körül-belül a 400-ik évben vettek birtokukba, csak lassanként, részben ravaszság s bűnös műveletek, részben erőszak révén jutottak el. De adjunk nekik e dologban igazat, fogadjuk el, hogy isteni végzés adta a római széknek az elsőséget, a régi egyház folytonos megegyezése erősítette azt meg kezében: de az elsőség helye is csak oly feltétel alatt lehet, ha Rómának mind igaz egyháza, mind igaz püspöke van. Mert a szék tisztessége nem maradhat fenn, ha a szék megszűnt létezni, kérdem: mely ügyben szerepel a római főpap püspök gyanánt, hogy ilyennek kelljen tartanunk. Tudjuk, mit mond Augustinus: „A püspökség kötelesség, nem tisztesség neve.“ S a régi zsinatok a püspökök kötelességét abban határozták meg, hogy az ige prédikálásával meg kell elégítenie a népet, ki kell szolgáltatnia a sákramentumokat, a papi rendet s a népet meg kell őriznie a szent tudományban; kötelessége, hogy e feladattól el ne tántorodjék s a század minden szentségtelen dolgába el ne merüljön. A presbitereknek a püspököket mindebben támogatniok kell. Ugyan mit végez ezek közül állítólag a pápa s a bibornokok? Mondják meg hát, hogy mily címen állítják magukat törvényes pásztoroknak, mikor feladatuk egyet-DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP.