Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-16 / 50. szám

897

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

898

azok, kik az oltárnál szolgáltak, az oltárból éltek, úgy most méltányos, hogy akik az evangéliomot hirdetik, az evangéliomból éljenek: Isten is így parancsolta. Pál szavai ezek (I. Kor. IX. 9.). Mutassák meg, hogy ők az evangéliom szolgái s szívesen átengedem nekik a jutalmat. A nyomtató ökörnek sem keil bekötni a száját. De nem ellenkezik-e a józan ésszel, hogy a nyomtató ökrök éhezzenek s a lusta szamarak jól lakjanak. Ők azonban azt mondják, hogy az oltárnál szolgálnak. Azt válaszolom, hogy az oltár mellett való szolgálatért a papok ellátást csak a törvény alatt érdemeltek. Pál tanúsága szerint az új-testamentum mást tanít. S mi az az oltárkörüli szolgálat, melyért dicsekvő beszédük szerint az eltartást megérdemlik? Bizonyára az, hogy a miséket végzik, énekelgetnek a templomban, azaz részben gyümölcstelen munkát végeznek, másrészt oly szentségtörést hajtanak végre, mely felingerli Isten haragját. íme, ezért nyújtsanak nekik tápláltatást a közvagyonból!

Ezek azok, kik megbocsáthatlan szentségtöréssel vádolják a mi fejedelmeinket azért, mert az egyház Istentől megszentelt örökét erőszakkal, a legnagyobb igazságtalansággal magukhoz ragadták, hogy most világias szokásokra tékozolják szét. Már kijelentettem, hogy minden dolgunkat nem akarom menteni. Sőt inkább megvallom afelett érzett kedvetlenségemet, hogy némely helyen nem fordítanak kellő gondot arra, hogy az egyház bevételei azon célra fordíttassanak, melyre begyűltek. Velem együtt minden jó sajnálja ezt. De most a vitának egyetlen tárgyát az képezi, hogy fejedelmeink szentségtörés árán ragadták-e az egyházi javakat magukhoz, mikor a papok és barátok kezéből kiszakították. Vájjon mivel másra is használják azokat, mint a kövér papok hizlalására, egyúttal meg is szentségtelenítik-é ? Mert ellenfeleink nem Krisztus, nem az égőház, hanem a maguk ügyét védelmezik. Bizonyára elismerem, hogy szigorú ítélet van kimondva azok ellen, kik az egyházat kifosztják, hogy annak birtokát a a magukévá tegyék. De mindjárt hozzá teszik azt is érv gyanánt, hogy, mivel az igaz szolgákat megfosztják az életfeltételektől s a szegényeket éhínségbe döntik, tehát gyilkosság vádja alá esnek. De nem vonatkozik ez a mi ellenfeleinkre ? Mert soraikból ki mondhatja el, amit hajdan Ambrosius elmondott, hogy ami birtokában van, mind a szegények táplálására szolgál, hogy a püspöknek nincs semmije, ami nem a szegényeké (Epist. lib.

V. Ep. 31. és 33.). Sőt hányán vannak közöttük, akik a birtokukban levő javakat ép oly szabados célokra ne használnák, mint ha szenvedélyük bárminő tékozló kielégítésére adták volna. Hiába panaszkodnak hát, hogy elrabolták tőlük azt, amit jog nélkül vettek birtokukba s a legbünösebb módon tékozoltak el!

Nemcsak szabad volt hát fejedelmeinknek az egyházi javakat kezeikbe venni, hanem kötelességük is. Hát nem kellett közbe lépniök, mikor látták, hogy az egyház pusztán, az igaz szolgáktól megfosztva áll, a jövedelmet, mely állítólag a szolgák ellátására folyt be,

tudatlan, tétlen emberek élvezik; mikor látták, hogy Krisztus s a szegények örökségét részben kevés ember harácsolja el, részben költséges fényűzésre tékozolják? Sőt midőn azt látták, hogy az igazság megrögzött ellenségei vették birtokukba az egyház örökét s azt a Krisztus ellen való harcra, a kegyesség tudományának elnyomására, szolgái üldözésére fordították, nem jogos dolog volt-e azok kezéből hirtelen kivenni e vagyont, hogy az egyház megrontására legalább ne az egyház javaival készüljenek fel. A Szentlélek tanúsága szerint Joás királynak dicséretére válik, hogy midőn a szent ajándékok közül a papság részéről visszaéléseket látott, egy tisztjét küldte ki, hogy tőlük számon kérje a dolgot. (II. Krón. XXIV. 11.) S azok mégis csak papok voltak, kikre Isten rendes szolgálatot bízott. De mit kell tenni azokkal, akik nem szolgálnak törvényre elhívás alapján s kik nemcsak a templom megjavítását hanyagolják el, mint amazok, hanem erejüket s minden jövedelmüket az egyház megrontására fordítják.

S az egyházi javak kezelése minő nálatok? kérdezheti valaki. Bizonyára alapjában véve nem kerülheti el a gáncsot, de azért határozottan sokkal jobb és szentebb, mint ellenfeleinknél. Itt legalább javadalmaznak igaz szolgákat, kik a népet az üdv tudományával táplálják, míg ez előtt pusztán s pásztorok nélkül álló egyházaknak még a táplálék megszerzése is terhére volt. Hol iskolák s kórházak voltak, megmaradtak, jövedelmük néhol megnövekedett, de sehol meg nem fogyott. Sok helyen a zárdák helyet kórházak vannak berendezve, melyek az előtt nem voltak, másutt új iskolákat is állítottunk fel, ahol nemcsak a tanítók számára van megszabva szép díjazás, hanem a gyermekeket is abban a reményben neveljük, hogy majdan az egyháznak szolgálnak.

(Folyt, köv.)

Református egyházi lapszemle.

„Debreczeni Prot. Lap.* 42—43. sz. Dr. Ferenczy Gyula: „Túlbuzgóság“ címmel foglalkozik a pápai ref. főgimnázium tanárkarának ismeretes felterjesztésével. Fellépésüket nem kicsinylendő és bátor szívre valló cselekedetnek tartja, de követésre még sem ajánlja, mert szerinte tettük túlbuzgóságból ered, mely a ref. egyházi érdeknek nem válik javára. Ha akár az eddigi segélyt vissza nem akarjuk utasítani, akár a jövő fizetés-rendezést nem akarjuk meghiúsítani, az államsegélyt abból a szempontból, hogy az másoknak is adatik, elbírálni nem szabad. — Sinka Lajos : „Ref. papok országos egyesülése“ eszméjét örömmel üdvözli, mert más a hivatalos kormányzás, az egyháznak külső és törvényeken nyugvó, látható szervezete, — és ismét más az egyház belső lelki életére vonatkozó, a lelkészi hivatás körébe tartozó teendők ellátása, a tisztán vallásos és erkölcsi feladatok teljesítése, melyek nélkül képzelhető ugyan jó külső' törvény, akár kitűnő kormányzás; de valódi egyházi élet, Isten előtt kedves lelki megépülés s az emberi méltóság-