Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-18 / 46. szám
797 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 798 badsághősnek, a hithű római katholikusnak abból a válaszából idéztein szóról-szóra, amelyet ő azon 6 északnyugati vármegye rendéinek adott, akik a jezsuitákat a széohényi országgyűlés határozatával szemben védelmükbe vették; de mivel céljának az felel meg, hogy engem állítson oda botránkoztatóul, ezt egyszerűen elhallgatja. Ebben a 22 lapra terjedő válaszban a fejedelem szól a jezsuitáknak „nyereséghajhászó hipokríziséről, minden erényt feledő, követelő gőgjükről, kapzsiságukról, impertinenciájukról, hamis bölcseletükről, mellyel az esztelenség mámorába sülyednek ; egyházra és államra egyaránt veszélyes nézeteikről, kétértelmű és hamis eskümódozataikról, száz meg száz kiirtásra méltó tét* leikről, melyek ha érvényre jutnának, az eskü hazugsággá, az egyességek egyenetlenségekké változnának ; az embereknek egymáshoz való viszonya szükségkép felbomlanék. „Szórul-szóra így !“ S e tanokat, — mondja tovább — dacára annak, hogy minden oldalról kárhoztatásban részesülnek, az emberiség legnagyobb kárára hangoztatni meg nem szűnnek. A nemzetiség szelleme kiirtásával a haza s szülők iránti szeretetet elnyomni kötelességüknek tartják s a tökély egyik fokául tüntetik fel. A birtokok összeharácsolására kinyújtják ugyan kezeiket, de vállaikat elvonják a teher alól 8 jövedelmeik nagysága mellett szépen meghíznak; de adót nem akarnak fizetni. Mindent elkövetnek, hogy másoknak jószágait is a magok részére gyümölcsöztessék. Kapkodnak az örökségek után. Saját érdekeiket az országénak elébe teszik. A feljebbvalókat, ha ellenállnak a népnél gyűlöletessé teszik, elárulják, üldözik, egész az orgyilkosságig, merényleteiket kárhozatos theologiai tételeikkel támogatva, sőt szentesítve. A törvényekkel mit sem törődnek. Teremtményeiket a közhivatalokba betolják, hogy pártjuknak hatalmas támaszokat alkossanak. A zavarosban halásznak. Az államot játéktárgyául tekintik. Minden dologba hivatlanúl beavatkoznak ; a házakba, családi szentélyekbe, gyóntatás, tanítás, látogatás ürügye alatt behatolnak; az ország belállapotát kikémlelik s Isten nagyobb dicsőségének örve alatt titkos levelezésben nem ritkán az ellenségnek elárulva, az országokat kül- és belháboruk lángjába borítják. Kiállhatatlan szemtelenségükkel saját feljebbvalóikat is megcsalják s amellett magukat ügy viselik, mintha semmi feddés alá nem eshetnének. E társaságnak hihetetlen, zsarnoksága annyira gyűlöletes és tűrhetetlen, hogy valóban kétséges, vájjon az ausztriai ház igájának vagy a jezsuitákénak lerázására kell-e nagyobb erőfeszítéssel törekednünk ? Ha hazátok és magatok javát úgy viselitek sziveteken, miként mi, úgy bizonyára egyesült erővel fogtok velünk azon munkálkodni, hogy a Jézus-társaság vagy lemondjon vezérelveiről, vagy eltávozzék országunkból, ha csak a haza egészséges tagjai helyett beteges kinövéseket, szelíd galambok helyett ravasz kígyókat nem akartak kebleiteken ápolni.“ II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemnek e véleményét részletesen megokolva elolvashatja Szerkesztő úr Zsilinszky Mihálynak, a közoktatási volt államtitkárnak „A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai“ c. nagy műve negyedik kötetének 203—225. lapjain. Olvasgatás végett igen szívesen átadom e munkát. Köztudomású, hogy Rákóczi a jezsuiták neveltje volt; tehát színről-szinre ismerte őket. A történelem azt is igazolta már, hogy jól ismerte az ország romlásának okait. De ha neki az ünnepelt, áldott emlékű férfiúnak még se hinne Szerkesztő úr: akkor olyan tekintélyre hivatkozom, aki előtt Önnek föltétlenül meg kell hajolnia; hivatkozom arra a római pápára, aki 1773-ban, tehát a Rákóczi forradalom után jóval később, a rendet az országok sok sürgetése után végre is eltörölte. XIV. Kelemen ráütötte a pecsétet Rákóczi vádjaira ; igazolta a fejedelmet. A pápa a bullában (hosszú ám nagyon, 16 ilyen hasáb lenne, mint ez !) elhatározását a többek közt ezzel indokolja : „A társaság ellen a panaszolkodások és kiáltások növekedvén, sőt sok helyen veszedelmes zenebonák támadván, amelyek a híveknek sziveiket a részekre való hajlásra, a gyülölségre és egymással való ellenkezésre nagyon felgyújtották : oly végső veszedelembe forgott a dolog, hogy a Krisztusban szerelmes fiaink, a francia, a spanyol, a portugál és a 2 siciliai király őket országukból, birodalmukból s tartományukból kényszeríttettek kiküldeni és egészen kihajtani; ezt az egyet gondolván oly sok gonosznak orvosságának.“ Ezt a bullát is szivesen átadom Szerkesztő urnák tanulmányozásra, magyar nyelven. Arra pedig, hogy a jezsuiták szelleme és működése ma is csak a régi, bizonyság előttem az az elbánás, amiben őket a római kath. Franciaország és Spanyolország részesíti. Ezelőtt 3—4 évvel szörnyű jelenetekben nyilatkozott Spanyolországban a jezsuiták iránti ellenszenv. Kolostorok és templomok felgyújtásáról, utcai verekedésekről is hallottunk ! A történet az élet tanító mestere; de csak akkor, ha nem hallgat el semmit; ha tárgyilagos. így tanúlhatjuk meg tőle, hogy ami átkos volt a múltban, átkos az ma is. Minél jobban ismerjük a múltat és annak tanulságait, annál inkább fogunk törekedni arra, hogy a régi hibákat és bűnöket elkerülve, békében éljünk, elhárítva a testvér-harcot. Megjegyzéseinek goromba hangjára nincs válaszom. Az egészen gusztus dolga, no meg a műveltségé ; csak azt sajnálom, hogy voltaképen II. Rákóczi Ferencet illeti, de szó sincs róla, hogy árthatna emlékének. Nagyon méltányos lenne, ha e fölvilágosítást egész terjedelmében közölné lapjában. Reményiem meg is teszi, mert hiszen nem lehet célja az igazság elhallgatásával vagy elferdítésével engem bontránkoztatóul feltüntetni. Kis József.
