Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-07 / 40. szám
689 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 690 A németországi protestánsok és a tőlük nyerhető tanulság. Állami egyetemi theologia. A nagy és tudományos protestántizmus hazájában, Németországban, úgy mint sehol széles e földön, ádáz osata folyik két hatalmas ellenség között. Az Antikrisztus harca ez a Krisztus egyháza ellen. Egyik részen a mind erősebb és nyiltabb „modern“ hitetlenség, immár nem csak Írásokban, hanem épen a lelkészek és theologusok által a templomokban és uton-utfélen való agitálásokkal, a másik részen pedig az igaz hitben megmaradóknak szent csoportja és ellen-akciója, kik miként Dániel a hamis Isten, a materia előtt meg nem hajolnak. Szóljanak helyettem sz ottani állapotokról, az ultraszabadság és szabadosság átkos kinövéseiről („gyümölcseiről ismeritek meg őket“) maguk az illetékes atyafiak. A buzgó „Kristliche Kolportage Verein“ (Baden- Badenben báró Julius von Gemmingen vezetése alatt) hithű folyóirat által a „Berola“-ból a következőket idézem: „Referáda. Előadatott 1906 junius 13-án Karlsruhéban. Igen tisztelt urak ! Szeretett testvéreim a Krisztusban ! A mi mostani összejövetelünk a „Keresztyén Kolportáló Egyesület“ igazgató tanácsának közben járására rendeztetett . . . Összejövetelünk ne tartassák fel gyümölcstelen disputáoiókkal1, hanem minden késedelem nélkül helyezzük magunkat egyenesen célunk centrumába2. Ez összejövetelre az egyházunk és népünk szomorú állapota felett való mély fájdalom és az a bizonyosság indított, hogy amit megtehetünk, meg kell tennünk a a romlás megakadályozására mindenekelőtt azzal az égő kívánsággal, hogy a Szentlélek ajándéka, amit az Ur más országoknak adott, a mi országunkban is erőteljesen buzogna s abban az erős meggyőződésben, hogy ez az egyedüli eszköz egyházunk sebeinek gyógyítására... E felett már sokszor tanácskoztunk egymás között és ami nevezetessé lett „Véd és dac • iratainkban. A bajoknak gyökere az „élet“-ben és tanban való hitetlenség. Az egyházban a hitetlenség a szószéken, katedrákon, mint élősdi növény feltolakodik az egyház fájára és éppen ez által a halál csiráit veti az anyanövénybe, az egyházba. A hitetlenség az utolsó hónapokban országunkban egy uj stádiumba lépett — az utolsó időnek egy új jele —; a hitetlenség még az eddigi maszkot is, „liberitást“t levetette, amit állandóan olyan hatalommal használt. Ma nyíltan és energikusan azon dolgozik a hitetlenség, hogy az igaz hitüeket a ház jogos birtokosait, tulajdon házukból kiszorítsák (Heidelberg, Offenburg). Mi nem hagyjuk el egyházunkat, ahová az Ur bennünket helyezett; nem akarunk szekták lenni, hanem férfiasán megálljuk helyünket. Az egyház elhagyása 1 A mi kerékkötőnk is a sok és temérdek tanácskozás. — 2 így mi is hamarább kész lennénk az 1848. XX.-al, az éneküggyel, a liturgiával, a prot. theologiával, stb.-vel. istenitélet ; nem vagyunk arra hivatva hogy az Isten törvényszékét mi magunk állítsuk fel. Egy szabad egyház, szabad gyülekezettel se vezetne célra, mert hivatalviselőiket és gyülekezeteiket itt is felkeresné a hitetlenség ... A mi mostani egyházunkban számosán vannak lelkészek, kik a bibliai üdv-igazságot nem tanítják, avagy hitetlenségüket bibliai kifejezések mellé rejtegetik és az által azokat, kik vizsgálódni nem tudnak, megcsalják, benső életük növekedésében hátráltatják. Más ifjak, az úgynevezett liberális „theologusok“, tovább mennek és kötelességükül tartják, hogy templomi g)ülekezetek előtt, a vallás és konfirmációi oktatás alkalmával, a kúra pasztoráló házlátogatásokkor, vendéglőkben és más helyen felvilágosításul adják, hogy a Krisztus istenség mithikus mese, a biblia emberi bűn és hazugság. — Ezeket bizonyítgatni : ebben látják az ő egész vallásukat. . . Hát emiatt rettentően nagy azon egyháztagoknak a száma, akiknek egyáltalán semmi helyes üdv-ismeretük sincsen, akik az ilyenféle „szép“ vagy „érzelemteljes“ szónoklatokkal meg vannak elégedve, sőt az olyan szónokok után valósággal rajongni tudnak! Itt bizony vak vezeti a világtalanokat. Azok, kik még jobb vallásos ismeretekkel és felébredt lelkiismerettel bírnak, azon veszedelemben forognak, hogy tévútra vezettetnek, vagy pedig respektus, vagyis gyengeségből, hamis béke szeretetből szó nélkül engedik az árt tovább terjedni. Mindenek felett azonban a vallás- és konfirmációi oktatásra járó gyermekek vannak nagy veszedelemben“. Szinte vergődik szegény szónok a kibúvó ajtók megtalásában. Meg lehetne kísérelni, — gondolja — hogy az ilyen Krisztus tagadó prédikátorok elől a legközelebbi hithű prédikátor hallgatására menjenek a hivek, vagy pedig használják fel az egyházi törvény (Grosz-Baden 1897. (IX.) 16. § Í0. pontját), amely biztosítja ugyan az illető lelkész jogát, mely szerint engedelme nélkül más lelkész gyülekezetében semminemű funkciót nem végezhethet; de biztosítja a gyülekezet javát is, mely szerint kívánságára más lelkész is prédikálhat a helybeli lelkész engedélylevele (Dimissió) ellenében, amit megtagadni nem szabad. Hogy az ilyen vendégszereplő funkciókat a helybeli lelkész az „egyházkönyvbe“ bevezethesse, köteles a meghívott lelkész a fungálás adatait előzetesen és pontosan közölni. Ugyan e §-sal vél segíthetni a vallás és konfirmációi oktatás anti-keresztyén irányai ellen, amennyiben a helybeli lelkész köteles erre nézve is az elbocsátó dispenraciót kiadni. Vergődésében utal aztán a Szentlélek segedelmére. De én meg azt mondom erre : segíts magadon, az Isten is megsegít. Lám Pál apostol nem sokat mókázik, hanem előírja az egy kettőre használó receptet a lélekháborítók ellen: „eltávoztasd“. Már csak magának a szentirásnak eltávoztató parancsai felette állanak az ultra „szabadság“ minden cikornyás definícióinál. (Folyt, köv.) Földváey Jenő.
