Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-28 / 4. szám
59 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 60 sara vonatkozólag a hivogató szózathoz csatol. De mégis Isten hivogató szózatának annyi értéket sem tulajdonítottak, hogy angyalokat és elhalt embereket vegyesen imádott az emberi tömeg Istennel együtt. A bölcsebbek mégis ha nem imádták is azokat Isten gyanánt, legalább közbenjáróknak tartották, kiknek közvetítése által megnyerhetik Istentől azt, amit kértek. Hol volt tehát akkor az az ígéret, amely egyedül Krisztus közbenjárására támaszkodott ? Ennélfogva Krisztusnak az egyedül való közbenjárónak mellőzésével mindenki a maga pátronusához fordult, akit persze csak úgy eszelt ki a maga számára, vagy ha valaha adtak helyet a Krisztusnak is, úgy eltűnt a tömegben, mint valami közpap. Bár az Isten igaz imádásával semmi annyira nem ellenkezik, mint a habozás és a bizalmatlanság, annyira uralomra került ez, hogy majdnem elfogadták az emberek szabály gyanánt a helyes imádkozásra. S miért történt ez ? Bizonyára azért, mert a világ nem értette meg Isten kijelentésének erejét s hogy Isten imádásunkat kívánja s megígéri mindazon dolgoknak teljesítését, melyeket csak hivogató szózatában és Ígéretében bízva kérünk s elénk állítja védőnk gyanánt Krisztust, kinek nevében kéréseink meghallgatásra találnak. Ezek után vizsgáljuk meg azon ünnepies imádságokat, melyeket szerteszét a gyülekezetekben alkalmaznak, azt találjuk, hogy azok számtalan folttal vannak beszennyezve. Ezekből Ítélhetjük meg, hogy Isten tisztelése e részben mennyire volt megrontva. Nem kisebb megromlás észlelhető a hálaadásokban sem, milyenek a közhasználatú énekek, melyekben minden jóadományért való magasztalás a szenteknek van tulajdonítva, mintegy az Isten munkatársainak. (Folytatás.) Református egyházi lapszemle. Bevezetés. Mióta a főiskola * kebeléből elszakadtam, mindig sajnosán éreztem annak kiányát, hogy többi egyházkerületünk lapja nem áll rendelkezésemre. Némi kárpótlást találtam 1897-ben, midőn Borsos István főgimn. tanár úr időnként ezen Lapban a másik négy református egyházkerület lapjainak tartalmát, „Lapszemle“ rovatban ismertette és értékes megjegyzéseivel, egyéni észrevételeivel fűszerezve közzétette. Lelkésztársaimnak óhajtok némi szolgálatot tenni azzal, hogy gyenge erőmhez mérten ezt a hiányt, úgy ahogyan tudom, pótolni akarom, addig mig erre hivatottabb nem jelentkezik és Lapunk érdemes szerkesztője az ő oserepéldány lapjait rendelkezésemre bocsátja. Minden egyes lappéldány minden cikkére nem terjed ki ismertetésem, csak mint az égi madár összeszedegeti a táplálására alkalmas és neki kedves magvakat, úgy említem ón fel Lapszemlémben azon eszméket, indítványokat, törekvéseket és véleményeket, melyek legközelebbről minket lelkészeket, továbbá egyházi és iskolai életünket leginkább érdeklik. „Debreceni Protestáns Lap“ 1-2. az. Dr. ferenczy Gyula : „Biztatásu című újévi cikkében a nemes szociális törekvések felkarolására és irányítására hívja fel ügyelmünket. Igen helyesen azt mondja, hogy az evangéliom igazságának jobban át kellene hatni az egyéni életet s meg kelieni látszani a családban is. Erre kell az egyház elöljáróinak példát mutatniok. Az egyházi élet nem állhat merő kormányzásban, az iskolai és vagyoni ügyek számbavételében és a terhes, de sokszor meddő templomi szolgálatok hivatalos teljesítésében. Az egyháznak az igehirdetés mellé új feladatot kell tűznie. Ez az árvák, szegények, betegek gondozása, a létfeltételek megjavítása, népbünök ellen való küzdelem. A lelkészek képzésének e feladatokra is ki kell terjeszkedni. Ajánlja a diakonissza intézmény életbe léptetését, mert a nép magára hagyatva maga keresi a boldogulás és menekvés útját. A második számban ugyancsak Dr. ferenczy Gyula irt „A szociálizmusíl~YÓ\ azon alkalomból, hogy a Kálvinszövetség alapszabálytervezete megjelent. Amint mondja, a zsinati atyákat is komolyan foglalkoztatta a szocializmus ügye és égető kérdéssé vált egyházunkra nézve, hogy a római egyház példáját követve, ami egyházunk is munkába álljon. A szociálizmus sok ideig jóformán csak a gyárban dolgozó munkások sorsával volt összefüggésben. Elriasztott bennünket a külső forma, melyben ez a nagy társadalmi mozgalom megindult. A szociálista név egyet jelentett a forradalmáréval és Isten tagadóéval, ki a régi társadalomnak nem annyira megjavítására és átalakítására törekszik, mint inkább felforgatására és mogsemmisítésére. Most már felismertük a nagy népmozgalom elvi alapját, mely ugyanaz, mely az egyes társadalmi osztályokat arra indítatta, hogy az állam, a fentartó testületek ajtajain zörgessenek fizetésjavításért, könnyebb és ‘kedvezőbb létfeltételek megszerzéséért. Tehát tudva vagy öntudatlan a szociális mozgalmakban tényleg mi is részt vettünk. Híveink teherviselésének megkönnyítésére értünk is el nem csekólylendő eredményt. A nagy néptömeg mozgalmát nem nézhetjük tétlenül. Nem elégedhetünk meg a fényűzés szószéki korholásával, a takarékosság és egyszerű élet ajánlásával, hanam a nép, a munka és szegénység érdekében tennünk kell, mert január 8-án az országos földmivelő szövetkezet is megalakult és a mozgalom egyházaink elnéptelenedésére fog vezetni, ha népünk eddigi őrállóiban tanácsadóját, vezetőit bizalmasát nem látja. Akik a Kálvin-szövetség ügyét napirendre hozták, azok gondviselésszerü nagy dolgot müveitek. (Folyt, köv.) VÁGMELLÉKI. KünyYÍsmEi]tEtés. Apologótika. Irta Eröss Lajos. Debrecen. 1905. Ára kötve 8 kor. Kiadja Hegedűs és Sándor. 356 oldal. Alig volt a keresztyénségnek változatos történetében egy-egy olyan korszak, amelyben több oldalról
