Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-09 / 36. szám
615 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 616 se hideg, se meleg nemzedékeket tudunk fölnevelni iskoláinkban, akkor veszve vagyunk. Ilyen vezető osztály nem védné meg a magyar protestáns egyházat. Épen ezért a legőszintébb örömmel üdvözöljük azt az ifjúsági lapot, mely „Szövétnek11 cim alatt indult meg e hó elsejével azért, hogy a közép- és felsőbb iskolákba járó protestáns ifjak szivébe beoltsa a lángoló szerelmet Isten iránt, hazájuk, egyházuk s a tudomány iránt. Örömmel üdvözöljük első sorban azért, mert protestáns egyházunknak legfőbb érdekét szolgálja, midőn élő hittel akarja betölteni magasabb életpályákra törekvő ifjaink szivét, másodsorban pedig azért, mert a világosságot szóró Szövétnek épen a mi főiskolánk kebléből gyulladt ki. Mi nem akarunk fanatikusokat nevelni. A protestántizmus és a fanatizmus kizárják egymást. A protestántizmus a szentirásokon alapuló okos, előrelátó életfelfogás, mely elvből kiküszöböl minden elfogultságot és fanatizmust. Mi nyitott szemekkel keressük az örök életet adó világosságot. Mi azt akarjuk, hogy az ember igazán ember legyen, aki teljes szivből imádja istenét s őszinte szeretettel öleli keblére összes embertársait, hogy megvédje, óvja őket minden bajtól s vezesse őket ama nagy cél felé, hogy mindannyian édes testvéreknek érezzük magunkat. Előre tehát! Hadd világoljon az a Szövétnek a vakhit és fanatizmus bozótjaiba. Űzze el azokat a sötét rémeket, melyek oly sok századon át tették az embereket egymást üldöző farkasokká. o Az egyház reformálásának szükségességéről. Irta Kálvin János. Ford. Ceglédi Sándor. (Folytatás.) Méltatlanúl róják fel hát hibánk gyanánt, hogy nem nyújthattuk mindazt a jót, amit magunk is óhajtottunk, ami kívánatos is volt. Isten azt parancsolja, hogy ültessünk és öntözzünk. Ezt megtettük. Csak ő az, aki adja a növekedést. A mi hibánk az, ha nem akarja megadni óhajtásunk szerint? Ha áll az, hogy azt, ami kötelességünk volt* hűségesen teljesítettük, ne kérjenek többé semmit számon ellenfeleink. A kevésbbé kedvező eredményért Istennel szálljanak pörbe. Ámbár igen hazug állítás azon ürügyük is, hogy tanításunknak nincsen semmi eredménye sem. Figyelmen kívül hagyom azt a javulást, mely a bálványimádás, babonaság s a tömérdek tévely terén mutatkozik, pedig hát ezt sem kell semmire bensülni. Vagy nem gyümölcs az, hogy sok igaz kegyes szív hálára kötelezettnek érzi magát velünk szemben, mert megtanulta tőlünk végre Istent tiszta szívvel imádni, tiszta lelkiismerettel fohászkoddi hozzá, hogy örök kínjaiktól megszabadulva vehették Krisztus tetszését, melyben nyugton vannak. De ha oly bizonyítékokat kérnek is tőlünk, melyeket minden szem lát, nem áll dolgunk oly rosszul, hogy sok örvendetes dologra rá ne mutathassunk. Mily sok, az előtt gonosz életű ember tért magába annyira, hogy most szinte új embernek látszik? Mily sokan, kiknek előbbi élete ment volt minden gáncstól, sőt a legnagyobb becsülésben állott, bizonyították be bőségesen életükkel, ahelyett, hogy vissza estek volna, azt is, hogy nem meddő és gyümölcstelen a mi szolgálatunk. Ellenfeleinknek, semmi kétség, hatalmukban áll, hogy rágalmazzanak s gáncsaikkal sértegessenek bennünket, kivált a tudatlanok előtt, de azt semmi esetre sem fogják elvitatni, hogy azok között, kik a mi tanunkat fogadták el, több az ártatlanság, tisztaság és az igaz szentség, mint együttvéve mindazok között, akiket maguk között legkiválóbbaknak tartanak. De ha vannak olyanok is (mi megváltjuk, hogy számuk igen nagy), kik az evangéliumot arra magyarázzák, hogy szenvedélyeik zabláját szabadra bocsáthatják, ez sem új dolog, de miért kell nekünk az ő vétkük súlyát hordoznunk. Tudjuk, hogy az evangélium a szent és kegyes élet egyedüli szabálya. Ha most már nem mindenki adja magát annak kormányzata alá, sőt némelyek az igától szabadnak érezvén magukat, még szabadabban vétkeznek, ebben a dologban elismerjük, hogy igaz Simeon ama mondása, mely szerint Krisztus eljövetele következtében Izraelben támadt villongások arra szolgálnak, „hogy megjelentessenek sok sziveknek gondolatai.“ (Luk. II. 35.) Ha Istennek tetszett, hogy az evangélium felgyújtása által az istentelenek vétkeit napfényre hozza, igen nagy szemérmetlenség és rosszakarat kell hozzá, hogy az evangélium szolgái, ezek prédikálása ellen épen ezért vádat szórjanak. De én nem követek el semmi igazságtalanságot, hogyha egyenest ő rájuk fordítom azt a dolgot, melyből kifolyólag gyülölséget akarnak támasztani ellenünk. Mert honnét veszik azok, akik Istent megvetik, a szabadságra való merészséget, ha nem gondolják a különböző nézetek harci zajának közepette, hogy nincs oly dolog, mely nekik szabad ne voena. Tehát ismerjék el, hogy az ő vétkük, ha az igazság pályafutását késleltetve az elvetemült embereket táplálják ,a bűntelenség reményével. Azt mondják, hogy a nép rendben tartására nincs tanunk s törvényeink. E vádra azonnal két feleletet is adhatunk. Ha azt állítom, hogy a rend nálunk lelkiismeretesen meg van állapítva, megcáfolhatna engem az a körülmény, hogy a mi embereink naponta gyűlést tartanak, melyeken afelől panaszkodnak, hogy a rendtartás ez ideig figyelmen kívül maradt. De én nem