Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-02 / 35. szám
Tizenhatodik évfolyam. 35. szám. Pápa, 1906. szeptember 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények _ Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerKesztőséghez Kis József felelős MBtjjßlßllik HlÍHdBH VäS3ril3p, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János - szerkesztő czimére küldendők. -----* ----- főmunkatárs czimére küldendők. .... Elnöki megnyitó-beszéd. Az orsz. ref. tanáregyesület közgyűlésén, 1906. augusztus 27-én, tartotta Dóczi Imre elnök. Mélyen tisztelt közgyűlés ! Midőn az országos református tanáregyesület ötödik közgyűlését van szerencsém megnyitni s midőn ez alkalomból a legszívesebb köszöntéssel s a kartársi szeretet melegével üdvözlöm az egyesület t. tagjait, — fölemelő érzelmekkel és gondolatokkal töltik el lelkemet azok a körülmények, melyek e közgyűlésünknek a szokottnál is nagyobb jelentőséget kölcsönöznek. Közgyűlésünk helye és ideje. Nemzeti közműveltségünk egyik legrégibb tűzhelyénél, református tanügyünk egyik legerősebb várában gyülekeztünk össze, bogy a magyar ref. iskola építésén fáradozva, nemzeti műveltségünk emelésén munkálkodjunk. S itt, ez ős kollégium falai között, melynek minden kődarabja a magyar protestántizmus történelmi küzdelmeiről és nagy szenvedéseiről beszél, ahol minden emlék a református tanügy egykori fényét és dicsőségét hirdeti, lehetetlen, hogy a magyar ref. tanárság szive meg ne dobbanjon s ne érezze, hogy szent a föld, amelyen járunk, megszentelte számunkra református őseink szenvedése, küzdelme, nagysága és dicsőssége. Itt, hol az iskolai életet a Rákócziak lelke ápolta és erősítette meg, lehetetlen át nem éreznünk a magyar ref. iskola szellemét s e szellem nemzeti jelentőségét és hivatását. Hol a magyar nemzeti műveltségnek a nyugat-európai kultúrával való közösségét egy Comenius működése pecsételte meg, önkéntelenül alakulnak ki lelkűnkben tanári hivatásunk és tanügyi fejlődésünk követelményei. És ahol olyan — a tanügy történetében szinte páratlan -— kép tolúl a múltból lelki szemeink elé, hogy az iskola — tanár és tanítványok egybeforrva — a nemzeti elnyomatás és felekezeti üldöztetés szomorú korszakában kénytelen elhagyni ősi fészkét s penateseit magával víve, évtizedeken át bujdosik a hazában, míg a Rákócziak lelke, a nemzeti lélek ismét vissza nem vezeti elhagyott otthonába: lehetetlen, hogy itt a műitnak erőtől duzzadó képei fölemelő hatással ne legyenek a református tanügy munkásaira s hitet, bizodalmát és reményt ne költsenek bennünk nemzeti hivatásunk betöltésére. S ha ide való zaráudokolásunknak pusztán e hitbeli megerősödés volna is az eredménye, a ref. iskola, miként a múltban nem egyszer hatott kelesztő kovászként a hazai közoktatásügy fejlődésére, ami munkánk által is élő és ható tényező lesz nemzeti közműveltségünk emelésében. Nem kevésbbé fölemelő ránk nézve, hogy közgyűlésünk ideje a nemzeti és vallásszabadságunk nagy hősének, Bocskay Istvánnak épen tanáregyesületünk által kezdeményezett háromszázados emlékünnepei sorába illeszkedik be s így egyesületünknek is alkalma nyílik hazai történelmünk eme kimagasló alakjának, a nemzeti önállóságunkat és ősi alkotmányunkat biztosító, protestáns egyházunk vallásszabadságát kivívó első szabadságharcunk vezérének, a bécsi béke halhatatlan szerzőjének emlékét a maga körében kegyelettel felújítani s akinek arcképét buzdító például tanuló ifjúságunk elé iskoláinkba helyeztük, tetteinek és alkotásainak képét a magunk lelkében is a nemzeti hála érzetével felidézni. Azok után a Bocskay-emlékünnepek után, melyeket pár hónappal ezelőtt Összes prot. gyülekezeteink és iskoláink a nagy kálvinista hős és a nagy államférfiu emlékének szenteltek, nem lehet célom ez alkalommal Bocskay elévülhetetlen érdemeit fejtegetni, csak az áldó kegyelet érzésének akarok kifejezést adni s azokhoz a hálahymnusokhoz, melyek templomainkból és iskoláinkból a nemzetünk és prot. egyházunk sorsa fölött őrködő gondviseléshez emelkedtek, azt az imádságszerü óhajtást kívánom csatolni, vajha mind a vallásos türelem dolgában, mind a nemzeti, önállóságunkért folytatott küzdelmeinkben a Bocskay szelleme ihletne
