Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-26 / 34. szám
575 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 576 hasznavehetetlent, ha csak nem volt valami hallatlan nagy tehetség se mellett harcias szellem. Az ily irányú kisebb embereket szinte nevetséges idiótáknak tekintették s e felfogás szerint bántak el velük. De szerencsére, már hanyatlóban van ez a sivár gondolkodás és emelkedőben azoknak az embereknek megbecsülése, kik nem a zsebért és kicsinyes hiúságból, hanem a közérdekért, magasabb célok szolgálatában fáradoznak. De a legfőbb baj az volt egyházunk beléletében s az okozta az egyházias közszellem hanyatlását is, hogy az igazi presbiteri szervezet romlani, erősen gyengülni kezdett. S ilyen gyengülő állapotban van még ma is. Pedig a mi egyházunknak ez az éltetője, fenntartója s ez lesz minden ellenkező áramlattal szemben diadalra juttatója is. Mert ez a szervezet a kiapadhatatlan erő kutforrása. Avagy a 18. század erőszakos és alattomos támadásai közt mi védte meg egyházunkat, ha nem a presbiteri szervezet, amelyben a világi elem, mint a papsággal egyenlő jogú, de annál helyzeténél fogva sokkal hatásosabb tényező, teljes erejével, vagyonával és befolyásával sietett támogatni, védeni és oltalmazni megtámadott gyülekezeteinket s egyetemes egyházunk érdeket. S ha az ellenséges államhatalom tőle telhetőleg megbénította egyházunk központi szerveit, ha eltiltotta is a gyűléseket, ha megakadályozta pl. a püspök-választást, azért célját mégsem tudta elérni, mert minden egyes gyülekezet, mint egy magában is teljes és életképes szervezet, tovább folytatta életét. Többnyire csak olyan gyülekezeteinket tudták megfojtani, ahol nem volt nemesség s így a világi elem nem léphetett föl teljes erővel a támadók ellen. Egészen a legújabb időkig, csaknem a hatvanhetes kiegyezés idejéig mi adott egyházunknak erőt s fejlődést, mely annak külső és életében egyaránt megnyilatkozott? Bizony nem más, mint az, hogy nagy tudományu s mély vallásos buzgóságtól áthatott lelkipásztoraink munkáját a vagyonánál vagy tehetségénél fogva hatalmas és befolyásos földbirtokos osztály támogatta, mely vallásos buzgóság és egyházunk nagy hivatásának átérzése tekintetében egy tapodtat sem maradt el lelkipásztoraitól. Ugyanaz az érzés, ugyanaz a lélek vezette mindnyájukat s az egyetemes papság szép eszméje nem dogma, hanem közérzés volt. A hanyatlásnak vagy tespedésnek némi jelei azóta mutatkoztak egyházunk közéletében, mióta a közviszonyok szerencsétlen hatása alatt ez a hatalmas, lelkes, egyházunkat ésszel, lélekkel és pénzzel támogató földbirtokos osztály megritkult, vagy épen néhol teljesen kipusztult. S mi következik ebből ? Nem ám az, amit némely károgó varjak hirdetnek, hogy a magyar református egyház a pusztulás örvénye felé siet. Nem is ám az, hogy ezt az örvényt csak úgy kerülheti ki, ha a presbiteri szervezetet s a hazugul emlegetett küriarkhiát eldobja s ahelyett a szent hierarkhiát állítja föl. Egészen ellenkezőleg. Első sorban is a magyar református egyház nem pusztulhat el, mert isteni igazságokon nyugszik annak fundamentoma s azonkívül táplálja és élteti a magyar nemzet benső érzése és lelki világa is, melynek legjobban megfelel a református egyház szép, nemes és értelmes felfogása Istenről, emberről s az egész világról. A magyar református egyház csak a magyar nemzettel együtt pusztulhatna el. Ha pedig azt akarjuk, hogy egyházunk külső és belső élete újra teljes szépségben virágozzék fel, akkor egészen ellenkezőleg kell cselekednünk, mint némely eltévelyedett elmék hirdetik. Nem az úgynevezett küriarkhia és a presbiteri szervezett ellen, hanem azért kell harcolnunk, hogy azt előbbi fényébe és munkás erejébe visszaállítsuk. Aki figyelmes szemekkel pillant szét, megláthatja, hopy egyházi életünk mezején is új élet csirái fakadnak mindenfelé. A régi kálvinista demokratikus szellem, mely hatni és alkotni akar, újra ébredőben van. Lelkészeink nagy része megújult erővel és lelkesedéssel, hivatásának érzetétől áthatva lát a munkához. De ne feledjék, hogy munkájuknak teljes eredményét addig nem arathatják, mig nem nevelnek maguk mellé a világiakból egy oly őszintén lelkes gárdát, mint amilyen a nagy részben kipusztult földbirtokos nemesség volt. A nagy vagyont s az azzal járó befolyást majd egyelőre pótolni fogja a küzdők sokasága s az őszinte lelkesedés, mely nem az egyház révén akar emelkedni, hanem egyházát igyekszik fölemelni. S ha majd ez a lelkes gárda fölnevelődik, — hiszen egy emberöltő a magyar református egyház életében csak egy szempillantás, — akkor ennek segélyével lelkészi karunk majd kiirtja azokat a kinövéseket és hibákat, melyek most presbiteri szervezetünket némileg elhomályosítják. Borsos István. A győri új templom. A győri ev. ref. gyülekezet régi vágya immár teljesedésbe ment, díszes templomuk a berendezést várja, hogy azután megnyíljék a hívők számára. A megnyitási idő közeledése alkalmából a templomépítés adatait Szabó Zsigmond lelkész urnák, a templom létrehozójának, szívességéből a következőkben ismertetjük :
