Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 33. szám
565 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 566 az utcán átment, egy vigyázatlanul hajtó kocsis elütötte. Az esés következtében csonttörést szenvedett. S bár csontjai összeforrottak, az ágybanfekvés s a megszokott életmódjától való eltérés mégis megölte őt. Szt.-Király-Szabadján, 1821 április 14 én született egyszerű sorsban élő, nemesi családból. A népiskolákat szülőfalujában végezte s mint szép reményekkel biztató ifjút 1834 év őszén a pápai kollégiumba hozták. Itt végezte azután a középiskolát s az akadémiai tanfolyamot. Mint kitünően végzett növendék, két éven át tanított publikus preceptorként a kollégiumban. Tanította pedig a poéták osztályát az 1844/5. és 1845/6-ik iskolai években mindeneknek teljes megelégedésére. Akkoriban az volt a szokás, hogy aki a kollégiumban teljesen bevégezte tanulmányait s kötelességszerüen még egy évig publikus preceptorként is működött, elment három évig valamelyik faluba akadémikus rektornak. Ott aztán vagy magában, vagy valami segédtanítóval együtt teljes buzgalommal tanította a falusi ifjúságot a tudományok elemeire. Kitűnő egy intézmény volt ez az akadémikus rektorság. Két nagy célt szolgált. Egyik az volt, hogy az ily akadémikus rektor teljes gyakorlatot szerzett a tanítás művészetében, a másik nem kevésbé fontos eredmény pedig az, hogy minden nem préda ifjú szép összeg pénzt gyűjthetett össze, amelyen azután egy vagy két éven át fölkereste a németországi, hollandi, vagy angol egyetemeket s onnét mint kész tudós került vissza hazánkba. Aki nem akart ügyvéd, megyei tisztviselő, vagy már efféle lenni, az mind ezt a pályafutást végezte. Három évig falusi rektor volt, aztán egy vagy két évig külföldi egyetemen tanult s hazatérve lett tanár vagy pap. A rektóriákat érdem szerint, sorrendben választották, épen mint most a legációt. Kiss János, mint a legjobb tanulók egyike, megkapta az egyik legjobb rektóriát, Ó-Szőnyt. Itt tanított három éven át, 1846. év október havától 1850. október haváig. De terve szerint nem mehetett mindjárt külföldre, mert olyan kiváló megtiszteltetés érte, ami egy időre eltérítette őt kitűzött céljától. Az ország egyik legkiválóbb embere, ifj. Pázmándy Dénes, az 1848-iki országgyűlés elnöke hívta meg házához, hogy legyen serdülő fiainak nevelője, ő e meghívást elfogadta s itt működött teljes három éven át. Ekkor azonban már nem türtőztethette, vágyát, hogy kitűzött céljához képest külföldi egyetemre juthasson. Berlinbe ment s mint a tudományos egyetem rendes hallgatója, egy éven át a theologiát és pedagógiai tudományokat tanulta. Visszatértekor a Pázmándy család hívására ismét annak körébe sietett s ott még két éven át, 1856. óv tavaszáig nevelősködött. Ez év október havában a dunántúli ref. egyházkerület Rév-Komáromban tartott rendes közgyűlésén megválasztották a pápai kollégium egyik theologiai tanárává s tanári állását azonnal el is foglalta. Tantárgyai voltak a rendszeres theologia, nevezetesen a dogmatika theologia és a dogma-történet. Ezeket tanította hosszú, több évtizedre nyúló tanári pályályán. Mint tanár, nem közönséges erőnek bizonyult. Elismerik ezt összes hallgatói. Mint éveken át tanítványa, ón is bizonyságot tehetek mellette. Ez a kis termetű, vékony ember oly tekintélyt tudott tartani, hogy a legszilajabb bajszos kamasz sem mert volna hozzá nem hogy tiszteletlen szóval, de még tiszteletlen tekintettel is közelíteni. Ez volt az általa elért eredménynek a fundamentoma. Előadása egyszerű, világos és érthető volt. Örömmel hallgatta az ember. Tantárgyaiból sűrűn tartott cenzúrákat s akkor az elvégzett tananyagot pontosan tudni kellett mindenkinek. Úgy mondtuk a dogmát s a dogma-történet legnehezebb tételeit, mint a vízfolyás. Ez elkerülhetlen föltétel volt mindenkire nézve, ha boldogulni akart. S e mellett a magán-érintkezésben szives, előzékeny és barátságos összes tanítványaival szemben. Mindnyájan föltétlenül tisztelték rendíthetlen igazságosságáért, de szerették is őt. Egész lelkesedéssel élt tudományának és tantárgyainak. Folytonosan tanult és olvasott, mig csak szembaja meg nem akadályozta. Fő munkája a „Keresztyén hittan, tekintettel a helv. hitv. egyház vallásos életéreEnnek első kötete 1862-ben, a második pedig 1865-ben jelent meg. Másik, nyomtatásban megjelent nagyobb munkája: „Keresztyén hittan vizsgára készülő helv. hitv. jelölteknek“. Ezeken kivűl irt még dogmatörténetet és Khristologiát, de ezeket nyomtatásban nem adta ki. Szembaja miatt, mivel már csaknem a teljes megvakulás fenyegette, 1899-ben nyugalomba vonult. Jól végzett munka után nyugodt lelkiismerettel s szinte derült megelégedettségben élte a késő vénség napjait. Csak az indította néha panaszra, hogy nem tud olvasni. Hiába, a legjobb felolvasó sem tudja pótolni a két jó szem munkáját! Jól végzett munka után a nyugodt, csendes álom ölébe sok ember meleg részvéte kiséri őt. Borsos István. Yßgyes ^özÍEményEj. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Halálozások. Mind sűrűbb rendeket vág soraink között a halál. Gyors egymásutánban viszi magával áldozatait, ifjat, öreget válogatás nélkül . . . Részvéttel értesülünk és adunk hirt arról, hogy Vályi Miklós, java korában levó' uagykeszii lelkésztársunk f. hó 10-én, szivszélküdésben, váratlanúl elhúnyt. Temetése f. hó 12-én délután volt. Nyugodjék békében. Áldott legyen emléke ! Őszinte részvéttel értesülünk arról a nagy csapásról, mely Ligárt Mihály állami tanítóképző-intőzeti segédtanárt és családját borította mély gyászba. Szépséges leányukat Lenkét, élete tavaszán, 18 esztendős korában, a szervezetét pár éve emésztő tüdővész hosszas szenvedés után elragadta. Szerető szülei
