Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-12 / 32. szám
539 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 540 képesítő vizsgán felügyelőként szerepeljenek stb. Ámde mind eme szükség hogy lesz kielégíthető, ha a lelkészképzés elmellőzi e fontos ügyet ? Tudom jól, hogy theologusaink között csak kevés van, ki a zenéhez értene, ellenben sokan akadnak, kik egyházi énekeink jó részét vagy sehogy sem, vagy hibásan tudják. Eme hiányokon segítene és egyszersmind zenélni, énekelni tudó lelkészeket nevelne az ének- és zenetanítás. Távol legyen tőlem az a gondolat, mintha theol, oktatásunkat felforgatni vagy a nt. tanári karnak utasításokat adni akarnék. Szerény nézeteim ezek, amelyeket csak azért mondottam el, mert úgy gondolom, hogy hőn szeretett egyházamnak talán használhatok vele. Nagyon kérem mindazon nt. lelkész urakat, kik hasonló körülmények közt mint lelkészek és hitoktatók működnek, szíveskedjenek szerény gondolataimra vonatkozó becses véleményüket nyilvánítani. A nt. Szerkesztő úr ismert előzékenysége, azt hiszem, soraiknak szívesen helyet fog adni ! Áttérek most az ifjúság önmunkásságára! Csak nem régiben hagytam el én is az alma matert s azóta mennyi haladás történt. A theologusok közt egy új egyesület alakult: az ev. kér. diák-egyesület, mely a gimn. tanulókból álló »konfirmált ifjak egyesületével« (ez utóbbi is új !) a legszentebb célt — egyházunk részére öntudatos és munkás tagokat nevelni — szolgálja. Csak hálás elismeréssel adózhatunk mindkét egylet buzgó vezetőinek dicséretes munkásságukért s csak azt óhajtom, hogy a lelkiismeretes munka mennél több tagban teremhesse meg kívánt gyümölcseit. A gimn. tanulók közt létesült »sakk kör« is a fiuk komoly gondolkozásáról és a nemes szórakozás kedveléséről tanúskodik. A theol. önképzőkör munkássága a régi mederben folyik. Az év folyamán a kör 17 . . . rendes gyűlést tartott. Ez kevés ! Legalább 30 gyűlést kellett volna tartani, mert hiszen az ifjabb theologusok éppen az itt elhangzott szónoklatok előadásából, idősebb társaik bírálatából és a tanárelnök szakszerű megjegyzéseiből a szónoklásra nézve becses tapasztalokat szerezhetnek. Az önmunkásság sem ért el túlságos számot: csak 43 munka érkezett be. (Nincs azonban feltüntetve, hogy a 43 közül mennyi volt a köznapi imádság!) Tehát 59 theologus csak 43 munkát tudott elkészíteni, azokból is 26 értéktelen volt. Erre nézve valami újítás lenne szükséges ! Nevezetessen az önmunkásság megtartása mellett kötelezően kelene kimondani, hogy minden theologus tartozik legalább 1 munkát készíteni. A munkák tárgyát a theol. tanári kar állapítaná meg minden évfolyam részére a már elvégzett tantárgyakhoz képest (pl. I—II. év egyháztörténeti, isagógikai; III—ÍV. év dogmatikai, erkölcstani, gyakorlati thémákat kapna), a thémák kiosztása és a munkálatok elkészítésének határideje sorshúzás utján állapíttatnék meg. A beadott munkákat aztán az ifjak maguk bírálnák felül. Ha pedig az tűnnék ki, hogy valaki a munka elkészítésénél céltudatos hanyagságot tanúsít, annak a megfelelő tantárgyból nyert osztályzatát 1-el lejebb kellene szállítani. Igaz, hogy bizonyos kényszer útján, de így fejleszthető lenne az önmunkásság. Örvendetes dolog, hogy az önképzőkör pályadíjai nagy mértékben megszaporodtak, hála érte a nemes adakozóknak. De az már kevésbbé örvendetes, hogy a legtöbb pályatételre csak egy munka érkezett be. Úgy látszik, az ifjak munkakedvét lelohasztja az egymástól való félelem és az önbizalmatlanság! Pedig az egyházmegyék és nemes keblű adakozók mindent megtesznek, most már az if jakon van a sor! Uj dolog a vitaverseny tartás, amelyet csak helyeselni lehet. Az olyan vitathéma pedig, amilyen az évvégi versenyen szerepelt, nagyon tágítja az ifjak látókörét és tisztázza azok felfogását. Kívánatos lenne ennek gyakoribbá tétele ! Nt. Csizmadia Lajos tanár úrnak egyéniségéről, munkásságáról csak a legjobbat halljuk és olvassuk. Az ő személye biztosíték arra, hogy ha nem is az én gondolkozásom szerint, de mindent elkövet hallgatói önmunkásságának fejlesztésére ! Nagyobb eredményt ért el az önmunkásság terén a főisk. ifj. képzőtársulat, melynek tagjai úgy az önként beadott munkákkal, mint a pályatételek kidolgozásával szép szorgalmat és munkakedvet mutattak fel. Azt hiszem, hogy az ifjak irodalmi termékeiből lehetnemár egy új »Tavasz«-t közrebocsátani, hadd olvashassuk ifjaink alkotásait. Igen praktikus célt szolgál a főisk. gyorsírókor, amelyben azonban a theologusok, hogy részt vettek volna, nem tűnik ki. Valószínű, hogy nem. Pedig künn az életben sok hasznát vehetnék e tudománynak ! A kör tagjai nagy buzgóságot fejtenek ki úgy a gyorsírás, mint a gépírás tanulásában, amely szorgalom megnyerte a maga elismerését úgy a helyi, mint az országos versenyen. A »főisk. énekkar« nem érdemli meg a »főisk.« cimet, mert csupán gimn. tanulók vettek benne részt. Hát hova lettek onnét a theologusok ? Amint hallom, külön énekkart alakítottak. Hogy miért ? azt nem tudom ! De akárhogy is van a dolog, nem jól van az, hogy ilyen százados intézményből kivonulnak a felnőttebb ifjak s magukra hagyják a gimn. tanulókat. Egyesülésben van az erő ! Tudom én jól, hogy az az 59 theologus ha összeolvad a felső II. osztálylyal, oly erős, tiszta hangú énekkart lehet közülük
