Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-05 / 31. szám
531 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 532 — Uj harang. A martosi gyülekezetben (Komáromm.) egyházias buzgóságának igazán szép jelét adta Z. Zoba István, 10 — 12 holdas gazda atyánkfia azzal, hogy a gyülekezet eddigi két harangja mellé egy 1008 (ezernyolc) korona értékű, szép harangot vett Thüry Ferenc harangöntödéjéből íme aránylag kis anyagi erővel is nagy áldozatot hozhat a vallásos buzgóság. Szép példa ez; méltó, hogy mások is kövessék. — Budapesten 791.748 ember él, kik közül róm. kath. vallásu 475.836, izraelita 186.047, ev. ref. 78.847, ág. hitv. ev. 40.319. Az ev. ref. vallásuak száma évrőlévre nő a vidékről való beköltözés folytán, ami bizony nem valami örvendetes jelenség. — A Számolás Gyakorlókönyve. A magyar tankönyvirodalomnak egyik legújabb és legbecsesebb terméke Földes Károlynak „A Számolás Gyakorlókönyve“ cimü műve, melyet a vallás- és közoktatásügyi minisztérium az elemi népiskosák használatára engedélyezett. A miniszteri bírálat, e könyvről szószerint így hangzik: „A könyv a mennyiség szemléltető ismertetésével kezdődik és induktive emelkedik a számkörök és a számtani műveletek fokozatain keresztül. A bennfoglaltatást, a részekre osztást, a mértékeket, a tizedes és közönséges törteket, a közös nevezőre hozást, a közönséges törtekkel való négy alapművelet szemléltetve, a siker meggyőző erejével ismerteti. Aki népiskolai számtani könyveink nagy részének élettelen, táblázatos módszerét ismeri, Földes könyvében tankönyvirodalmunk nyereségét találja, melyet a szakértő is csak élvezettel és megelégedéssel olvashat, mert csakugyan a számismeretek, a számviszonyok, törvények a gyermek agyában Földes módszere szerint fokról-fokra konstruálódhatnak. Módszerében, tzblázataiban, szemléltető ábráiban, változatos példáiban és tőrülmetszett zamatos magyarságában úgy a tanuló, mint a tanítóra nézve valóságos kincsesbánya.“ Az értékes könyvet az Athenaeum R.Társaság adta ki. Mindazon kedvezményeket, amelyeket más kiadók a tankönyvek bevezetése esetén Ígérnek, az Athenaeum is készséggel megadja. — A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó : negyedévre postán való szétküldéssel két korona húsz fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd utca 4. számú házában van. ífiYcttctlos rész. Pályázat. A dunántúli ev. ref. egyházkerület pápai főgimnáziumánál az 1906—1907. tanévre betöltendők lesznek a következő tanári állások: 1. Egy rendes tornatanári állás. 2. Egy helyettes tanári állás magyar-latin szakcsoporttal. 3. Egy helyettes tanári állás latin-görög, esetleg magyar-német szakcsoporttal. A tornatanár javadalmazása: a) 1800 K tÖrzs-Ezernél több kiváló orvos és tanár ajánlja! 1904. St. Louis Grand Prix. Külföldi utazáson kérjen mindenütt Szt.-Lukácsfürdői Kristály-ásványvizet! A szénsavval telített fizetés; b) 300 K lakáspénz; c) 100 K ötödéves korpótlék háromizben. Kötelessége : heti 20 tornaóra tartása s a játékdélutánok vezetése külön díjazás nélkül. A helyettes tanárok javadalmazása 1600 K. Kötelességük : szakjuk körébe eső, esetleg más tárgyak tanítása heti 20 óráig. A tornatanárt, ki jogos és kötelezett tagja az 1894. XXVII. t.-c. alapján létesített országos tanári nyugdíjintézetnek, a dunántúli ev. ref. egyházkerület közgyűlése választja, egy évi sikeres szolgálat után ugyanaz erősíti meg állásában is ; a helyettes tanárokat az ig.tanács alkalmazza. Felhivatnak azon tanárok és tanárjelöltek, kik a fentebb nevezett állások valamelyikét el akarják nyerni, hogy kellően felszerelt folyamodványukat (érettségi bizonyítvány, tanári oklevél, vagy vizsgálati értesítő, szolgálati bizonyítvány, orvosi bizonyítvány, katonai igazolvány) a tornatanári állásra a dunántúli ev. ref. egyházkerülethez, a helyettes tanári állásokra pedig a főiskolai igazgató-tanácshoz címezve 1906 augusztus 10-ig küldjék be Czike Lajos kir. tan., főiskolai gondnokhoz (ÓSzőny, Komárommegye). Az állásokat 1906. évi augusztus 31-én kell elfoglalni. Kelt Pápán, 1906. julius 5 én. Czike Lajos Molnár Béla főisk. egyházi gondnok. főisk. világi gondnok. Szerkesztői üzenet. Sz. F. V. Megérkezett, hamarosan rákerül a sor. M. L. Y. Megkaptam. Közgyűlésiekről tudósítás még eddig nincs. Gondoskodjál róla. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs : Faragó János. □ I....................... =3D Alapíthatott 1893-ban. Gőzerőre berendezett orgonaépítészet DEBRECZENBEN. Bármily nagyságú és szerkezetű orgonák készítését, továbbá javításokat, átalakításokat, szóval minden, e szakmába vágó munkálatok olcsó és pontos elvégzését készséggel, a legmesszebb menő jótállás mellett eszközli KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN orgonaépítő Debreczen, Darabos-utca 7. Költségvetést ingyen és bérmentve küld! ni in hasznos ital étvágyzavaroknál és emésztési nehézségeknél. A legtisztább és legegészségesebb asztali és bor viz. Hathatós szomjcsil— lapító. — Vidékre és külföldre fuvardymentes szállítás — Kérjen árjegyzést. Szénsavtelités nélküU töltés is rendelhető, mely hasonló enyhesége folytán pótolja a francia Evian és St. Galmier vizeket. Szt. Lukácsfürdő Kutvállalat Budán. ■te