Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-29 / 30. szám

509 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 510 és érdekeinket képviselő s szivükön hordozó lapok hason­­irányu munkásság kifejtésére felhivatni határoztalak. 3. Vargha Kálmán kálozi lelkész rámutat arra a körülményre, hogy hazánkban az utóbbi időben a reakció és klerikálismus gyors léptekkel halad előre minden téren annyira, hogy az országos tanárgyülésen a miniszter kép­viselője nyíltan merészelte hirdetni az állami iskolákba a „keresztény“ (klerikális) szellem és irányzat bevitelét, amellyel szemben tételes torzvallást emlegetett. És ezen a haladás, felvilágosodás és a protestántizmus ellen elköve­tett támadásra a hivatalosok — mintha csak a zsibadtság álma vett volna rajtok erőt, — nem igen emelték fel szavukat. Az értekezlet amidőn az események ily irányban haladását aggódva látja, jól eső örömmel üdvözli Halász Lajos orsz. képviselő urat, hogy a sötétség reakcionárius törekvése ellen bátran, nyíltan emelte fel elsőnek szavát, amidőn ezért őszinte köszönetét fejezi ki, egyszersmind kéri Őt, valamint a haladás, felvilágosodás és lelkiismereti szabadság más igazi bajnokait és barátait, hogy ezen meg­­indúlt áramlat ellen ideje korán küzdeni; a haladás és protestántizmus ügyét védeni minden téren bátraknak mutatkozzanak. 4. Csukás Endre indítványt terjeszt be arra nézve, hogy az évzáró vizsgálatok az esperesi látogatás és a kör­felügyelőség együttes jelenlétében tartassanak. Az értekez­let ez indítványt kivihetetlensége miatt mellőzi. 5. A lelkészi és tanítói dijlevelek pénzértékre átszá­mítása tárgyában egyöntetű eljárás és irányelvek nyújtá­sára püspök ur fel kéretni határoztatott. 6. A lelkészértekezlet felhívja a kis köröket, hogy régebbi munkálkodásukat újból felvegyék é3 igyekezzenek az anyaszentegyház érdekében az elibük adott mezőn mun­kálkodni. Elnök a gyűlést ezután bezárja. Vargha Kálmán kálozi ref. lelkész. A b.-somogyi ev. ref. tanító-egylet köz­gyűlése. A b.-somogyi ev. ref. tanító-egylet f. hő 17-én tartotta Kaposváron a polgári iskola helyiségében köz­gyűlését. Mózes Imre elnök tartalmas elnöki megnyitó be­szédet mondott, melyben az iskola nevelő feladatát rajzolva, áttért a tanítók anyagi helyzetének ismerteté­sére s abbeli reményének adott kifejezést, hogy lehetet­len, miszerint a mostani kormánypárt, mely évekkel ezelőtt a 600 forintos tanítói fizetést is kevésnek mon­dotta s a jelenlegi vallás- és közoktatásügyi miniszter, ki ellenzéki korában a tanítók anyagi helyzetének javí­tásáért oly szép szavakkal küzdött, be ne váltsa a fel­­költött reményeket. Majd a jelenlevő kir. tanfelügyelőt, dr. Gulyás Ferencet és a h. tanfelügyelőt Gramma Dömét s a távol Hajdúböszörményből a gyűlésre lejött Dobó Sándort, a Ref. Tanítók Lapja szerkesztőjét s a gyűlés tagjait üdvözölvén, a közgyűlést megnyitotta. Gál István jegyző a választmány s a pénztárnok jelentését adta elő. Hosszú vitát idézett elő egyes ré­gebbi ehm. gyámoldai tagoknak ügye, kik gyámoldai fizetési kötelezettségeik alól különféle ürügyek alatt akarnak kibújni, sőt egyesek a gyámolda, illetve segély­pénztár vezetőit is sértegetik beadványaikban. A segély­kiosztás és a jövő évi költségvetés letárgyaltatván, elnök íelhivja a tanítóegylet egyes köreinek (a tan. egyletet tulajdonképen az egyházmegye nyolc isk. köre alkotja) képviselőit, hogy a köri értekezletek indítványait refe­rálják. A II. sz. iskolakor nevében Pap János alsógeresdi tanító terjesztett elő egy indítványt, mely nagyobb vitát provokált. A II. sz. isk. kör statisztikailag kimutatja, hogy a múlt tanévben b.-somogyi ev. ref. tanítóink 30 nappal többet tanítottak, mint az állami iskolák. Az állami iskolák ugyanis beiratáskor, húsvéti-, karácsonyi ünne­pek alkalmával, r. kath. felekezeti ünnepeken, az ural­kodó és királyné neve-, születése napja stb. alkalmával egész évben, 10 hó alatt, összesen 48 szünnapot tarta­nak, mig ami iskoláinkban az évközi szünnap legfeljebb 16 — 18. Sérelmesnek s a nagy munkaidőben a tanítás forszírozása mellett a júliusig való tanítást károsnak tartjuk. Egyházkerületünk ugyanis túlságos lojalitásból a közoktatásügyi miniszter azon felhívására, hogy a fele­kezeti iskolákban is 10 hónapos legyen a tanítási idő, elrendelte, hogy az évvégi szigorlatok junius végén le­gyenek. Ami a jelen isk. évben meg is történt. Ezekből kifolyólag az indítványunk az : kéressék fel a tanügyi bizottság utján az egyházmegye és kerület, hogy a tanítási idő ezután ne hónapok, hanem tanítási fél napok szerint számítassék s ugyanannyi fél napi tanításra kö­­ielezetessünk, mint az állami iskolák s igy egyenlő lévén a munka, hasson oda, hogy a fizetés is az állami tanító­kéval egyenlővé tétessék. Ehhez az indítványhoz előadó a maga részéről ezt a pótlást ajánlotta : Ha pedig ezt a követelésünket az országgyűlés az 1848 : XX. t.-c. alapján nem teljesítené, mondja ki az egyetemes reform, egyház, hogy összes elemi iskoláit he­szünteti s felszólítja az egyházakat, hogy hi veink a felállítandó áll. isk. költségeihez csupán csak a kötelező 5°/0-os iskolai adóval járuljanak s az így megtakarított iskolai költségek ev. ref. hitoktatásunk céljaira fordít­­tassanak. Előadó szerint csak ez az egyetlen fegyver a protestáns egyház kezében, mellyel a 48: XX. t.-cikk teljes végrehajtása kierőszakolható. A II. sz. isk. kör ezen indítványa előadó pótlá­sával együtt elfogadtatott. A VI. isk. kör nevében Arany Bálint Szalóky Dániel kartársunk érdemeit méltatja 40 éves tanítói működésének eltelte alkalmával. A gyűlés Szalóky Dániel érdemeinek elismerését és iránta érzett hálás szeretetünk és tiszteletünk kife­jezését jegyzőkönyvében megörökíti.

Next

/
Thumbnails
Contents