Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-22 / 29. szám
497 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 498 — Nyugdíjazás. Szalontay Sándor kecskeméti ev. ref. főgimn. tanárnak 4040 korona évi nyudíjat engedélyezet a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter. — Toronyszentelés Acsádon. Folyó hó 8-án lett felavatva az acsádi ev. ref. egyház 123 éves most renovált temploma elé épített díszes torony: Kis József esperes, Antal Károly, Seregély Béla lelkészek, Török János mérnök ur, ehna. vil. tanácsbiró és igen nagy számú vidéki érdeklődő hivek jelenlétében. A felszentelő, lelkes imát és beszédet Kis József esperes-lelkész tartotta. Seregély Béla a.-teveli lelkész két kisdedet keresztelt, végül pedig a helybeli lelkész az egyház történetét olvasta fel. Az építkezés 7350 korona költséget igényelt, melyből a buzgó hivek 2200 koronát adtak össze ; közöttük Nagy Árpád helybeli lelkész és Barabás Lajos helybeli tanító urak is tekintélyes összeggel szerepelnek. Ezenfelül egyesek buzgalma szép ajándékokban mutatta meg az Istenháza iránt élő szeretet. Özv. Dóczy Gáborné a torony aranyozott csillagának költségét fedezte 114 koronával. Katona Gábor és neje uj urasztalát ajándékoztak 80 korona értékben. — A nők 135 koronát gyűjtöttek maguk között egy díszes keresztelő medencére. Tima Eszter megujítatta a pénzszedő perselyt, a legények pedig csinos vasrácsot csináltattak a torony körül. Karácsony Károly a templomra kakast csináltatott. A buzgó lelkész szorgalma, igyekezete ime szép tettekben mutatta meg a maga erejét. — Istentisztelet után a lelkész vendégszerető házánál volt gazdag lakoma, felköszöntők, majd végül jótékonycélu táncmulatság, mely 380 korona tiszta hasznot hozott a csekély népességű, de az ősi hitnek — ősi erejével rendelkező kis gyülekezet számára. Legyen minél több öröm, gyönyörűség a most már díszes, tornyos templomban. <$. B. — Lelkészmegliíyás. A szapnyárádi ev. ref. egyház hívei egyhangú meghívás útján Szíj Sámuel szendi lelkészt választották meg lelkészökűl. A magyarbarnyagiak pedig Szakonyi József nagyvázsonyi lelkészt hívták meg. Gratulálunk ! — A Bach át Dániel halálával megüresedett bányakerűleti ág. hitv. ev. püspöki állásra beérkezett szavaztokat a minap bontották föl. A szavazatok meglehetősen elforgácsolódtak, így senki sem kapta meg az absolút töbkséget. Legtöbb szavazatot kaptak : Scholcz Gusztáv budapesti esperes és Szeberényi Lajos békéscsabai lelkész. Közöttük pótválasztász lesz. — Több lelkésztársunk kérdezősködésére tisztelettel értesítjük lapunk m. t. olvasóit, hogy a nagypénteki ref. társaság sorsjegyeinek a húzását október 2-ra halasztották. — A kongrua s a hozzávaló utalványozási jegyzék e hó 18-án megérzkezett. A szétküldést nyomban megkezte a pénztári hivatal. — Aki órát, ékszert, egyházi edényeknt óhajt venni, kérjen árjegyzéket Schönwald Imre ékszerésztől, Pécsről. Hirdetése mai számunkban olvasható. — A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó : negyedévre postán való szétküldéssel két korona húsz fillér. Előfizetni legcélszerűbben* a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat TJjság kiadóhivatala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd utca 4. számú házában van. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. Ijivaícilos rész. Pályázat. A felsöeőri (Vasm.) auyaegyház pályázatot hirdet a II. rendes tanítói állásra. —Fizetés: 1. Lakás konyhakerttel és két közföld kertpótlékkal. 2. Készpénz 1000,. azaz egyezer korona, havi, vagy évnegyedes részletekben az egyház pénztárából előre fizetve. 3. 8, azaz nyolc öl puha tűzifa a házhoz szállítva. 4. Egy szekér hintés beszállítva. 5. Vizsgadíj címén 8 korona. 6. A törvényes ötödéves korpótlék. Kötelességei: Az I. és II. vegyes osztályok tanítása. A lelkész helyett esetleges időben katedrái szolgálat. Az első tanító akadályoztatása esetén az orgonistái és temetési helyettesítés, miért is az orgonálásban kellő jártassággal kell bírnia A téli hónapokban hetenként kétszer az ifjúsági olvasókörben felügyelet tartása. Megjegyeztetik, hogy a harmadik tanítóságnak rövid időn belüli felállítása esetén a II. és III. vegyes osztályokat köteles tanítani és a lakás egy előszoba, éléskamara, konyha, két lakszoba és konyhakert, 2 közföld, félpadlásra tarthat igényt. Pályázati kérvények : oklevél, működési és erköcsi bizonyítvánnyal felszerelve 1906. évi julius hó 31-ig az ev. reform, nagytiszt, esperest hivatalhoz Egyházasrádóczra (Vasmegye) postahely, küldendők. Felsőeőr, 1906. évi julius hó 15-én. Bajcsy Gyula iskolaszéki elnök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs : Faragó János. Ezernél több kiváló orvos és tanár ajánlja ! 1904. St. Louis Grand Prix. Külföldi utazáson kérjen mindenütt Szt-Lukácsfürdői Kristály - ásványvizet! A szénsavval telített-te hasznos ital étvágyzavaroknál és emésztési nehézségeknél. A legtisztább és legegészségesebb asztali és borviz. Hathatós szomjosillapitó. — Vidékre és külföldre fuvardíj mentes szállítás. — Kérjen árjegyzést. Szénsavtelités nélküli töltés is rendelhető, mely hasonló enyhesége folytán pótolja a francia Evian és St. Galmier vizeket. Szt. Lukácsfürdő Kutvállalat Budán.