Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-06 / 18. szám
299 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 300 Ö Felsége által megerősített egyházi törvényeink rendszeres intézkedést foglalnak ugyanis magukban az alapítványok mikénti kezelésére, a számadások megvizsgálására nézve, — e tárgyban az intézkedési jog egyházközségeink felett az egyházmegyéket, az egyházmegyék felett pedig az egyházkerületeket illeti meg. A számadásokat és az évi költségvetéseket ezek a hatóságok számvevőségeik utján nyilvánosan vizsgálják meg; ezeknek a számadásoknak tehát az államkormány által való rendszeres felülvizsgálása mig egyrészről merőben felesleges volna, addig másrészről messze túl menne az állami föfelügyeleti s ellenőrzési jog körén, amely az általunk idézett alaptörvény rendelkezései szerint csak arra terjed ki, hogy a kormány azokban az esetekben, amelyekben a mi egyházi hatóságaink határozatai az állami közérdeket sértők, vagy az alapitványok jogi természetével ellenkezők volnának, e határozatokat felfüggesztheti. Ezekben az esetekben is azonban az a nézetünk, bogy az intézkedési jog ne bizassék az állami kormányhatalomra, hanem mint vitás közigazgatási jogviszonynak ellátása — bizassék a legfőbb közigazgatási bíróságra. A tervezet 27. §. azon rendelkezésével szemben, hogy az egyházak a kezelésükre bízott alapitványok kezelése tekintetében alkotott szabályrendeleteiket a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása alá terjeszteni tartoznak, — ellenvetéseinket már korábban kifejtettük. A tervezet 29. §. rendelkezését sem tartjuk egyházunk érdekével megegyeztethetönek, mert e szakasz a bejelentési kötelezettség elmulasztását kihágásnak minősítvén, az arra kötelezett jogi személyt, vagy annak mulasztó képviselőjét 5 koronától 1000 koronáig terjedhető birsággal rendeli büntetni. Eltekintve attól, hogy jogi személyek, mint ilyenek, kihágást nem követhetnek el, s igy a kihágás alanyai nem is lehetnek; az a nézetünk, hogy a mi egyes egyházi hatóságainktól a felettük intézkedési jogkörrel biró felekezeti hatóságok követelhetnek bejelentéseket, — az államkormány pedig a felekezeti főhatóságok utján követelheti be ezeket, amint ez az eddigi gyakorlat szerint is történni szokott. A 29. §. helyett tehát elegendőnek tartanánk annak törvénybe iktatását, hogy az autonom egyházi hatóságok kezelése alatt álló már meglévő, úgy az ezután létesítendő összes alapitványok az állami felügyeleti jog gyakorlása szempontjából a felekezeti főhatóságok által bejelentendök az államkormánynak. A tervezet 31. §-ában foglalt rendelkezést sem tartjuk célravezetőnek, mert az az intézkedés, hogy azokat az alapítványokat, amelyek a cél szempontjából már • elfogadtattak ugyan, de vagyonuk az arra illetékes jogi személy kezelésébe még át nem vétetett, az illető miniszter képviseli, czélszerütlen. (Ez intézkedés czélszerütlensége oly szembeszökő, hogy alig szükséges bővebben indokolni; kétségtelen ugyanis, hogy a miniszter ezt a képviseleti jogot kifejlődött joggyakorlat szerint csakis a Kincstári jogügyek igazgatósága által gyakorolja; ha már most figyelembe veszszük, hogy az egész ország területén elterülő egyházaknak sokszor csekély vagyoni értéket képviselő alapítványi ügyei a centrumból mily nehézkesen, mily hosszú idő alatt és milyen nagy költséggel láthatók el, már magából e jelenségből nyilvánvaló, hogy főleg a kisebb alapitványok ilynemű képviselete tetemesebb költségbe kerülne magánál az alapítványnál is.) Sokkal célszerűbben bizható e jog gyakorlása a kezelésre jogosult hatóságra. A tervezet 33. §-a az alapítvány céljának megváltoztatásáról intézkedvén: az egyházi feladatokat szolgáló alapitványok céljának megváltoztatását az illető egyházi főhatóságokra bízza, akiknek határozata azonban a miniszter jóváhagyását igényelné. Ez az intézkedés is, habár a tervezetben bizonyos korlátokhoz van kötve, (a 7. §. a) pontjának esetéhez), mégis sérelmes a mi egyházunkra, mert mig egyrészről egyházi hatóságainkat az állami felügyeleti jog épségben hagyása mellett korlátlanul megilleti az a jog, hogy az alapítványt annak célja szempontjából elvagy el ne fogadhassa, — az alapítványi cél megváltoztatása, vagy a változott viszonyok és körülményekhez képest leendő átalakítása is oly jogosítvány, mely az intézkedési jogkörrel biró hatóságnak, a jelen esetben az egyházi hatóságnak hatáskörébe tartozik, a kormányhatalomnak csakis a felügyeleti és ellenőrzési jog hagyható fenn, — e jog hatékony gyakorlása céljából pedig elégséges volna törvénybe iktatni azt, hogy az alapitványok céljának indokolt esetekben való megváltoztatása az államkormánynak mindenkor bejelentendő. A tervezet 34. §-a az alapítványi vagyon hozadékának rendeltetésszerű felhasználására vonatkozó intézkedési jogkör megváltoztatásáról rendelkezvén, az egyházi alapítványokra vonatkozólag azt a sérelmes intézkedést tartalmazza, hogy a 7. §. e) pontjának esetében, vagyis a 20.000 koronát meghaladó alapitványok kérdésében a miniszter jóváhagyása kikérendő. A miniszteri jóváhagyási jognak ily irányú törvénybe iktatása is ellenkezik egyházi hatóságaink autonomikus jogkörével, mert a több századon át kifejlődött joggyakorlat szerint egyházi hatósá
