Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-15 / 15. szám

259 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 260 — Berhidán a meghívás utján megválasztott uj lelkész: Csepy Miklós úr április 1-én foglalta el állását. Szerencsét kívánunk neki is, gyülekezetének is. — Az amerikai magyar református gyülekeze­tek óéiba vett egyesítése most se sikerült. Erre nézve az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának március 15 iki száma ezt írja: „Az Egyesült Államokbeli refor­mátus egyházhoz tartozó magyar gyülekezetekben az elmúlt vasárnap történt határozathozatal arra nézve, hogy megmaradjanak-e a mostani kötelékben, vagy nem? A hozzánk beérkezett tudósítások szerint az összes egy­házakban a mellett szavaztak, hogy megmaradnak a mostani kötelékben. Gyülekezeteink eléggé érettek arra, hogy önmaguk, minden külső befolyás közbejötté nélkül határozzanak saját sorsukat illetőleg. Ez a kérdés most már el van döntve. Gyülekezeteink maradnak ott, ahol vannak s ha tartozásaikat kifizették, azután is ott fog­nak maradni. Hogy most már a 3 fenhatóság alá tar­tozó magyar reformátusok miként működjenek együtt: ez a kérdés.“ — A Bocskay-ünnep. Dr. Baltik Frigyes, a du­­náninneni. Gyurátz Ferenc, a dunántúli, Zeleuka Pál, a tiszai, Bachát Dániel, a bányai egyházkerület püspöke a magyarhomi ág. hitv. ev. egyház összes gyülekezetéhez lelkes felhívást intéztek Bocskay Istvánná*, a bécsi béke­kötés emlékezetének megünneplése tárgyában. A többi közt igy szólnak : Múlt évi egyetemes közgyűlésünk elrendelte, hogy a hazai protestantizmus nagy jelentó'ségü eseményének háromszázados évfordulója úgy iskoláinkban, mint egyhá­zainkban megfelelő módon megünnepeltessék. Egyúttal az ünnepély napjául folyó 1906. évi husvét után ötödik va­sárnapot: május 20-ik napját tűzte ki. Felhívjuk Nagytiszteletüségteket, szíveskedjenek a kellő intézkedéseket megtenni, hogy gyülekezeteik méltó­képpen szenteljenek a fent jelzett célból Isten dicsőítésé­vel ünnepet, melyen az egyházközség körében levő tan­intézetek összes növendékei is részt vesznek. Méltóztassék a tartandó ünnepre már Husvét napjain hirdetés utján fel­hívni a közönség figyelmét. Szíveskedjenek egyúttal az egyháztanácscsal egyetértőleg azt is kihirdetni, hogy az egyházunkban létesítendő egyetemes gyámintézeti célú Bocskay-emlékalapitványra templomi offertorium gyűjtése rendeztetik. Méltóztassék továbbá az ünnep napján az isten­­tisztelet végeztével közgyűlést tartani és ezen a megem­lékezést a hitezabadság első törvényes alapját biztositó bécsi békéről és nagynevű kivivójáról, Bocskay István er­délyi fejedelemről jegyzőkönyvileg megörökíteni. Felkérjük végül a közép és felsőbb iskolák igazgatóit: szíveskedje­nek az iskolákban is ünnepélyrendezéssel, emlékbeszéddel emelni ki a fontos eseménynek: Bocskay küzdelmének jelentőségét. — A biblia eddig 400 nyelven jelent meg nyom­tatásban ; a keresztyénség kétharmad részben anyanyelvén olvashatja a szentirást. A reformáció idejéig mindössze 23 féle bibliafordítás volt, azóta egyre szaporodott, melyért legnagyobb elismerés illeti a britt bibliatársulatot. — Egyházi Értesítő. A pápai református egyház Értesítője az 1905. évről most jelent meg változatos tartalommal, ismertetésével a lefolyt év fontosabb eseményeinek. — Felekezet nélküli olvasókör. Mint értesülünk, a Pápával szomszédos Dáka községben olvasókör alakult, melynek hivatalos neve BDákai felekezet nélküli olvasó­kör.11 Persze ez azt akarja jelenteni, hogy minden feleke­­zetbeliek tagjai lehetnek, nem pedig azt, hogy olyanok a tagjai, kik egy felekezethez sem tartoznak. Mindenesetre érdekes tudni, hogy mit értenek Dákán „jelekezet nél­küli“ alatt. Fellázadtak a papjuk ellen. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület egyik lelkésze, Padi Károly, legközelebb egy politikai küldöttséget vezetett Budapestre. A lelkész hívei nem értettek egyet papjukkal s valósággal fellázad­tak ellene úgy, hogy csendó'rségnek kellett megvédelmezui, miközben számos elfogatás és sebesülés történt. Azért leg­jobb, ha a lelkész politikai szereplésre nem vállalkozik, hanem a Krisztus anyaszentegyházát építgeti, ahol talál munkát bőven ! — A siketnémák sopronvármegyei és soproD- városi áll. segélyezett intézetében f. évi szeptember l-én új osztály nyílik meg, amelybe vallásra, nemzetség és nemre való tekintet nélkül oly 7 —10 éves gyermekek vétetnek fel, akik a siketségen és az ebből származó némaságon kívül más testi vagy lelki fogyatkozásban nem szenvednek. Eltartási díj havonként 24 korona, tandíj egész évre 20 korona. Méltányos esetekben a tandíj elengedtetik. A vidéki gyermekek elhelyezéséről az igaz­gatóság szívesen gondoskodik. A felvételért az intézet felűgyelőbizottságához kell folyamodni. A kérvényhez mellékelendők : a) keresztlevél, vagy születési bizonyítvány : b) tiszti orvosi vélemény ; c) himlőoltási bizonyítvány; d) hatósági kimutatás a családi és birtokállapotról ; e) esetleg szegénységi bizonyítvány. A kellően felszerelt kérvények legkésőbb junius végéig nyújtandók be az intézet igazgatóságánál, ahol bővebb felvilágosítások is nyerhetők. — Uj könyvek: 1. Egyházi beszédek Bitzius Alberttől. Németből fordította Nagy Béla sárospataki theol. rk. tanár. Ára 5 korona. Nyomtatta Radii Károly Sáros­patakon. A kötetben 25, igen szabadszellemü beszéd van. 2. Krisztus visszajövetele. Reincarnatió. Biblia-teozófiai tanulmány. Irta Lukácsy Imre diósviszlói ev. ref. lelkész. Szerző tulajdona. Ára fűzve 4 kor. 20 fillér, kötve 5 K. 218 lap. — Theologiai Szaklap. IV. évfolyam. Megielenik negyedévenként 5 ivén. Előfizetési ára évi 6 K. Theolo­­gusoknak 4 K. Szerkesztik és kiadják: Raffay Sándor. Hornyánszky Aladár, Pokoly József és dr. Tüdős István. Az előfizetés mindenkor egy összegben küldendő be. A folyóiratra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény Raííay Sándor theol. akad. tanárhoz Pozsonyba küldendő. Az április elején megjelent 2. szám tartalma ez: Száz év Izrael történetéből. Hornyánszky Aladártól. Voltak-e Jézusnak testvérei ? Dr. Tarcsay Kálmántól. Jézus szüle­tése. Raffay Sándortól. A theologia mint tudomány. I. Daxer György dr.-tól. Lapszemle. Könyvismertetés.

Next

/
Thumbnails
Contents