Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-03-05 / 10. szám

165 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 166 Nézzük csak az eddigi állapotot. Mert minden új intézménynek az ad létjogot, ha van benne haladás a múlttal szemben. Eddig, ha a fiatal lelkész testileg vagy lelkileg szerencsétlenül járt, megmaradt a lakásban és a jöve­delem élvezetében. Legfelebb segédet vagy helyettest tartott s ha kongruás volt, ennek díjazására is meg­kapta a fedezetet. Ha segéd nem volt kapható, tanítója és szomszéd kollegái segítették ki. Halála után pedig özvegye és árvái szolgálati időre való tekintet nélkül a gyámintézeti járulékot húzták. A tervezet szerint az ilyet csekély végkielégítéssel elküldik, mi által a család helyzete sokkal rosszabbá lesz, mintha a lelkész meg­halt volna. Mert ez esetben évjáradéka van, de amugy csak az egyszermindenkorra való nyomorult végkielé­gítés. S még ráadásul ott van a testben, vagy lélekben tönkrement férj, akit gyógyíttatni, a gyermekek, kiket nevelni s akiket táplálni kell. Még elképzelni is ret­tenetes dolog! Ezeknek a szakaszoknak az alapszabályba igy nem szabad bekerülniük, ha továbbra is keresztyén lelkészt testület akarunk maradni. A 11. §-t, oda módosítanám, hogy a nyugdíjösz­­szeg kifizetése negyedévenként előre történjék és ne utó­lag, mint a tervezetben van. Ennnek jogosultságát fe­lesleges még indokolni is. A 12. §. helyes, úgy szintén a 13-ik is. A 14. §. a jövedelem forrásokról gondoskodik. Itt ismét lényeges kifogásaim vannak. Amennyiben el­viselhetetlen terhet ró különösen a lelkészekre. A teher bármily súlyos legyen is, elviselhető, ha arányban áll a kilátásba helyezett jutalommal. Itt azonban erről szó sem lehet. Minő kilátásokat nyújt ugyanis a tervezet? Teljes munkaképtelenség esetén rendel nyugdíjat, avagy bírósági ítélet alapján. Ez utóbbiból — úgy hiszem, mindnyájan — köszönettel nem kérünk. Marad tehát a teljes munkaképtelenség esete. De hát vájjon ezt melyi­künk óhajtja? Senki. Tehát a jutalom, amire kilátásunk lehet, olyan, amire senki sem vágyakozik. Más pályán óhajtva várják a nyugdíjat. A lelkészin, a tervezett esetekben, irtózunk tőle. És ezért az irtózatért, ami ki­látásba van helyezve, a 14. §. szerint fizesse be min­denki, 1. belépti díjul évi jövedelmének 33°/0-át, 2. évi járadékul pedig 3 és 1/2°/0-át. Vagyis pl. a mini­mális fizetésű lelkész belépti díjul 533 koronát. Ebbben igaz, bennfoglaltatik a már szolgálatban levőkre a gyám­intézetbe befizetett 10°/0 belépti díj és a 2 és 1/2 °/0 évi járulék, de ha — teszem fel — arról volna szó, hogy özvegyeink a jelenlegi 500 kor. helyett 1000 kor. év­járadékot kapjanak, ezért szívesen fizetnénk ismét annyi belépti díjat, mint a mennyit már fizettünk. A nyugdíj­intézetért azonban, különösen a tervbe vett alapokon, épen nincs okunk lelkesülni, nemcsak, hanem határo­zottan ellene kell szegülnünk annak ! Mert különben az anyagilag koldussá, jellemben meghunnyászkodóvá lett lel­készt testület felett megkondul a halálharang ! . . . A lelkészek részéről azért semmi más terhet nem tartok elfogadhatónak, mint a dunántúli egyházkerület tervezete 20 évi koronát. Az egyházközségek, testületek részéről fizetendő továbbá az általuk fen tartott lelkészi stb. állások után azok jövedelmének 2°/0-a évi járulékképpen, Nagy le­het ez az egyházakra is, mert pl. a minimális lelkész­­fizetés után is évi 32 kor. új terhet ró azoknak vál­­laira. Szerintem teljesen elég lesz minden állás után évi 24 korona, mint a tanítói állomások után. A többi jövedelem-forrásokat mellőzöm, csak az államtól kieszközlendő évjárulékról teszek még em­lítést.) Most, amikor a 48 : XX. t. c. végrehajtását prog­­rammjába vett kormány megbukott, midőn a leendő kormány programmját még csak nem is ismerjük és esetleg a 1848 : XX. t.-cikknek hosszú időre ismét le­fújtak (?): az az állami hozzájárulás illuzóriussá vált. Már pedig az egyik szakértő — Veress szerint — az e cimen fedezendő évi hiány 272,003 korona ; a másik szakértő — Murai — számítása alapján 337,000 korona , előbbi esetben egy harmadánál több, utóbbiban majdnem fele az évi szükségletnek. Ha ezen összegek elmaradnak, akkor valószínű, hogy a nyugdíjintézet felállítása is jobb időkre marad. És ez nem is lesz éppen nag) baj. A theologiák ugyanis újra megnépesedtek s pár év múlva, ahol csak beáll a segéd- vagy helyettes-lelkész alkalmazásának szüksége, lesz ember is, aki helyt fog állani. A szálló ige újra forgalomba jön : A lelkész nyugdíja a káplán. Ha azonban lesz államsegély a nyugdíjintézet szá­mára : úgy én az alapszabálytervezetet csak az emlí­tett módosításokkal és változtatásokkal tartom elfogad­hatónak, legnagyobbrészt abban az alakban, amint azt a dunántúli egyházKerület tervezte, hogy ha már egy­szer beleharaptunk a vad almába, legalább vágjuk ki a férgessét ! t . . Iskola-tcrténeti Adattár. Az Országos Református Tanáregyesület 1904. évi választmányi ülésen indítványoztam volt iskolatörténeti adattár kiadását. Az Egyesület pápai közgyűlése az indítványt elfogadva, az igazgatóságot részletes terve­zett kidolgozására hívta fel, ez viszont négyünket bí­zott meg ezzel. E bizottsághoz nyújtottam be a tenni­valókat ilető, következő véleményt. $ % * Az adattár szükséges volta és célja semmi fejte­getésre nem szorul. Az Orsz. Ref. Tanáregyesület ter­mészetesen csak azzal a szándékkal foghat e tekintetben a gyűjtés és közlés munkájához, hogy a régen érzeti hiányt nem az eddigi egyes próbálkozások módjára, hanem rendszeresen és állandó becsű kiadványok utján enyésztesse el. Épen mert indítványom nem új kíván­ságot fejez ki és mert előzmények vannak, legelső tenni­valónak az eddigi adatközlések mennyiségének és érté­kének a megállapítását gondolom. Ez a gyűjtőket feles­leges munkától kiméli meg s már közölt adatok újabb 10*

Next

/
Thumbnails
Contents