Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-01-01 / 1. szám

9

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

10

zásí rendszer egységes felépítésére. De nem kívánok a törvénytervezet felett tovább immorálni, hanem méltóztassanak megengedni, hogy az adózási ügyünkkel a legszorosabb kapcsolatban levő másik térre vigyem a méltóságos zsinat figyelmét és e tekintetben határozathozatalukat kérjem : ez az állami dotációnak a kérdése.

Ed ebben az állami dotációban az államnak egyházunkkal szemben törvényben gyökeredző kötelessége teljesítését látom, amely törvényes kötelesség teljesítésére törvényes követelési jogunk, annak elfogadására jogos igényünk van. Mert annak a magyar államnak, móltfságos zsinat, kötelessége azt a mindenkor Begítő kezet, amelynek vére mindenkor együtt dobbant meg az ő szive vérének dobbanásával, amely mindenkor átkarolta és védte öt, amely kultúrájának és erkölcsi emelkedésének fellendítésével, erkölcseinek magasra helyezésével mindenkor őt szolgálta, amely mindenkori munkáját, keresményét közszükségleteinek fedezésére, az állam előrehaladására, háztartásának fentartására és felvirágzásának biztosítására mindenkor bőségesen osztotta meg vele, annak a magyar államnak - - moudom — kötelessége hogy azt a mindenkor segitő kezet a maga részéről is segítse akkor, amikor annak régi ereje gyengülni kezd. Kötelessége ez állami érdekből, nemzeti érdekből, faji érdekből, kötelessége anynyival inkább, mert hiszen kötelességét egy élő törvényben megnyilatkozó nemzeti akaraterő állapítja meg. Szükségesnek tartom azért, hogy az egyetemes z )inat kifejezésre juttassa azt, hogy igenis, óhajtja, hogy a kormány törvényjavaslattal járuljon a magyar országgyűlés elébe, amely törvényben vagy törvényjavaslatban biztosítsa, az állami kormányzás bármely változása esetében is az egyetemes evangélikus református egyház számára az állami dotációt.

Ezen lelki kötelességtől áthatva, ajánlom a méltóságos zsinatnak, kegyeskedjék a következő határozati javaslatomat elfogadni :

„A. Budapestre 1904. uov. 10-ére összehivott ref. zsinat kimondja, hogy az egyház adózási viszonyaiban rejlő égető bajainak rendezését és túlierhelósének könynyítését állami dotációval kívánatosnak, szükségesnek tartja. Az állami dotációt az 1848 : XX. t.-c. szellemének és rendelkezéseinek törvényes kifolyásaként tekinti. Ohajtandónak tartja, hogy ezen ügyben a kormány törvényjavaslatot terjesszen az országgyűlés elé, amelyben az államkormányzás bármely változása esetében is biztosítassók az evangélium szerint reformált egyház részére az állami dotáció. Az adózási jogszabályoknak és az ide vágó összes adatoknak a kormány rendelkezésére bocsá’ásával és a jelen határozatnak végrehajtásával a konvent megbizatik.“

Ko ny YismeijtEtés.

A „Prot. Szemle“ 6-ik füzete.

E füzetből elsőnek dr. E. Nagy Olivér munkáját olvashatjuk, melynek oime : „A győri ev. ref. egyház múltjából.“ Leirja benne hazánk e legrégibb ev. gyülekezetének ötszázadon át szenvedette sok nyomorúságát. E díszes egyház története össze van forrva — mondja N. O., a magyar nemzeti küzdelmek történetével, s annyi abban a felemelő, kitartásra buzdító részlet, hogy szenvedésekben gazdag múltját legalább nagy vonásokban megismerni érdekes minden jó prot. magyarnak.

Ezt követi Rácz Lajosnak „Természettudomány és vallás“ c. értekezése. Amit nevezett szerző az előbbi füzetben elkezdett, azt folytatja és fejezi itt be, foglalkozva ezúttal Ladeuburgnak a vallásos csudákról táplált ferde, szüklátkörről tanúskodó felfogásával s a lélek halhatatlanságáról tett izetlen megjegyzéseivel, jogosan állítván, hogy amint a történelem tanúsítja — a szabadság és jótékonyság eszméinek terjesztése körül sokkal, de sokkal több szolgálatot tett a vallás, mint a természettudomány. Befejezésül kimondja, hogy mint a testnek eledel, a léleknek magasan szálló aspirációk kellenek s mig ember lesz, ezek soha ki nem halnak leikéből. A vallás tehát lomtárba soha nem fog kerülni, mert szárnya a kutató léleknek, melyen Alkotójához emelkedik.

Rácz L. é után ismét Raffay S. érdekes mélyreható fejtegetéseivel találkozunk. Miután előbbi közleményeiben szólt a „ Vallásosság hanyatlásának“ okairól, most felel azon kérdésre, mi lenne a teendőnk a további hanyatlás meggátlására. Előre bocsátja, hogy mig a vallással is számoló világnézlettel még lehető valamelyes módon az ellentétek sima kiegyenlítése, a merő naturalisztiku8 életfelfogással szemben kemény harcra kell kerekednünk s rajta igy venni erőt. Mivel pedig diadalra csak kiváló megbízható harcosok és buzgó vezérek mellett, számíthatni, olyanok mellett, akik nem csak ismerik, de őszintén szeretik is a mi evangéliumi igazságunkat s ennek terjesztése érdekében semmi áldozattól nem félnek és nem húzódoznak: reformálni kell a tanító- és lelkészképzóst. Az állami tanítóképzéssel nem érhetjük be, mert evangéliumi vezérférfiut, a lelkésszel vállvetve munkálkodó hű és öntudatos vitézt csakis felekezetűnk képzőjében nevelhetünk. Képezdéink fentartása, fejlesztése, önálló kezelése egyik létfeltétele egyházunknak. A theologiai intézetekben hithű és megbízható jelleraképzésre fektessük a súlyt; ne tűrjünk azokban semminemű emberi bölcselkedést, mellyel némely tanárok a kételkedés, tagadás szellemének lábát igyekeznek megvetni. Evangéliumi világnézetet, a tudomány növelésének nemes ösztönét nyerjék ott a növendékek. Kutasson ugyan a lélek, Pál apostol szavai szerint, kutassa még az Isten mélységeit is, de — bölcseségének kezdete az Urnák félelme legyen.

A világi elöljárókat illetőleg pedig azt javallja, hogy akik közülök egyházi tisztségeiket önző világi érdekeik szempontjából viselik, templomot, gyűléseket kerülnek, mint a nép előtt rossz példát mutatókat kímélet nélkül mellőzni kell.

Aztán szakítsunk a bürokratia rendszerével. Pénzügyi, közigazgatási dolgainkat intézzék egyes bizottsá