Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-02-26 / 9. szám

151

DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP.

152

rozata folytán mégis ressortjába osztatott, nem tekintheti „magánu munkának. Az adóhivatal fizetésképességére pedig osak annyit jegyzek meg, hogy eg) dec. 11-én kelt utalványhoz talán osak tudja magát annyira alkalmazni egy kir. adóhivatal, hogy január l én, az esedékesség napján fizetőképes állapotban legyen s készen tartsa <->zt, a miről már jó előre tudja, hogy azt neki ki kell fizetni ; ha készlete nincs, kér már megelőzőleg; ezt, aki az adóhivatalok ügyviteléhez csak kissé is konyít, jól tudja. Nincs az az adóhivatal, mely az esedékesség napján — ha előre tudomása volt a kifizetendő összegről — rendelkezésre ne állana. Ez tehát csak a járatlanok számára odadobott argumentum, amiben csak kevés igazság van ! De ismétlem, hogy mindezeknek nem oka a pénztárnok úr ; kétségtelen, hogy egy kellemetlen nyűg a nyakán a kongrua : igy hát szívesen aláírja azon propoziciómat, hogy vajha az adóhivatalokra bízatnék a kongrua szétosztása.

Ami pedig a pénztárnok úr ellenem felgerjedt haragjának forrását illeti : mondhatom, hogy alapos félreértés van a dologban. A kongrua késedelmének másik feltételezett okául azt említettem, hogy talán időközi kamatszerzésről van sző ; ezt ^ő úgy értette, mintha én saját céljára való jogtalan pénzszerzéssel gyanúsítanám. Ilyen félreértés ellen tiltakozom s eszem ágában sem volt olyasmire gondolni, hogy ő azt a maga szakállára cselekedné. Azt azonban nem tartottam kizártnak, hogy kér. és főiskolai pénztárunk javára, megfelelő utasítás folytán történik — köztudomású lévén, hogy a folyton szaporodó szükségletekre fedezetet keresni és találni elég sok gondot okoz finánc kapacitásainknak. A pénztárnok úr továbbá kizártnak is tartotta az ilyen időközi kamatszerzés lehetőségét s nagyfokú értelmetlenségnek mondja ezt a hypothezist, mintha bizony én azt úgy értettem volna, hogy a kérdéses öszszeget 15 napra helyezné el valamelyik takarékpénztárba ; hát olyan értelmetlen még sem vagyok, mintha ennek kizárt voltára kitanítani kellene. Hogy azonban mégsem lehetetlen és nem értelmetlenség : kimutatom azonnal. A kerületi és főiskolai pénzkezelési szabályzat szerint a mindenkori megengedett pénzkészlet gazdaságos szempontokból meglehetősen csekély összegre van megállapítva.

Most már jön január elseje; hogy a pénztár ilyenkor tetemes összegű kifizetéseket teljesít, személyi és dologi járandóságokat, azt jól tudjuk s ez a csekély pénzkészletből ki nem kerül; tehát kénytelen a valószínűleg helyi pénzintézetnél gyümölcsözőleg elhelyezett tőkéjéből kivenni. Nos kérem szépen — tegyük fel, hogy arra a bizonyos időközi kamtszerzésre utasítása volna s tegyük fel, hogy január 1-én az adóhivatal kifizeti a kongruát, hol van kizárva akkor annak lehetősége, hogy ő ezt az összeget használja fel a pénztárral szemben előálló összes igények kielégítésére ? ! Tizenöt nap múlva pedig kiveszi a takarékpénztárból azon összeget, amit január elsején kellett volna kivenni s úgy lát hozzá a kongrua szétküldéséhez, — hát ez nem jelentene időközi kamatszerzést ? Hogy erre a pénztárnok úr nem gondolt, én nem azt mondom, hogy „nagyfokú értelmetlenség“, hanem a pénzügyi műveletekben nem egész tökéletes jártasság !

Megpaprikázott válaszának utolsó mondatára, ha személyeskedni akarnék, szintén vághatnék vissza olyasmit, arai nem igaz, de sértő.

Ha figyelemmel kiséri azt, hogy kinek mennyi dolga és kötelessége van s hogy mily buzgalommal és eredménnyel végzi azt, s ha az enyémet is megfigyelte, akkor végszavaira azt mondom, hogy az egy rósz indulatu, igaztalan ráfogás, amire sem személyi, sem tárgyi tanúbizonyságot nem képes előhozni; ha pedig kötelességeim és végzett dolgaim minősége felől nem szerzett tájékozást s mégis úgy lekicsinyli — erre már nincs szavam, ezt könnyen megítélheti mindenki ! En abban a hiszemben vagyok, hogy felszólalni jogom volt s tettem ezt személyeskedés nélkül, távol a sértésnek legkisebb célzatától; pénztárnok urnák is joga volt válaszolni s ezt tehette volna „sine ira et studio“, mert haraggal a feltétlen igazságot senki sem hódíthatja a maga részére !

„ Vágmelléki* szavaira is kell megjegyzést tennem, nehogy azon illúzióban ringassa magát, miszerint közreműködött -- mindig készen álló mécsesével — a dolog megvilágításában. Nem lévén kongruás lelkész, nem igen mondhat véleményt a kongrua kézbesítésének helyes módjáról. Az kétségen felül áll, hogy a kongruás lelkészek túlnyomó része Vágmelléki felfogását nem osztja, még ha 3 — 4 órányira kellene is a kir. adóhivatal székhelyére menni — szívesen menne, mert tudná, hogy az esedékesség első napján, — ha az utalványozás megtörtént — felveheti illetményét, amelynek egy bizonyos része úgy is rendkívüli, csak városon eszközölhető bevásárlásokra fordíttatik. Egyébként ajánlok Vágmellékinek egy fogadást; szavaztassuk meg kerületünk kongruás papságát e kérdésben s aki a fogadást elveszíti: fizessen 100 koronát valamely egyházi jótékony célra. Autonómiánk iránt érzett féltő gondot és lelkesedést egyáltalán nem alterálná, hogy a kongruás lelkészek azon kifizetési mód mellett nyilatkozzanak, a mi saját szempontjukból előnyösebb, gyorsabb. Az csak egy ártatlan mumus, amit Vágmelléki az autonómiát fenyegetőleg fölmutat. Az egyházi hatóságok annak idejéD bizony nem annyira az autonómia szempontjából, mint inkább egyházi centralisztikus törekvésből — sine nobis de nobis — egyeztek meg a minisztériummal a kifizetés jelenlegi módjára nézve s ha a közvetlenül érdekeltek kérdeztettek volna meg: bizonyára a másik mód mellett nyilatkoznak ! Hogy micsoda nagy veszedelem származnék 'autonómiánkra nézve abból, ha a kir. adóhivatalok utján jönne a kongrua, azt fel nem foghatom ! A kongrua országos törvényen alapszik, melynek § ai között egy sincs, amely egyházunk terhére jogfeladáet jelentene. Egész más p. o. a középiskoláink államsegélye, amelynek ellenében bizonyos számú tanszékre a kinevezés joga az állam kezében van.

Posta könyvéből felhozott példa pedig semmit sem mond; az adóhivatalok nehézkességét éppen nem iga-