Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-26 / 9. szám
147 dunántúli protestáns lap 148 A 2400 koronás fizetésről. A meglepetések korát éljük, máról-holnapra olyanokat ugrunk — nem mondom : bukfencezünk, hogy az igazán csodálatra, bámulatra méltó ? ! Értekezleteket tartunk, konferenciázunk, gyűléskedünk, Írunk, elmélkedünk s mégis csaknem minden gyűlés után, meglepetve bámuljuk az új határozatot, az eddig soha nem látott, nem is álmodott lovagot. Igaz az is, hogy nehezen tud a közvélemény kialakulni, mert ezer, meg ezer érdek vívja a maga harcát, ezer meg ezer ellentét a maga jobblétét. Amit az egyik a maga szempontjából helyesel, azt a másik ugyancsak a maga szempontjából kénytelen rosszallani ; vezetni mindenki, vezettetni senki sem akar: igy történik azután meg az, hogy sokszor éveken át folytatott munkálatot, kitaposott irányt elhagyunk, félredobunk : egy szines szappanbuborékért, egy sokat Ígérni látszó fényes papírdarabért. Most nem akarok a zsinatnak úgy tetsző határozatlanságával, bátortalanságával foglalkozni, nem akarom említeni, hogy az egyházi adónak határozott, kötelező, világos, de Dem túl magas rendezése milyen hatalmas erővel döngeti a zsinat kapuját; csak arról az egy nagy meglepetésről akarok szólni, mely a közös bizottság legutóbbi iratában azt kéri, hogy a lelkészi fizetések emeltessenek fel 2400 koronára s ezen összeg a maga egészében fel legyen véve a legkisebb, a legszegényebb gyülekezet költségvetésébe is. Hát kértünk mi valaha ily dolgot ? hát gondoltuk, álmodtuk, határoztuk ezt mi valaha ? A korral, a környezettel, az emberek érzésével, a társadalmi mozgalmakkal számolnunk kell, különösen ez a most tomboló, dúló követválasztás sok olyan dolgot dob felszínre, mely bizony elrettenthet, megborzaszthat mindnyájunkat. Megdöbbenve láthatjuk, hogy sok helyen a jó módú, hintón járó róm. kath. plébánosok tanácsolják a mi népünket, lázítanak, izgatnak ellenünk s nem egy helyen a szavazatokat az irigység, a gyülölség irányítja azok ellen, akik mindig a maguk fizetését javítgatják ? 1 Hát nem figyelemre, megfontolásra indító dolog ez ? hát nem körültekintésre, óvatosságra intő, figyelmeztető jel ez ? Láthatjuk, hogy a kongnia áldása, minden baj és zavar Délkül csergedez, az nem mehet a szűk látókörű kezekbe s nincs is vele kellemetlenség sehol, helyes-e, tanácsos e most egy nagy fordulást csinálni s kihívni ellenünk a szegénységnek, az irigységnek, az elfogult rossz akaratnak ördögeit ? A fenti nagy fordulás Kiss Albert indítványára történt; persze, ha csak Debrecent nézzük, ha csak az oláh pópákra gondolunk : akkor ez helyes és minden nehézség nélküli, hanem tessék ezt keresztül vinni ott, ahol az eddigi 400 - 500 frtos fizetést is irigységgel, szitokkal adták; tessék a kisebb falusi közgyűlésekbe említeni a 2400 koronát, tessék ezzel bárhol falu helyen előállani, hát nem mondok nagyot, hanem ebből olyan keveredés jön ki, mitől Isten mentsen meg bennünket. En azt hiszem, hogy gyülekezeteink nagyrésze ezt költségvetésébe nem veszi fel. Mit csinálunk akkor ? Vagy ha felveszi is, olyan árért, olyan harcok, megalázások, gorombaságok után, hogy ennél százszor jobb lesz a koldus tatisznya, mintsem önérzetünknek, öntudatunknak ilyen kigúnyolása, porba tiprása. Nem kívánunk mi ilyen utón semmit, nem kértük mi ezt igy soha sem, nem akarjuk mi a békességet, a tiszteletet az irigységgel, a gyülölséggel felcserélni, hogy lehet hát egy ilyen nagy horderejű dologgal ilyen könnyelműen elbánni s azt máról holnapra más és más formában elődobni ? Tessék az egyházi adót igazságosan, méltányosan és határozottan rendezni, tessék a kongnia mellé az illő korpótlékot megadni, ezt régóta kérjük, kívánjuk, óhajtjuk ; de ki látott valaha olyan hadsereget, ki vár hat diadalt olyan hadseregtől, mely a 12- ik órábau is ide-oda kapkod, újabb meg újabb eszmékkel, gondolatokkal áll elő ? Csak rnéltóztassék a régi kipróbált, jónak bizonyult ösvényen megmaradni, mert más különben csak baj, zavar és felfordulás lesz a következmény. Azt hiszem, igen sok lelkésztársam érzésének, gondolatának adtam kifejezést, midőn fenti kérésnek a módját: rosszalom s azt abban a formában határozottan helytelennek tartom. A. Tevel. Seregély Béla, ev. ref. lelkész. Helyreigazítás és még valami. A Magyar Szó közelebbi számában olvasom, hogy Birtha József lévai lelkésztársam a barsi egyhm. lelkészi értekezletén egy felolvasást tartott, melyben a többek között azt mondla, hogy Csetényben az egy gyermekrendszer miatt 5ü év alatt fogyott a lélekszám. Egy ilyen nagy és súlyos vádat a helyi állapotok ismerete nélkül egy gyülekezetnek fejéhez vágni, sőt azt hirlapilag publikálni is: ez nem csak merészség, de könnyelműség is. Nem tudom, hogy Birtha lelkésztársam hol vette adatait, de hogy azok valótlanok, azt tudom és állítom. Nézzük a valóságot. Azt mondja az 1852-ik évi névtár : Csetény népessége 1040. Ebben egykorú jegyzőkönyvi följegyzés szerint benne van Csernyének 210 és a többi 9 falu és puszta szórványnak 96 ev. ref. lakosa. Volt tehát Csetényben 1851-ben 734 ev. ref. hivő. Ezzel szemben az 1900. évi népszámlálás eredménye azt mutatja, hogy volt akkor Csetényben 923 ev. ref. lakos, a hozzá tartozó szórványban pedig 216. Az anyagyülekezetben tehát a népesség 50 év alatt 189-el szaporodott. Ezt mutatja a statisztika. A tényleges szaporodás azonban még több, mert 1900-ban a népszámlálás alkalmával Amerikában volt 78 csetényi ev. ref. egyháztag, akik — elég hibásan — nem lettek feljegyezve. A fölebb általam jelzett szaporodást, tehát ezek száma is emeli.
