Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-05 / 6. szám
97 DUNÁNTTLI PROTESTÁNS LAP. 98 már megállapított minimális adókulcsot meghaladó újabb adót volnának kénytelenek egyháztagjaikra kivetni, ami nemcsak egyházaink háztartását zavarná meg, hanem — ami talán még veszedelmesebb — egyháztagjainkban a törvényileg is biztosított, de be nem következett teberkönnyités elmaradása miatt a legnagyobb elégedetlenséget idézné elő és megrendítené a bizalmat törvényeink intézkedéseivel szemben. Kérnünk kell tehát, hogy egyrészt a bemutatott részletes adatokat egész terjedelmükben elfogadni, másrészt a nyújtandó segély mérvének megállapításánál a legbővebb számítást alkalmazni méltóztassék. De legyen szabad e kérdésnél a magas kormány becses figyelmét még a következőkre felhívni: , Egyházközségeink rendes szükségletének megállapításánál elengedhetlen és egyik legfontosabb tételt képezi a lelkész és tanító fizetése. Úgy a lelkész, mint a tanító fizetésének minimuma törvényileg meg van állapítva és amenyiben az egyházközségek által díjlevélileg, illetve hiványilag biztosított fizetés a törvényileg megállapított minimumot el nem éri, illetve az illető egyházközség kimutatja, hogy a törvényes minimum kiegészítésére szükséges fedezettel nem rendelkezik, az állam segélye igénybe vehető. (1898 : XIVT. t.-c., illetve 1893 : XXVI. t.-e.) Véleményünk szerint akkor, amikor oly nagy reformmű alkotásáról van szó, amilyen lesz az egyházi adóteher megkönnyítését célzó törvény létesítése, jogosult és indokolt volna ugyanazon törvény keretébe bevonni és az egyházaink autonómiájának jobban megfelelő módon rendezni ama viszonyokat, amelyek a lelkészi kongrua és a tanítói fizetések kiegészítésének tárgyában már létező törvények által statuálva vannak és és amelyeknek a hozandó törvénybe való bevonása által az ügykezelés véghetetlenül megkönnyíttetnék, egyszeriisíttetnék és ez által közvetve az államra nézve is előnyösebbé válnék. Ez pedig oly módon volna lehetséges, ha a törvényben kimondatnék, hogy az egyházközségek költségvetésükbe kötelesek beállítani lelkészeiknek és tanítóiknak törvényileg megállapított minimális fizetését, aminek következménye az volna, hogy megszüntethető volna a kongrua és tanítói fizetés kiegészítése címén való segélyezés és e helyett az állam által az egyházaknak nyújtandó adósegélyben már bennfoglaltatnának azok az összegek is, amelyeket az állam eddig az 1898. évi XIV. t.-c. és az 1893. évi XXVI. t.-cikkek alapján bocsátott az egyházak rendelkezésére. Kötelességünk azonban e pontnál különösen hangsúlyozni, aminek egyébként úgy az ev. ref. egyház zsinata, mint az ág. h. ev. egyház egyetemes közgyűlése is egyhangúlag kifejezést adott, hogy a lelkészeknek 1600 koronában megállapított minimális alapfizetése tarthatatlan és hogy a lelkészek minimális alapfizetésének az emlékiratunkban említett korpótlékoknak rendszeresítése mellett legalább 2400 koronára való felemelése, tekintettel a köztisztviselők fizetésének tetemes felemelésére, különösen pedig az élet megdrágulására, nemcsak méltányos, sőt halaszthatatlanul szükséges. Miután e kérdésben a magas kormány teljesen egyetért egyházaink közvéleményével és a maga részéről is a lelkészi fizetésnek felemelését méltányos és indokolt kívánságnak jelenti ki és ígéri, hogy e kérdéssel avval az erős elhatározással fog foglalkozni, hogy mentül előbb elhárítsa az ügy útjában álló pénzügyi akadályokat: nem kételkedhetünk abban, hogy e kérdést is mint elodázhatlant és égetőt a lehető legrövidebb idő alatt a kedvező megoldáshoz el fogja juttatni. Végül egyetértünk a magas kormánnyal abban is, hogy a lelkészi nyugdíjintézet kérdése is sürgősen megoldassák. E részben már emlékiratunkban rámutattunk arra, mily összegű évenkénti segélyre volna szükségünk, miért is kérjük, ezt és a lelkészi fizetések felemelését a már ismételve kért törvényben akképen szabályozni, hogy a most említett célokra szükséges összegek leheleg már a jövő évi budgetbe felvehetők legyenek. Végül Nagyméltóságod figyelmét felhívjuk a lelkész és tanárképzésünk, jogi szakoktatásunk (jogakadémiák) és theologiai tanári nyugdíjügyünknek a kor színvonalán leendő rendezése révén felmerülő szükségleteinkre, amelyek részletes kimutatását későbbre magunknak fenntartjuk és amelyeket szintén az állami dotáció fokozatos emeléséről alkotandó törvénybe befoglalni kérjük. Az előrebocsátott alázatos észrevételeink figyelembevételét kérve, újból kérjük Nagyméltóságodat, hogy az 1848 : XX. t.-c. 3-ik §-a értelmében nyújtandó államsegély kérdését velünk szemben már most haladéktalanul törvényhozásilag megoldani méltóztassék, miután részünkről azok az előfeltételek, amelyekre az idézett törvényben utalás történik, mind teljesítettek és a kérdés megoldására szolgáló adatok immár beterjesztettek. Budapesten, 1904. december hó 6-án. Nyilt levél. Nagy tiszteletű Szerkesztő Úr ! Egy kissé ugyan zokon esett, hogy a kisölvedi ev. ref. egyház körlevele nem talált helyet lapjában, természetes azonban, hogy minden utógondolat nélkül belenyugszom nagytiszt, uram intézkedésébe, ha — amint írni tetszett — ami feljajdulásunk tényleg félreértésen alapszik. Mivel azonban az a kommentár, melyet körlevelünkhöz fűzni tetszett, effelől a tévedés felől meg nem nyugtatott, a dolog fontosságára való tekintettel tiszteletteljesen kérném nt. uramat, kegyeskednék nekem felvilágosítást adni az alábbiakra nézve : A kisölvedi ev. ref. egyház feljajdulásának kettős oka van: 1. az állam mostoha, szűk keblű eljárása, 2. a zsinati adótervezet méltánytalansága. Kérdéseim ezek lennének : 1. A többi felekezetek egyházi adójához mérten — eltekintve még attól is, hogy mi reformátusok azt a törzsvagyont, amely az egyházi szükségletek óriási ré-6*
