Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-29 / 5. szám
81 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 82 fizetéskiegészítési államsegélyek módjára, világi hatalmasságok által kézbesíttetnék. Nem tudom, hogy a levélíró kicsoda és hol van hazája, de mint országos gyámoldai pénzkezelőnek levélíró azon kitételére is van megjegyzésem, hogy a kerületi pénztárosnak „kötelessége is lett volna január 1-én postára tenni és szétküldeni a kongruátOrszágos gyámoldai pénzkezelési munkálatunkért még csak irodai szerekre való tiszteletdíjat sem kapunk és akkor van legtöbb dolgunk ezen gyámoldai számadásokkal és hátralék kimutatásokkal, mikor kenyeretadó hivatalunk is igénybe veszi minden időnket. Amint én tudom, az esperes uraknak a kongrua nyugtákra rá kell vezetni az esetleges gyámoldai tartozásokat, ők legjobb esetben január 2-án vagy 3-án kapják meg a gyámoldai hátralékkimutatásokat, azután küldik a kerületi pénztároshoz, tehát január 1-én nem adhatja postára a kongruát, mert még ekkor nem tudja, hogy az illető tartozik-e vagy nem gyámoldai járúlékkal ? Eléggé sajnos, hogy sokan vaunak a kongruás lelkészek között olyanok, akik másként is eleget tehetnének gyámoldai kötelezettségüknek és mégis évrőlévre a kongruából vonatják le gyámoldai tartozásukat. Ez a rossz szokás megnehezíti lent és fent az országos gyámoldai számadási munkálatokat. Világosság után óhajtozott a levélíró, tehát egy kis mécsest én is kívántam ez ügyben gyújtani. Vágmelléki. Viszon-válasz Szűcs László barátomnak. Minthogy nevezett barátom egyenesen fölhívott, hogy feltett kérdéseire feleljek meg, illendőségből s az ügy fontosságára való tekintettel, im itt adom válaszomat: 1. A felolvasásomban hivatkozott egyházkor, ért. jegyzőkönyvben Sopronra vonatkozólag az mondatik (L. a Bállá E.-féle indítványt) megállapítandó, vájjon e lakosság „állandó elem-eu Erre én felolvasásomban azt Írtam : S.-ra vonatkozólag immár 2 év óta nagy buzgalommal fürkésszük, vájjon az ott lakó ref. lakosság „állandó elem-e ?“ De érdekükben semmit nem tettünk stb. Midőn azonban az értekezletre vonultunk föl, bizalmasan arról értesültem, hogy S.-t illetőleg 1904. nyarán történt intézkedés az őrségi egyházm. közgyűlésén. Természetes, hogy felolvasásomnak ezt a részét elhagytam s ezzel elmaradt a bevezetés az őrségi viszonyok jellemzéséhez. S ha előzőleg azt mondtam a soproni 600 atyánkfiára: „immár 2 év óta stb. vájj on állaudó elem-e ? — iró és szónok emberek előtt könnyen érthető, hogy a hatás fokozása végett tovább vittem ennek a nevetséges kitételnek az alkalmazását s az Őrségi hitfelekre nézve azt Írtam : azt sem fürkésztük, vájjon ez a tengernyi nép állandó elem-e ? S hogy joggal szatirizáltam ki a soproni viszonyokat, mindenki elismerheti, ha eszébe jut, hogyan játszik ezzel a nagyfontosságu s szép jövőre hivatott szórvánnyal — mint valami footballal — két rivális egyházmegye, illetve ekklézsia és hogy ottani híveink ez ideig —két szék között a pad alá estek !...*) Én, mivel a S-ra vonatkozó rész kihagyása folytán biztos voltam arról, hogy a használt alakzat pointjából veszített: teljesen törölni akartam ezt dolgozatomból s ezért is nem adtam át első kérésre a lap főmunkatársának. De amikor az pár óra múlva sürgetőlőzött s ismét kérte a kéziratot: kénytelen voltam neki átszolgáltatni s a koll. folyosóján sebtében végzett korrekció miatt az általam elhagyandónak szándékolt rész bentmaradt a cikkben s ezzel jelent is meg az újságban. Ez elmondottak valóságát igazolhatja a lap főmunkatársa. S ez előadottakból kitűnik, hogy én — amint másként nem is képzelhető — a legnagyobb lelkiismeretességgel igyekeztem eljárni. De ez mellékes; a fő az, hogy Szűcs barátom ebbe a véletlenül közrebocsátott kitételbe kapaszkodott bele s ez ellen tiltakozó nagy buzgalmában túllőtt a célon, azt állítván 2. A fiók (s leány) egyházakban lakó egyháztagokat szórványokban lakóknak tekinteni nem lehet, mert hiszen ezek éppen olyan lelkipásztori gondozásban részesülnek . . . mint az auyaegyház tagjai. Ezt én kétségbe vontam s ma is állítom : nem hogy „éppen olyan“, de még rendszeres lelki gondozásban sem részesülhetnek e hitfeleiuk főleg azért, mert az auyagyülekezeten kívül 8—10 távolabb fekvő ekklézsiácskát és szórványt egy lelkész — ha apostoli buzgalmú is — rendszeresen gondozni nem képes. Ha egy községben lakik 2—300 egyháztag, akkor még lehetséges, 8 —10 helyen szétszórva: igy teljes lehetetlenség. S mivel én e tekintetben Tamás vagyok, kérem Szűcs barátomat: irja meg egy kimerítő dolgozatban, miképpen végzi az általa említett nagyrákosi, barabásszegi és kerczai lelkésztársuuk hivatali kötelességeit úgy, hogy hívei a társ-, leány és fiók-egyházakban és a szórványokban éppen olyan lelkipásztori gondozásban részesülnek, mint az anyagyülekezetben ? írja meg minden rám való hivatkozás nélkül — tisztán ügyszeretetből. Hasznos muukát végez ezzel s esetleg engem is kigyógyít tamáskodásomból. 3. S e dolgozatából egy minden bizonnyal ki fog tűnni, az nevezetesen : miképp fogja fel a lelkipásztori gondozást s mennyire terjeszti ki annak körét ? Eddigi nyilatkozatai után azt látom, hogy erről való felfogása nem oly széleskörű, avagy nem olyan mélyt mint az enyém, — ezért írtam s vallom ma is : bocsássátok mélyebbre hálóitokat! . . . S ha a kellő mélységgel fölfogott lelkigoudozási kötelesség óriási tengerén munkálodtok : a teendőknek megdöbbentő tömege áll veletek s velünk szembe, amit az Őrségi eddigi gyülekezet-eloszlás mellett lelkésztársaink nem végezhetnek s ha mégis kényszeríttetnek erre: saját testi-lelki állapotuk s gyülekezeteink vallják ennek kárát. Állítsunk tehát új munkatársakat Istenországának mezejére, mert az aratni való sok s az arató bizony kevés ! — Engedelmet kérek: mi igen szívesen gondozásunkba vettük volna Sopront azonnal is; de az egyházkerületet meg kellett kérdezni. Szerk. 5*
