Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-11-05 / 45. szám

777 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 778 céljából. Bizonyosan összetévesztik püspök urunkat Dr. Antal Géza theol. tanár úrral, aki már el is ment Ameri­kába, mert püspök urunk egyáltalában nem gondol arra, hogy Amerikába utazzék. — Síremlék. A székesfehérvári gyülekezet ke­gyelete igen szépen nyilatkozott meg közelebb abban, hogy nem rég elhunyt lelkészének : Tatay Imrének dí­szes síremléket állított ; a felavató beszédet Miklós Géza lelkész tartotta, amelyben méltóan ecsetelte elődjének kiváló érdemeit, mellyel oly szépen fejlesztette a nehéz viszonyok között alakult gyülekezetei. Salamon Ferenc kántor vezetése alatt az egyházi énekkar az ünnepély­hez illő énekekkel szerepelt. — A két prot. egyház közös bizottsága e hó 6-án, d. u. 4*/2 órakor a budapesti ág hitv. ev. egyház Deák-téri épületében gyűlést tart, a gyűlés tárgyai: 1. A prot. egyházak akadémiáinak az 1848. XX. t. c. alapján való állami segítsége. 2. A Horvát Szlavón misz­­sziónál működő lelkészek és tanítók minősítése. 3. A zsinattól a bizottsághoz utalt ügyek. 4. A Bocskay­­emlékünnep napjának megállapítása,-- A német egyetemeken a m. tanév II. felében 40.320 hallgató volt beiratkozva. Legtöbb volt a jogász: 12.110, legkevesebb az állatorvos: 131. A theologusok száma évről-évre fogy, aminek az okát Orelli báseli tanár a mai theologia kevéssé positiv természetében látja. A hallgatók 7 5°/0 a külföldi volt, kik közül legtöbben Oroszországból s az osztrák-magyar monarchiából voltak. — A protestánsok száma az egész világon 180 millió, ebből ág. hitv. ev. 56 millió, ev. ref. lOO millió. Ezzel szemben rótn. kath. van 260 millió, gör. kath 100 millió. — A nemzetiségi pénzintézetek. Ismeretes dolog, hogy a nemzetiségi pénzintézetek mily óriási sikerrel dol­goznak a nemzetiségek anyagi és szellemi megerősödésén, előmenetelén. Önként felmerül a kérdés, hogy a magyar pénzintézetek miért nem tudnak az előbbiekkel verse­nyezni s a magyar földet magyar kézen miért nem tud­ják megtartani ? Most egy banktisztviselő : Ereky Károly érdekes világot vet e kérdésre, melynél tisztán látható és megérthető a nagy titok, miben rejlik a nemzetiségi pénz­intézetek sikeres működése, népszerűségük és hatalmuk. Ha rávetjük tekintetünket a zárószámadásaikra, alig akar­juk elhinni, hogy az említendő pénzintézetek, részvénytár­sasági alapon nyugvó, üzleti haszonra dolgozó társulatok. A számokat magyarázó üzleti jelentés csaknem azt a be­nyomást teszi, hogy az valami nemzetiségi nagyobb kultur­­egyesület évi jelentése közhasznú működéséről. A nagy­szebeni általános takarékpénztár (alakult 1846-ban, 10,000 korona alaptőkével) az elmúlt esztendőben 222,209 kor. tiszta nyereséget produkált. Ebből tartalékját 107.800 ko­­uával dotálta, jótékony célra pedig 107.987 koronát for­dított. Ellenben a részvényesek részvényeukint az alap­szabályok értelmében, mig csak az intézet fönnáll, a betét­­kamatlábnál nagyobb kamatozásban nem részesülhetnek. Ez alapszabályilag biztosított jog alapján fizet a takarék­­pénztár részvényeseinek, tekintet nélkül a nyereség nagy­ságára 100 koronás részvényük után 4.50 kor. osztalékot. Állítsuk szembe ezzel nemcsak legnagyobb, de legrégibb takarékpénztárunkat, a Pesti hazai első takarékpénztár­­egyesületet, mely több mint ötmillió korona nyereségből jótékony célra csekély 30.000 koronát juttat. Mellesleg meg is jegyezhetjük, hogy a hazai takarékpénztár egyúttal legjótékonyabb pénzintézete Budapestnek. A nagyszebeni földhitelintézet (alakult 1872-ben), 200,000 kor. évi nye­reségből 40 százalékot jótékony célokra, 10 százalékot az erdélyi szász gazdasági egyesület fejlesztésére fordít. Melyik magyar pénzintézet viseli annyira szivén az ország ga^d , sági érdekeit, hogy egy hasonló egyesület támogatása... évenkint legalább 20.000 koronát szánjon ! A Kisbirtoko­sok országos földhitelintézete, mely földmivelésügyi mi­niszterünk állítása szerint altruisztikus, nsm nyereségre irányuló, önzetlen célokra alakult, 300.000 koronás évi tiszta hasznából 4 — 5000 koronát juttat közcélokra. Ellen­ben személyes jellegű jutalékokra 80.000 koronát költ. A brassói Bonca nationala societate pe act'd (alakult 1899- ben), bukaresti betét-társüzlettel (Schreiber et Co.) idegen cég alatt, kimondja alapszabályaiban, hogy az osztalék nem lehet két százalékkal nagyobb a betétkamatlábuál. Tiz zá­­zalékos tartalék dotáció utáu föumaradó összeg, közhasznú és jótékony colokra fordít tat i k. Ebben rejlik és semmi másban a nemzetiségi pénzintézetek varázsereje. Ami ta­karékpénztáraink tisztán az üzleti haszonra néznek. Azon dolgoznak, hogy az eredetileg 100 frtos részvény 1000, 1500, 2000 frt értékre emelkedjék s ehez képest 50 — 100 frtot hozzon évenként. Csak az Országos Központi Hitelszövetkezettel kapcsolatos hitelszövetkezetek dolgoz­nak úgy a köz javára, mint a nemzetiségi pénzintézetek. A hitelszövetkezeteknél is meg van állapítva, hogy az üzletrészekre 5°/0-nál magásabb kamatot nem lehet adni ; a fönmaradó több jövedelem a tartalékalaphoz csatolandó, így idő folytán a tartalékalap annyira megnő, hogy az intézet vagy a kamatlábat szállíthatja le szinte hihetetlen olcsóra, vagy a jótékonyság terén fejthet ki igen üdvös munkát. Nagy elismerést érdemelnek azért vidéki lelkész­társaink, tanítóink, akik ezzel a nagy horderejű üggyel bajlódnak ; 20 — 25 év múlva majd már igazán kézzel fogható lesz a most még csekélynek látszó haszon. Abba ne hagyják hát, bármennyire kicsinyeljék, vagy éppen csúfolják is „bankjukat“ az üzleti hasznukat féltők. Nagy­jelentőségű, nemes munkát vettek célba és végeznek a hitelszövetkezetek. — Gyermeknaptár. Az országos Állatvéoő Egye­sület kiadásában (IX., Ernő utca 11 — 13.) megjelent az 1905—6. évi gyermeknaptár, melynek minden eladott példánya után az Eötvös alap 2 fillért kap a magyar tanítóság özvegyeinek és árváinak segélyezésére. A gyermeknaptárba elbeszéléseket és verseket irtak töb­bek között Bársony István, Király Gizy, B. Büttner Lina, N. Nagy Sándor, Monostori Károly, Fülei Sz. Lajos és Ferke Ágost. Ára 10. fillér. Minden állatvédő, minden gyermekbarát rendeljen az Országos Állatvédő Egyesülettől, az összeg előzetes beküldése mellett, na­gyobb példányszámot ezen könyvecskéből, nemcsak ki­tűnő tartalmat nyújt, de melyet rendkívüli olcsósága folytán a legszegényebbek is megvehetnek. Aligha ki-

Next

/
Thumbnails
Contents