Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-22 / 4. szám
65 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 66 és a minden rendű sok nyomtatvány bizonyságot adtak felőle, hogy a zsinat külső dolgai egészen a modern követelmények szerint voltak elrendezve. Mikor végre az alakulás hosszas processzusain túlestünk, — mint tudva van, — az elnökség indítványára az egyházi adózás törvénytervezete lett a napirendre felvéve. Talán helyesebben történik, ha a két prot. egyház közös „Emlékirata“ s az arra adott miniszteri leirat tárgyaltatott volna legelőször, mert ez és a konventi adóügyi bizottság „Előmunkálatau (egy nagy vaskos kötet az) lettek volna a helyes megoldás hasisa. De hát, mert az Emlékiratban foglaltakra nézve Bánfíy bárónak, mint a közös bizottság világi elnökének jelentése szerint, a „kívánt irányban“ még folyni fog a kormánnyal a tárgyalás : hozzá fogott hát a zsinat az adóügy tárgyalásához. Magas, emelkedett hangban folytak a viták. Csak a részletes tárgyalásoknál ostromolta a türelmet az áradozás és a stiláris módozatok Özöne. De, mert az volt a törvényhozási főelv, — ami e Lapban is közölt beszédekből is kiolvasható, — hogy legelső sorban a túlterhelt adózó nép nagy terhein kell könnyítenünk, hát bizony a felbuzdulásban aféle határozatok is jöttek be a törvénybe, — mint a lelkészek, tanítók s a katonák megadóztatása, melyek lecáfolják még b. Salamont is, ki azt állította hajdanán, hogy semmi új dolog nincs a nap alatt. Jó, hogy még Barthalos indítványát is el nem fogadta a zsinat, ki a tőkekamat alá eső vagyont is — ha azt ugyan kilehetne puhatolni, — kívánta volna megadóztatni, Ha pesszimisták volnánk, bizony megkérdezhetné a lukma, kepe és füstpénzzel vesződő papság közül akárki: valyon elégséges segély-e csakugyan az a 1.400.000 korona, melyet a mai kormány kilátásba helyezett ? de a melyet egy más kormány, illetve maga a törvényhozás is visszavehet. Hátha még naiv is valaki, ami rajtam is megesett az egyik konferencián, — amiért a püspökömtől meg is intettem, midőn megkockáztattam azt a megjegyzést, hogy mi fogna történni akkor, ha az állami törvényhozás a segélyt esetleg meg sem adja ? Az adóügy kérdésében — mint körülményesen ismeri a lapok közléseiből az olvasó, — az egységes adókulcs, a progresszív és a degressziv adózás felett folyt a legkimerítőbb vitatkozás. Hegedűs, aki azt véli, hogy az egységes adózás — ami viszonyaink között — ugrás volna a sötétbe, váltig bizonyította, hogy csak a gyakorlati élet terén kell maradni. Hogy pénzügyeket számítás nélkül nem lehet elintézni. És hogyha bármiféle elvi határozatokat hozunk is, ha azok csak a papíron maradnak : magunkat ámítjuk és azt a közönséget, mely felült ami szép szavainknak. Kenessey kifejtésére, hogy : hát léptessük életbe az egységes adót, kényszentsünk mindenkit reá, hogy adót űzessen és akkor egy 9 koronás átlagos adónál, ha minden egyháztagra ez romtik ki, egy központi egyházi adóhivatal állítasék fel, mint a hogy az államnál kezeltetik s akkor sem az 1848. évi XX. t.-cikk végrehajtására, sem semmire a világon szükségünk nem lesz, mert ez tökéletesen fedezni fog mindent : (Napló VIII. 45 lap) az egységes adó a jobb jövőkre elmaradt s a törv. tervezet szövege is, mely szerint az adónak kivetése és fizetése a Jentálló törvényes gyakorlat szerint és az illető díjlevelek figyelembe vételével a jelen törvényben megszabott korlátok között továbbra is terményekben, szolgálmányokban, készpénzben vagy esetleg kizárólag csak készpénzben is történhetik. (Törv. terv. 270. §.) meghagyatott. Bizony a többséget uralt kényszerhelyzet s a többségben megnyilatkozott vasakarat, a lukmaszedő papságnak és tanítóságnak a százados díjlapok sértetlen meghagyásával kevés jót adott ez ideig. Marad mindenben a régi, ha csak az esetleg megkapott segély után magunk nem tudunk tenni majd valamit. De, ha nem tudunk : a mostani adózás rendszere közben, bizony hogy folyni fognak Somogybán, Baranyában és Erdélyben azok a lealacsonyító jelenetek, melyek az adófizetők és a kurátor, s a kurátor és lelkész, s a kurátor és tanítók között folytak eddig is. De, hát alkudj meg felebarátom a helyzettel, hiszen Kassai Vidor, a nagy humorista szerint: ha gyomrod dobog és a szived emészt: hosszú életű lész. Az adóügyi tárgyalások közben jött azonban egy igazán újulás számba sorozható — újság is. Melyre egy hírlapíró azt mondta, hogy arra a Fakirtól kezdve a római pápáig semmiféle egyházi hatóság nem gondolt ugyan soha, a magyar ref. egyház azonban a szentesi presbyterium kórtéré és kedvére mégis megcsinálta, t. i. az egyház belhivatalnokaiuak — az egyházi célokra leendő megadóztatása. Hát nem könnyen ment ugyan a dolog, mert: a 38 igen és 38 nemmel való szavazattal szemben csakis az elnökség szavazata döntött, —melyre a többek közt (mint Hegedűs mondotta) az erkölcsi motívumok által vezetve : Antal Gábor, Hegedűs Sándor, Mórocza Kálmán, Szabó Kálmán és Konkoly Th. Béla is rászavazott. Baräkonyi Kristóf, zsin. képviselő. (Folyt, köv.) Tudósítás a mezőföldi egyházmegyéből. A mezőföldi egyházmegye sármelléki kis-köre f. hó 9-én Székesfehérvárott tartotta lelkészórtekezletét, melyen az értekezlet jegyzője az alább következő felolvasást tartotta : Őszintén megvallom, nem fűztem valami nagy reményeket a múlt év végére összehívott zsinat működéséhez. Részben azért, mert az előző zsinatok alkotásai sem érnek föl a rájok fordított nagy költséggel s a közalap megteremtésén kiviil alig létesítettek valamit, a mi egyházunknak kézzelfogható hasznára lenne; — másrészről azért, mert azok a nagy és nehéz kérdések, melyek felett dönteni ez a zsinat hivatva van — milyenek : az egyházi adózás, az egységes liturgia és az új énekeskönyv behozatala — nincsenek még annyira kialakulva, hogy úgy mondjam : a közvélemény rostá-4*
