Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-09-24 / 39. szám
673 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 674 ideje, hogy a múltból ránk maradt, ma már szemsértő romokat végképp eltávolítsuk a liturgiánkból! A 43. §. előbb elvi, majd nyomban gyakorlati alapon határozza meg a felszentelő személyiségét; ez, elvi alapon, minden rendes lelkész, — gyakorlati vagy célszerűségi alapon azonban rendszerint az esperes, illetőleg a theol. és lelkészminőségü főiskolai tanárokra nézve, — minthogy ezek egyházmegyei hatóság alá nem tartoznak — a püspök lehet. De ez még igy is hierarkhiai szinezetü lenne, alapelvünk pedig az, hogy a felszentelést bármely, az illetékes egyházi hatóság által felhatalmazott rendes lelkész minőségű egyén végrehajthatja : ugyanazért szükségessé vált a következő 44. §, felvétele is, mely éppen ezt teszi lehetővé, megengedvén azt, hogy a felszentelésre illetékes esperes és püspök helyett más lelkésszel is felszenteltetheti valaki magát; de inig egyfelől az illetékes esperes vagy püspök beleegyezése feltétlenül kikérendő, másfelől ez a beleegyezés meg nem tagadható. Ezáltal ez a cselekmény elveszti mintegy hierarkhiai méregfogát és bizalmi, benső útra terelődik, ami természetesen, éppen azáltal, hogy a felszentelendő is választhatja a felszentelőt, még bensőségesebbé fogja tenni az egyébként is szívnek szóló és szívre ható szent cselekményt. A meghívandó lelkész, természetesen, lehet a püspök, lehet más esperes, lehet egy közönséges lelkész is, de önként következik, hogy egyetlenegy felszentelendő sem fog e tisztre alkalmatlan vagy éppen méltatlan lelkészt választani. A 45. §. szerint az áttért kath. lelkész, ha ref. lelkésszé lett, felszentelendő ; nem azért, mintha mi a kath. ordinációt becsmérelnénk, nem is azért, mintha a felszentelés ismétlését vagy pótlását szükségesnek tartanánk : hanem azért, mert csupán a mi általunk végzett felszentelési liturgiában tehet ünnepélyes fogadalmat arra, hogy lelkipásztori teendőit a mi hitelveink szellemében fogja végezni. Ez alól a feltétel alól az áttért lelkésznek sem lehet kiváltsága. Régebben, amint azt történelmi adatok bizonyítják, a lutheránusból reformátussá lett lelkészt is feleskették a mi hitelveinkre. A 46. £-nak a felszentelés helyére és idejére vonatkozó részét az általános indokolás után külön indokolni felesleges; az pedig, hogy az idő kitűzése az esperes, a lelkész és a presbitérium együttes jogává tétetik, azért van, mert a felszentelés alkalmából mindnyájokra fontos kötelességek háramolnak és igy egymás körülményeire figyelemmel lenni tartoznak. De hogy az alkalomra, különösen a lelkész és a presbitérium, illetőleg a gyülekezet jóelőre készüljenek s hogy azt későre ne halogassák: szükségessé vált megszabni azt is, hogy a felszentelésnek a lelkész beköltözésétől számítva mennyi idő alatt kell megtörténnie. Errre a célra mi egy hónapi időtt teljesen elegendőnek tartunk, mert a lelkész és a presbitérium (a gyülekezet) már a lelkészválasztás megerősítésétől kezdve előkészülhet ez alkalomra : az esperes pedig, — még ha nem egy, de két vagy három gyülekezetben kellene is végeznie a felszentelési szertartást az ajánlott egy hónapon belől bátran elvégezheti. Mert a javaslat új rend alapján úgy fog alakulni a helyzet, hogy csak azokat kell majd felszentelni, akik káplánokból, általában még fel nem széniéit egyénekből lettek rendes lelkészekké, azokat pedig, akik már rendes lelkész! állásból mennek más lelkészi állásra át, nem s mert igen ritka eset lesz az, hogy valamely egyházmegyében kettőnél-háromnál több új lelkész kerüljön felszentelés alá : ugyanazért az egy hónapi időt teljesen elegendőnek tartjuk e célra. Ami most már a 47. §-t, vagyis a felszentelési szertartást illeti, azt a többi, főbb szertartásaink mintájához alkalmazva, szintén három részre osztottuk fel, de mégis úgy, hogy bevezető vagy előkészítő részül mintegy maga a rendes istenitisztelet két első része szolgáljon a 8 ik számig. így kellett ezt tennünk azért is, hogy a szertartás igen hosszúvá ne legyen ; azért is, hogy a konfirmációval rokontermészetü papszentelési szertartás amazzal teljesen egyalakuvá ne váljék, ami a rendes istenitiszteleti liturgia sérelme nélkül történhetik meg, minthogy azt is azok végzik, akik a felszentelési szertartásban fognak szerepelni. Hogy pedig a rendes istenitiszteleti liturgia 1. és 3. számait a felszentelő, az 5. és 7. számait a felszentelendő végezze: mindenki csak természetesnek találhatja. A következő második rész az eddigelé is használatos alkotórészekből s lehetőleg a régi sorrendben van összeállítva. Bővebb indokolása éppen ezért felesleges. Csak azt jegyezzük még meg, hogy annak nyilvánítása céljából, hogy a felszentelés egyszersmind egyházhatósági tényt is foglal magába, az ebben a részben előforduló alkotórészeket mind kötöttekké kellett tenni, mert itt a felszentelő az egyházi hatóság megbízottja és képviselője gyanánt is működik ; s aztán, hogy a rokontermészetü konfirmációtól még egy más tény által is megkülönböztethető legyen, szükségesnek láttuk a testvéri csók felvételét, mint amely legszebb és legkifejezőbb szimbóluma annak a szeretetnek, amelynek a lelkészi testület tagjait egymással mindenkoi^egy testté kell egyesítenie. Hanem a harmadik vagy bevégző részt, már amennyire csak lehetséges, szabaddá tettük. Itt van helye már annak, hogy akár a felszentelő, akár a felszentelt elmondja azt, ami a helyzetből kifolyólag szivén fekszik. A felszentelő a 7. sz. alatti beszédben öntheti ki azt a lelkésznek és gyülekezetének, a felszentelt lelkész pedig, mint már éppen felszentelt, első ténykedése gyanánt könyörgéssel fordul az égi Atyához, kérvén őtőle azt, amit szive gyülekezetének, önmagának, azanya szentegyháznak, a hazának óhajt. A többi aztán úgy következik és végződik, mint a rendes istenitisztelet alkalmával. Visszatekintve már a lelkészszentelésre vonatkozó indokolásra : kérve-kérjük mindazokat, akiket illet, hogy ref. alapelveinkért, egyházalkotmányunk tisztaságáért, vallásunk és istenitiszteleti szertartásaink népszerűsítéséért s a nép leikébe, szivébe való beoltásáért, gyülekezeteink felvirágzásáért fogadják el az itt ajánlott papszentelési liturgiát összes szabályaival együtt, mert erősen meg vagyunk győződve afelől, hogy elfogadása és gyakorlása által igen-igen jó szolgálatot tesznek anyaszentegyházunknak és vallásunknak ! (Folyt, köv.)
