Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-09-10 / 37. szám
Tizenötödik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1905. szeptember 10. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EY. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények < r Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős MSQjßlßllik ffiiflQGIl V3Sám3p. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János ;■ szerkesztő czimére küldendők, v .. főmunkatárs czimére küldendők. • Az istenitiszteleti rendtartásra vonatkozó javaslatok. (Folytatás.) A megáld á s i és felszentelési szertartások c. h. a konfirmációról, a házasulok esketéséról, a temetésről, lelkész- és püspök-szentelésről, templomszentelésről és egyéb felszentelési oselekvényekről van szó. A konfirmációnál Novák eltér a konventi javaslattól abban, hogy a konfirmációt a 15-ik életévre kívánja tenni. E kívánságnak igen érthető elvi alapja van ugyan, de ha elfogadtatnék: úgy vélem, sokkal több kárt szülne, mint hasznot. A teljesen szegény szülőknek szolgálatba adott gyermekeit nem lehet rendszeresen összegyűjteni a konfirmáció oktatásra. A rendszertelen oktatás pedig csak eredménytelen kínlódás úgy a gyermekre, mint az oktatóra. Helyesebb tehát a konveuti javaslat. A konventi javaslattól eltérőleg Novák még kívánja azt is, hogy «a konfirmáció a konfirmáltak külön úrvacsorájával össze nem köthető.» A konventi javaslat erről egyáltalán nem szól. Ebben is a konventi javaslatot helyeslem, a mely nem tiltja meg a külön urvacsorálást, mert ha Novák javaslata fogadtatnék el: akkor a városi gyülekezetekben sokszor megtörténnék, hogy évekig nem élnének a konfirmáltak az úrvacsorával; faluhelyeken igen szép szokás az, hogy a szülők ezen első alkalommal viszik magukkal gyermekeiket. Ez a szokás azonban városokban — sajnos nincs meg. Nem csupán az ünnepélyességre törekvés, legkevésbbé pedig a látványosság hajhászása vezérli tehát azokat a lelkészeket, akik a konfirmálás alkalmával nyomban az úrvacsorát is kiosztják a gyermekeknek, hanem egy általuk sajnosán tapasztalt mulasztásnak megelőzése. Novák javaslatának indokolása ugyan itt is igen alapos; de csak úgy fogadható el, ha az említett és sokszor előforduló viszszásságtól, mulasztástól eltekintünk. Novák javaslatának 28. §. az áttérők konfirmálásáról intézkedik, e képen: Az áttérők rendszerint épen igy konfirmálandók, csakhogy a 6. és 9. sz. (a konfirmáltak éneke) elmarad. Rendkívül ileg két tanú jelenlétében is konfirmálhatok, de akkor is a templomban. Ilyenkor «a szertartás 1., 6., 9., 12. számai (énklések) elhagyandók'» E §. rendelkezését nagyon helyeslem. A r. katholikusok szenzáció számba menő ünnepélyességgel végzik ezt. Nekünk nincs szükségünk szenzációra, de jó rendre igen. Már pedig nem jó rend az, ha megtörténik, hogy egyesek — ki tudja minő érdekből — névleg, mintegy suttyomban áttérnek hozzánk, egyházi életünkben, vallásgyakorlatunkban pedig egyáltalán nem vesznek részt és igy gyülekezetünk tagjai sokszor nem is tudják, hogy hozzánk tartoznak. Tegyenek hát hitvallást a gyülekezet előtt, egyszerűen, de nyíltan és igazán! Ezzel aztán a nyilvánosság előtt is elkötelezik magukat, hogy élő tagjai akarnak lenni gyülekezetünknek, s nem csak a számunkat szaporítják valami mellékes önérdekből. A házasulok esketésére vonatkozólag csak abban tér el Novák a konventi javaslattól, hogy kívánja kikötni, hogy az esketés csak nappal, de ennek bármely órájában legyen végezhető, és hogy két énekszámot is vesz fel. En mind a két intézkedést helyesnek tartanám. 37
