Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-15 / 3. szám
49 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 50 széből Budapestre összesereglett ily eélu fiatal emberek nagy konkurrenoiája miatt nem sikerült s igy nem maradt más hátra, mint magán háznál* vállalni nevelő alkalmazást s e mellett a joggyakornoki és jurátusi hivatásnak is mellékesen szolgálni. Ily alkalmazást szerzett számomra a jeles akadémiai tanár, Bocsor István, aki hozzám mindig kitűnő jóindulattal és megelőző szívességgel viseltetett. 0 ugyanis egy tehér megyei nagybirtokoshoz ajánlott, kinek 1 1 éves fiát kevés eredménnyel ugyan, azonban az apa megelégedésére tanítgattam, az evangélikusok budapesti gimnáziumában az I. és II. latin osztályban előadott tantárgyak szolgálván vezérfonalul. Midőn egyik bizalmasabb barátom megkérdezett, hogy minő nézetem van a magán nevelői állásról, ezt válaszoltam neki: „Az ember a magán nevelői állásban jő tudatára azon legvalószínűbb indokoknak, melyek a régi rómaiakat gyermekeiknek arra képesített rabszolgák által való taníttatására, a középkori német lovagokat pedig fiaiknak tanítás nélkül való felneveltetésére indították.“ Ily körülmények közt siettem a nevelői állástól, mely különben is csak eszköz gyanánt szolgált életcélom követésében, az ügyvédi vizsga letétele után haladéktalanul menekülni. Az ügyvédi vizsgálatot 1846 évi októberben kitűnő minősítvénnyel tettem le. A vizsgáló bizottság elnöke ludányi Bay György alországbiró volt. S minthogy megelőzőleg négy törvényfolyamot vagyis egy évet nekem is valamelyik táblai dignitárius mellett kellett eltöltenem, mint annak oldala mellé felesküdött jegyzőnek, hogy e mellett késedelmet nem szenvedtem s a két év elmúltával ügyvédi vizsgálatra bocsáttattam, annak a körülménynek köszönhetem, hogy Hubay József személynöki itélőmester a jelentkezések bezárta után kivételesen elfogadott jegyzőjének azon oknál fogva, mert az összes akadémiai és jogi tanfolyam minden egyes tantárgyából kitűnő osztályzatú bizonyítványt mutattam fel. Ugyanazért részesültem azon ritka kedvezményben is, hogy az egykori nagyhírű országgyűlési követ, kiscsoltói Ragályi Tamás ajánlatára jurátusi stipendiumban részesültem. Az Ősrégi birtokrendszer, az annak következtében gyakorlatban lévő perlekedés! mód s ügyvédi kereslet szemben a nagy s kisebb földbirtokos osztálynak bizalmával, másfelől pedig a kereskedelemmel és váltóüzlettel kapcsolatos azon szokás, hogy mindenki a már jónak s megbízhatónak kihiresztelt ügyvédeket ajándékozta meg bizalmával s ezek előnyös helyzetüket felhasználva a jelesebb kéezültségü, de ismeretlen ügyvédeket maguknak alárendelték s munkájukat a maguk hasznára tőkésítve, amazokat csupáa szegény módon élni s tengődni engedték, nem igen nyújtottak kedvező kilátást arra, hogy valaki akár a fővárosban, akár a vidéken rokoni összeköttetések, ismeretség és némi vagyon nélkül önálló ügyvéd gyanánt megállhasson s a kezdet nehézségeivel megküzdve, független természetű, jellemű és kitartó szorgalmú emberhez méltó vagyoni helyzetet teremthessen magának. Ily viszonyok közt évek hosszú során át bizonytalan ügyvédi jobb állás és kereslet után törekedni én sem éreztem magamban megfelelő vállalkozó szellemet. S a gyéren mutatkozó kitünőbb ügyvédi állásokhoz hasonló helyzet elérhetésére reményem és bizalmam nem volt. Ezért nem léptem az ügyvédi gyakorlat terére Különösen gátolt ebben azon véletlen is, hogy egyik előkelő táblai ügyvéd azon oknál fogva vonakodott oldala mellé venni, mivel igy azon nagybirtokos, illetőleg kliense neheztelésétől tartott, kinek házi nevelői állásából léptem volna át a tervezett segédügyvédi alkalmazásba. Ily körülmények bírtak befolyással azon elhatározásomra, hogy a m. kir. helytarlótanács gyakornokai közé 1846. évi október 22-dikén br. Eötvös Dénes ajánlata folytán beléptem s egy ideig annak iktató hivatalában előleges gyakorlat szerzése végett foglalkoztam és félévi szolgálat után a szokásos hivatalnoki esküt letettem. Érdekes, hogy kötelezni kellett magamat arra is, hogy semmi titkos társulatnak, sem a birodalomnak kebelében, sem annak határain kívül tagja soha nem leszek s jelenleg sem vagyok az. Az 1847. év folyamában a fogalmazói osztályba felvétetvén, az úrbéri szakba osztottak be. Itt tevékenységemnek igen tág mező nyílott, mivel a politikai harcok folytán gyengülni kezdő dikasztériumban már ekkor bevett gyakorlat volt, hogy a konzervatív táborban kiváló szerepet játszott országgyűlési követek a helytartótanácsosi méltóságot a kormánynak tett jó szolgálataik jutalmának tekintvén vagy igen keveset vagy semmit sem törődtek hivatalos teendőikkel. Azt helyettük a rangban s tízetésbeu sokkal alantabb álló titkárok végezték, kiknek ismét a fogalmazók s gyakornokok voltak segédeik. Az úrbéri osztály titkára a fogalmazó mellőzésével teljes bizalmával ajándékozott meg, mint gyakornokot. En készítettem számára a roppant halmaz s egész Magyarország hatóságaitól felterjesztett úrbéri perekből a kivonatokat, összeállítva a véleményt is, mely tanácsülésben hozandó Ítélet alapját képezte. A felség oldala melletti kancelláriával már akkor magyar nyelven kezdett úrbéri ügyi tárgyalások fogalmazási terveit szintén én készítettem s a titkár azokat rendesen igazitás nélkül tette magáévá, úgy hogy az 1848-ban kinevezett belügyi államtitkárnak ily szavakkal ajánlott: „Ezt az ifjú embert, mint aki helyettem dolgozott s már mint újonc gyakornok az úrbéri osztályt tettleg vezette, őszintén ajánlom.“ Oly egyénnek, ki a dikasztérium kebelében a legalsó fokon kezdte meg szolgálati pályáját, nagy resignáeióval lehetett e pályán ernyedetlen kitartással megmaradni. Mert úgy Magyarországon, mint Bécsben nem volt rá eset, hogy az alkotmányos korszakban konziliáriusi vagy referendáriusi állásra lépett volna elő oly hivatalnok, ki dikasztérialis alsóbb állomáson kezdte hivataloskodását. A fentebb jelzett körülményen kívül úgy a kancelláriának, mint a konzíliumnak a magyar közjoggal összefüggő szervezete is úgy hozta ezt magágával. Mert például a magyar helytartótanács tanácsosi állomása, mely a bureaukratikus lépcső szerint csak