Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-07-09 / 28. szám

501 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 502 — Új egyházi lap. A Sárospataki Lapok pár hét­tel ezelőtt megszüutek, a közóhajtásnak engedve Sáros­pataki Reformátusok Lapja c. a, f. hó 2-án új egyházi lap indult meg, melynek főszerkesztője Radácsi György, felelős szerkesztője dr. Zsindely István, társszerkesztője dr. Rácz Lajos, főmunkatársai dr. Finkey Ferenc és Har­­sányi István. Amennyire sajnáltuk a Sárospataki Lapok megszűnését, annyira örvendünk az új lap megindulásá­nak. Sok szerencsét! — A főiskolai igazgató-tanács folyó hó 7-én Őzike Lajos főisk. gondnok elnöklete alatt gyűlést tartott, mely alkalommal Antal Gábor pü-pök is megjelent. A gyű­lés főbb tárgyai az igazgatók jelentései voltak. Kutasi Má­ria tauítóuőképző-intézeti és Gőbel Hona polgári leányis­kolái tanítónőket állásukban való véglegesítésre ajánlja az igazgató-tanács az egyházkerületnek; a nőnevelő-intézetben való benlakásra 105 növendék jelentkezett, kik közül az igazgató-tanács 102 növendéket vett föl, még pedig 450 korona fizetés mellett 27, 400 korona fizetés mellett 17,350 kor. fizetés mellett 58 növendéket. Határozott a pap­­növendékek és főgimn. tanulók köztartási segélyezése tárgyában A nőuevelő-iutézet polgári leányiskolájának megüresedett nyelvészet-történelemi tanszékére Mácliik Ida szakvizsgálatot tett tanárjelöltet ajánlja megválasztásra. — Kollégiumi illternátust létesítenek a sárospa­taki főiskolában. Az 1905 — 1906. tanévre két házat fog­nak átalakítani internátusi célokra. Nagy kár, hogy mi nem valósítottuk meg az eszmét, legnagyobb kár, hogy e célra nem vettük meg az Ajkay-féle házat, melynél in­­ternátusuak alkalmasabb hely az egész országban sincs. — Az őrségi ev. ref. egyházmegye tanítótestü­lete f. évi rendes közgyűlését julius 11-én Körmenden a ref, iskola helyiségében d. e. 10 órakor fogja tartani, s a gyűlést előzőleg reggel 9 órakor az ottani ref. templom­ban ünnepélyes istenitisztelet lesz, melyekre a népnevelés iránt érdeklődő tanügybarátok tisztelettel meghivatnak.— Pusztarádóc. Soós Gyula, egyl. elnök. — A baptista gyermekek vallástanítása. A VII. kerületi első számú iskolaszék jelentést tett a fővárosi ta­nácsnak, hogy a Wesseléuyi utcai iskolában egy katolikus és három református gyermeknek nem engedik meg a szü lök, hogy hittant tanuljanak. A szülők ugyanis azt mond­ják, hogy a gyermekek baptisták s nem engedik, hogy .más vallást tanuljanak. A tanács most az elöljáró utján fölhivta a szülőket, hogy gyermekeiket a megfelelő hit­tanórára küldjék el, különben megbírságolja. — Az orosz egyetemek. Tudvalevő, hogy az orosz egyetemi ifjúság egyik legnagyobb intézője az orosz forra­dalmi mozgalomnak. Pétervári kormánykörökben rég elhatá­rozták, hogy az ifjúság mozgalmát minden áron le kell törni. Ezt a célt most kozákmódra akarják elérni. A közoktatás­­ügyi miniszter, Glasow tábornok, azt hiszi, hogy kulturá­lis kérdéseket is katonásan lehet elintézni. Úgy tervezi, hogy az összes tanárokat és egyetemi hallgatókat ősszel, ha addig meg nem lapulnak, száműzeti. Egy másik terv szerint az egyetemek számát a minimumra redukálják, a fenmaradókat is kicsiny falvakba, vagy helyőrségekbe he­lyezi k át. Az orosz kormány bizalmasan megkérdezte az egyetemi magántanárokat, hogy kik vállalkoznak rendes tanári állások betöltésére, ha a jelenlegieket száműznék. A felelet erre az volt, hogy az összes magántanárok be­csületszavukra kijelentették, hogy egyikük sem fogad el igy megüresedett állást. Tanári körökben azt beszélik, hogy úgynevezett „szabad egyetemek“-et kellene létesíteni. A mozgalom élén Trubeckoj herceg áll, aki az orosz szabad­elvűek főoszlopa. — Elfüstölt milliók. A m. kir. dohányjövedék központi igazgatósága mellé rendelt számvevőség most közli az ez évi január 1-től március végéig eladott dohány­­gyártmányok pénzértékéről szóló jelentését. Az általános forgalomban levő gyártmányokból 23,186.737 kor. 73 fil­lért, a belföldi különlegességi gyártmányokból 2,185.982 korona 76 fillért, a külföldi különlegességi gyártmányok­ból 395. 131 korona 56 fillért, összesen 95,767.852 kor 5 fillért vettek be. A múlt év hasonló időszakában a be­vétel I42{183 korona 55 fillérrel volt több, amely 0.5 százalék emelkedésnek felel meg. Hány szegény családnak lehetne ebből a füstbe ment milliókból boldog életet biz­tosítani. — Tanulók mint aratók. Az Egyesült-illamok Kansas államában eredeti módját találták ki az emberek annak, hogy az idei aratást miképpen lehet korábban el­végezni és a learatott gabonát födél alá takarítani. Kan­sas államában ugyanis az idén dús aratásnak néznek elé s mivel az államban nagy munkáshiáuy vau, a nagy farm­tulajdonosok a déli államok egyetemeihez fordultak és on­nan kértek szegény diákokat az aratáshoz. Most tehát már csak a diákoktól függ hogy a vakációt pihenéssel vagy nehéz mezei munkával fogják-e eltölteni. — A Zenélő Magyarország zongora és hegedű zeneműfolyóirat most megjelent XII, évfolyamú 13. füze­tének tartama: I. „Kis kertemben újra nyílott mindeuik virág“ és „Magyar földön magyar anya szült engem a világa“ legújabb népszerű baka nóták Bogdán Istvántól. II. llolzmnnn A. „Tüzelj ! (Blaze Away) angol induló, Ős Budavára közkedvelt műsoráról. III. Dr. Schwimmer Aurél, „A méhecske“ — Das Bienelein. — Dalkeriugő — Valzerlied. E minden zenekedvelőnek kiváló fontosságú zenemű­folyóirat minden egyes füzete hasonló gazdag tartalommal jelenik meg, úgy, hogy előfizetői a legújabb, jelesebb zenetermékeket kapják ha vonta kétszer — mindenkor 12 oldalon megjelenő füzetekben. Előfizetési ára : egész évre (24 füzetre) 12 kor., félévre I2füzetre 6 kor., negyedévre (6 füzetre) 3 kor. Egyes füzet ára 60 fillér! Előfizethetni az e számmal meginduló III. évnegyedre, valamiut az előző évnegyedekre is a „Zenélő Magyarország1,1, Klökner Ede) zeneműkiadóhivatalában Budapest VIII., József-körut 22/24. Ugyanitt jelent meg a népszerű „Banzáj\u japáni győzelmi induló, Togó admirális hírneves indulója Sattel­­mayr Jenőtől. A ritka hatásos induló a mindenütt meg­nyilatkozó japán sympáthia folytán és a legtöbb európai zenekarok legkivántabb műsorszáma — belőle 3 hetes megjelenése óta tízezer példányon felül fogyott el. Ára 1 kor 50 fillér és Klökner Ede budapesti zeneműkiadó­hivatalától megrendelhető. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük.

Next

/
Thumbnails
Contents