Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-02 / 14. szám
239 DUNÁNTTLI PROTESTÁNS LÁP. 240 tani, nem csak templomba, de a harctérre is bibliával, zsoltárral léptek be. . . . Énekkel, imával indultak ! . . . Nem igy van ez manapság. Ezért mondom, hogy a vallástalanság egyik alap oka a ref. családi életben rejlik ! Második alapoka a vallástallástalanságnak - nyíltan ki merem mondani — a mai modern paedagógiai alapokra állított iskola, amelyben a tudás, az ismeret a ío és nem az érzelemfejlesztés ! És e célt mi írja elő ? Tantervűnk, amely minden reáltárgyból igen-igen sokat markol és keveset fog ! Értem pedig e közmondást úgy, hogy a tanító a rengeteg mennyiségű reáltárgyak mellett a vallás fejlesztésére, a szív, az érzelem nemesítésére alig szakíthat időt; pedig ész és szív párhuzamban fejlesztve szüli csak a valóságos embert! Ha a tanító a tanlerv követelményeinek eleget téve jó vizsgát akar adni - ami minden tanítónak bizonyára célja, mert különben meg is szólnák — akkor a reáliákat kéuytelen a vallási dolgokkal egy színvonalra emelni, sőt sokszor ezeket amannak rovására előtérbe is helyezni ! mert a vizsga a fő ! a tanterv, a szülők is sokat kívánnak a világi dolgokból ! És igy a tanító kénytelen tanítani a tantervnek, a vizsgának, nem jut elég ideje a vallásos nevelésre. Pedig a szívhez szóló gyakori valláserkölcsi elbeszélések, beszélgetések, a gyermekkel való vallási társalgás, vallási emlékünnepek tartása, vallásos költemények betanultatása, szavalatí ünnepek rendezése mily vallásfejlesztő eszközök volnának De erre nincs idő, a tanterv sem kívánja. Fő az ismeretszerzés, az érzelemfejlesztésnek csak alárendelt szerep jut. így vagyunk tankönyveinkkel. Hűl vannak azok a jó valláserkölcsi olvasó könyvek, amelyeket még csak én is oly szivvel-lélekkel tanultam elemi iskolás koromban ? . . . Vannak ugyan olvasó könyveink, de ezek is mind a reáliákon alapulnak ... Van bennök minden tudomány : földrajz, fizika, pók, selyembogár, pióca, kőszén, mészföld stb. csak az nincs, amelyen a valláserkölcsi életet létesíthetnénk. Tagadhatatlan, hogy minden tudományból kifejtheti az ügyes tanító az Isten bölcsességét, jóságát, gondviselését stb., de végre is bele fárad — mert ideje sincs erre — és ha kifejtené is erőltetve a fentieket, mind ez semmi ahoz, hogy ezeknek alapján valláserkölcsi életet teremtsen! Pedig a népiskolában első eszköz az olvasókönyv és alaptantárgy az olvasmány kezelése, melynek alapján a tanuló olvasni is tanuljon, de egyúttal az olvasmányból valláserkölosi épülést is vegyen. Különösen a felekezeti iskoláink azok, melyekben minden oktatásnak a ref. szellemi élet körül kellene mozogni. De hogyan hajthassuk ezt végre, ha nincs alkalmas eszközünk ? Célszerűtlen eszköz mellett a legjobb akarat is hajótörést szenved. Tanítunk, de nem Istennek, hanem a világnak. Agyon tömjük a gyermeket mindenféle tudománnyal, csak úgy roskad alatta a gyenge gyermeki ész, de a szív parlagon marad. Nincs egyetlen reál dolgokat tartalmazó tankönyvünk, melyen a ref. vallási szellem vonulna végig, hogy tanulás közben legalább a vallásosságra hívná fel a gyermeki lelket. Pedig ilyen tankönyvekre volna égető szükségünk. Még vallástani könyveinek is mind olyanak, amelyek csak az észre, a szívre azonban szép keveset igyekeznek hatni. Már pedig ha a valláserkölcsi nevelés alapját a szivre az iskola nem képes lerakni : iugadózó lesz ott a hit és ledől a gyülekezet. Egyházasrádócz. Darab Lajos. Az amerikai magyar ref. egyházmegye gyűlése. 1904. október 7 én alakult meg tudvalevőleg az amerikai magyar ref. egyházmegye. Azóta most tartotta első gyűlését febr. 15 - 16-án Bridgeporton, Connecticut államban. Ezen rövid idő alatt erős és hatalmas küzdelmet kellett kiállania egyházmegyénknek. A gyülekezetek alattomos felizgatása, munka elvesztéssel való fenyegetés, ha csatlakoznak, s egyébb lelketlen aknamunka napi renden volt; sőt a harc már-már kezdett erőssé válni, elfajulni és még mai nap is tart. Sajnos a harc mozgató ereje hifi személyi önérdek volt. Mert — amint egy kath. lelkész tollából megjelent a saját lapjában — csak abban hibázott a hazai egyház, hogy egyszerre több esperesi állást is nem szervezett. Éppen azok fordultak az egyházmegyei intézmény ellen, akik a csatlakozási mozgalomnak megindítói, alapvetői voltak — ha nem is éppen a mai formában már évekkel ezelőtt. És miért? Azért, mert a csatlakozással kapcsolatban nem valósíthatták meg érdekeiket ; mert nem úgy táncoltak odahaza, mint ők fütyültek, mert nem úgy hajtották végre a bekapcsolást, mint egyesek akarták. (Szellemi vagy miféle alapon). És most, — mivel mi örömmel fogadtuk el a csatlakozást s álltunk élére a hazai egyház nemes törekvésének, ellenünk támadtak és egyházmegyénket „gyökerestől“ akarták „kiirtani“ azok az emberek, kiknek osak megkezdett munkáját folytatjuk tovább, kik — mint mondám — még akkor lerakták alapjait e mozgalomnak, mikor mi legnagyobbrészt még Amerikában sem voltunk. íme itt egy eklatáns példa. Kalassay Sándor pittsburgi lelkész, — ki a sárospataki főiskolában végzett és 500 frt stipendiumot is kapott — úgy tudom — tanulmányi ut címen, mikor Amerikába jött, — volt a legelső megpendítője a csatlakozási ügynek úgy otthon a Sárospataki Lapokban, mint itt a saját lapjában, ő volt az, aki — mint bridgeporti lelkész — már a kilencvenes évek végén egyh. megyét akart szervezni, sőt már az egyházmegyei pecsétet is megcsináltatta s talán esperesnek is megválasztatta magát. De a szervezkedés ekkor még nem sikerült, mert a terv otthon sem talált kedvező fogadtatásra (valószínűleg azért, mert nem érez
