Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-03 / 1. szám
9 DUNANTLI PROTESTÁNS LAP. 10 van harcolva. De hát ha ez igy van, honuan van felekezeti fejlődésünkben ez az aggasztó mozdulatlanság ? Mikor úgy látszik, minden előfeltétel meg van nálunk, még pedig a javából, kül és belterjedhetésünkhöz s mégis, mintha kiestünk volna a haladás sodrából. Annak a központból ápolt érdeklődésnek, valláserkölcsi törekvéseknek már van látatja, megmozdultunk, felébredtünk s ha kic8Ínyhitüségiinktől eltekintünk, meggyőződhetünk róla, sohasem voltunk ily erősek, mint most, csakhogy a r. katholicismus is rólunk való ráhatásában sokat okult, a velünk való küzdelemben ép úgy erősödött, mint mi. Ami korunk nehezebb, mert református ember csak az lehet, ki arra magát kiképezi lehetőleg függetlenül miuden arravaló beavatkozás nélkül, holott r. katholikus lehet mindenki, ha arra szánta el magát, hogy az legyen, ott készen kap meggyőződést, ima, böjtölés és adakozással idvességet, mire magát az illető nem maga képzi ki szakadatlan képzésével, hanem mások. S azután ne feledjük a reformált egyházba a régi egyház hívei mind magukkal hozzák féltve őrzött vallásos babonáikat, mik örökéletüeknek látszanak, mint a gyom a tiszta búza között, mely babona tápját most is ősforrásból, a r. katholicismusból meríti, ezért oly véges vallásu országszerte még most is a bucsujárók közönsége. Sajtót, miveltebb köröket s törvényhozást most már e protestáns felfogás szerinti keresztyénség hatja át, a szunyadásából felébredt, lelkes tevékenységre buzdult protestántizmus az érdeklődést, becsülést és tiszteletet mind szélesebb körben kívánja magának s igy feladatainak hűségesen megfelel, mert azért vizsgálgat folyvást a szivnek és észnek fegyvereivel, hogy mentol több egyéni és közjónak jusson birtokába. Beleg. Kiss Antal, lelkész. KöiiyvismErtEtés. Magyar remekírók. IV. Sorozat : Kuruc költészet; Kisfaludy Sándor munkái, I. köt.; — Széchenyi István gr. munkái, I. kor.; — Vörösmarty Mihály munkái, IV. köt. ; — Tompa Mihály munkái, II. köt. — Kiadja a Franklin- Társul at, Budapest, 1903. Az a nagy és értékes gyűjtemény, melyben a Franklin-Társulat összegyűjteni vállalkozott a magyar nemzeti géniusz legjelesebb alkotásait, ismét öt szép kötettel gyarapodott. Ennek a negyedik sorozatnak, a Kisfaludy Sándor, a Vörösmarty és Tompa munkáinak egy-egy kötetén kívül, két igen nevezetes kötete van. Az egyik: a Kuruc költészet, s a másik a Széchenyi István gróf válogatott munkáinak első kötete. Mind a kettő régen érzett hiányt pótol irodalmunkban. A Kuruc költészet a magyar nemzet szabadságkultuszának hű tükre, Rákóczy és Thököly dicsőségé- | uek örökös emléke. A mióta Thaly Kálmán, a kuruc kornak fáradhatatlan búvára, az ő nyomán Toldy és Erdélyi fölkutatták és közreadták a vitézi énekek és elegyes dalok gyűjteményét, egyre jobban bebizonyosodott, hogy a „kuruc költészet“ voltaképpen nem külön fejezet irodalmunk történetében, hanem alkotó része, láncszeme annak a népies költészetnek, mely soha meg nem szakadt, hanem mindig élt és fejlődött. Végig lapozván ezt a szép kötetet, megelevenedik előttünk az a legendaszerü kor, melynek emlékét ma már csak a „Rákóczy-induló“ őrzi köztünk. És, amint erre a szilaj indulóra gyorsabb pezsgésbejön a vérünk, ugyanúgy hevesebb lüktetésbe kezd a szivünk is, mialatt a szemünk révedezve jár az izzó hazaszeretettel telített fekete betűkön, mert minden sor egy-egy fohász a szabadságért s egy-egy fogadás, hogy „vérük hullajtásával“ is kivívják ezt a szabadságot, amely — fájdalom ! — elveszett akkor és pedig sok időkre elveszett. Rákóczy, Bercsényi és Bezerédj — a „vitéz magyarok vezérei“ — az áruló Ocskay, a „fejedelem villáma“, a rettenetes vak Bottyán s a kuruc-világnak valamennyi, többé kevésbbé hires és hírhedt szereplője, föl egészen Károlyi Sándorig : mind előfordulnak e dalokban, viselt dolgaik érdeme vagy becstelensége szerint, egész addig a szomorú pillanatig, amelyben „kiállott Rákóczy a muukácsi sáncra, — Reá támaszkodék pántos pallosára“ . . . E szomorú pillanatig váltakozva csendül meg a „Kuruc költészetu-[)en a hol dicsőségesen fölragyogó, hol veszedelmes zátonyra jutott szabadságnak az ujjongása és keserűsége, a szerint, amint a Rákóczy fegyverei győztek vagy vereséget szenvedtek. Ettől kezdve azonban, miután a szabadság ügye elveszett, csupa fájdalom sir a török sip, vagy a magyar tárogató hangján s a szerencsétlen ország állapotát semmiféle korfestő rajz nem jellemezhetné hivebben, mint a kötetnek utolsó előtti dala, melyet ide iktatunk : Rákóczy, Bercséuyi ! Ragyogó vitézek ! Napkelet tájiról, fegyverre kelének, És, amint fölkeltek, fohászuk égbe szállt: „Segíts meg, Istenünk, harcaink hevén át! Segíts meg, Istenünk ! És Te, S.üz Mária Hogy el ne pusztuljon magyarok hazája ! Magyarok hazája, oly dicső volt hired, Hogy aranyalmának neveztek el téged.“ Az alma lehullott, csutkája van csak meg, Mióta az ország labanccal tele lett; Magyarok hazája, aranyos szép alma, Ki téged őrizett, hideg hant takarja ! Széchenyi István gróf munkáinak első kötetét Berzeviczy Albert rendezte sajtó alá. A bevezető tanulmány talán a legértékesebb azok közt, melyeket valaha „a nemzetébresztő legnagyobb magyaréról írtak. Meglátszik rajta, hogy nemcsak szereti Széchenyit, hanem alaposan ismeri mind lelki és kedélyvilágát, mind politikai és társadalmi munkásságát is. Ebben az első kötetben a Hitel, Világ, Stádium
