Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-21 / 8. szám
127 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 128 gében a mathematikát, fizikát, etkikát csodálatos módon egyesítette. Bárhová tekint, mindenütt harmóniát lát. Ennek pedig alapja, biztosítéka, kifejezője.: a szám. Életét, működését s érdemeit különösen vonzó képben szemlélteti a szerző. S filozófiai rendszerének részletekbe hatoló ismertetése után kimondja az objectiv ítéletet, mely Pythagoras jelentőségét nem magában, hanem a következő rendszerekkel összefüggésben keresi, s mely a megérdemelt elismerést a nagy gondolkodótól nem vonja meg. Ugyancsak a fiziológiai irány egyoldalúságából fejlődött az eleatdk iskolája. A létprobléma megoldásánál felfogásukból mindent kiküszöbölnek, ami ellenmondást rejt magában. Csak egy létező van s ez változatlan örök. Nem a változatlanság, — hanem az örök változás a világmindenség törvénye, mondja az eleatákkal szemben Herakleitos. Mindennek alapja a tűz, ez a finom, mozgékony elem, mellyel együtt jár mindig a változás. A fennálló ellentétek között ez hoz létre harmóniát, a tüzanyagból álló értelem, a Äoyoc által. Ennek az értelemnek kell uralkodnia az erkölcsi világban is, erre törekedni, ez az ember feladata. Az eleaták s a Herakleitos tanai között fennálló ellentétet a fejlődés folyamán az új természetfilozófusok igyekeztek megszüntetni több változatlan létező fölvétele által. De az emberi szellem minden kísérletezése hiába való volt! Hypothezisekkel a gyakorlati életbölcsességet pótolni nem lehetett! A kor világnézetet akart nyerni. Fellépnek a zofisták, A filozófiát lehozzák az égből a földre, csak az a baj, hogy egyszerre a vásártérre viszik. A tudomány kufárai lesznek s nevüket gyülöltté teszik. Ekkor lép fel az emberiség nagy paedagogusa Sokrates. Tanít beszédjével, életével, de legszebben halálával. A gondolkodást a bölcsesség kezdetéhez utalja: yvüd-i tíeccvTÓv. A feladat : tudatlanságból a fogalmi ismerethez elvezetni az embert. Az elvont elméletek teréről a gyakorlati élet mezejére hívja fel a figyelmet s keresi : mi az emberre nézve hasznos. Nem utilitarista, — nem azt tanítja, hogy ami hasznos, az jó, hanem hogy ami jó, az hasznos. És a legjobb, s a leghasznosabb az erény. Ezt megismerni, megtanulni az ember feladata. S a ki megtanulta, az követi is. Hogy mily gazdag szellemi örökséget hagyott az emberiségre a nagy bölcs, mutatják azok az iskolák, melyek tanításainak magyarázására alakultak. És ezzel előttünk áll az az anyag, mit e bölcsés-fettörténet első kötete felölel. A mi e nagyon vázlatos ismertetésben nem tűnhetik ki kellőképpen, az szépen érvényesül az egész műben : a bölcsészettörténet helyes fogalma. Mivel pedig a mű tudományos értéke ettől függ, méltán világítjuk meg e kérdést néhány gondolattal. Szerző meghatározása e rövid mondatban foglaltatik: „A bölcsészettörténet a filozófia fejlődéstana.“ És hogy e meghatározás nemcsak előlegesen felvett igazság, hanem következetesen keresztül vitt elv is, mutatja az előttünk fekvő I. kötet. Szerző előtt ez a fogalmi szó : „bölcsészettörténet“ teljes jelentésében áll, s a fogalom tartalmának meghatározásánál annak mindkét tényezőjét érvényesíti. Ez a két tényező : 1) a filozófiia, 2) a történet. Nem felejti egy pillanattá sem, hogy rendszereknek, eszméknek, — filozófiának szemléltetése a feladata ; de azt sem, hogy ezeknek a rendszereknek fejlődését, történetét kell adnia. Ment mindegyik szélsőségtől. Nem elégszik meg azzal, hogy az egyes rendszereket egyszerűen az olvasó szeme elé állítja, hanem a történet elutasíthatlan követelményét : a fejlődést is miniig kiemeli. Utal arra a törvényszerűségre, mely szerint az egyik rendszerben rejlik a másiknak csirája, s azok szorosan összefüggnek, mint egy organizmus tagjai. Teszi ezt azonban a nélkül, hogy a történeten erőszakot követne el. A láncozat nem föltétien, hiányozhatik belőle egy-egy láncszem. Lehet és van is a gondolkodás fejlődésében hézagosság, ahol azután az emberi értelem a fejlődés menetét nyomon kísérni nem tudja. De mig egyfelől ez nem tagadja az előttünk elrejtett fejlődés létezését, úgy másfelől nem is kötelez arra, hogy a rendszerekben fel nem található fejlődést azokba bele magyarázzuk. Ily módon érvényesül Horváth J. Bölcsészettörténetében a történeti elem. S úgy gondolom, csakis ily érvényesülés biztosítja a bölcsószettörténet tudományos értékér. A jeles német filozófia történetírók egyike, — Windelband — méltán panaszkodik, hogy a böicsészettörténetek nagy része inkább történet, mintsem bölcsészet. Horváth J. művét olvasva, ez a panasz nem merülhet fel. A bölcsészettörténet fogalmának történeti jellemvonását nem engedi hatalmi állásra jutni, hanem korlátot állít neki. ez a korlát a bölcsészettörténet fogalmának második tényezője : „a bölcsészet.“ — Műve rendszereket, filozófiai gondolkodást tárgyal s célja nemcsak és nem is elsősorban a fejlődés kimutatása, hanem megvilágítása s érthetővé tétele. Történet ez és filozófia, — valódi filozófiai történet. Az emberi gondolkodás fejlődését tárgyaló munkák ellen a pessimista filozófusnak Schopenhauernek is sok a a kifogása. „Aki filozófiai történetet olvas, — mondja egy helyen, — szellemi táplálékát mással rágatja meg. “ ítélete egy kissé nyers, — de az bizonyos, hogy az igazság benne rejlik. Gondol azokra a filozófiai történetekre, melyekben a filozófusok rendszerei gyöngén, elmosódottan vannak összeállítva s nem is az eredeti forrásokból merítve. Azt hiszem, ez a kifogás sem hozható fel Horváth József bölcsészettörténete ellen. — Ahol csak lehetséges, mindenütt az illető filozófust magát szólaltatta meg s az eredeti bölcsészeti munkákból állítja össze az egyes rendszereknek képét. A lelkiismeretes kutatás utján kísérője mindenütt a szigorú kritika. Nem fogad el mindent,— mert mások elfogadták, — hanem előbb saját itélőszéke elé állítja. A munkának ezen kitűnő sajátossága, a történeti és filozófiai tényezőnek szerencsés egyesülése, biztosítja tudományos értékét, s biztosít számára első helyet a magyar bölcsészettörténetek között. Mig a műnek tudományos becse a bölcsészettörténet fogalmának elveivel való megegyezésétől, addig gyakorlati értéke gyakorlati céljának megvalósításától függ. És elmondhatjuk, — szerző mindegyik célját elérte. Munkáját mindenki haszonnal olvashatja. A filozófia mezején otthonos szellemi munkás sok újat tanulhat belőle, s ismereteit szépen gyarapíthatja. Az akadémiai hallgató
