Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-21 / 8. szám
121 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 122 4. Méltóztassék a törvény revízióját célzó javaslatba felvenni egy oly értelmű rendelkezést, hogy azok nak a tanároknak, akik a nyugdíjintézet kötelékébe bármely hazai középiskolában töltött szolgálata a beszámítható szolgálati idő megállapításánál számításba vétessék. Az országos tanári nyugdíjintézet kötelékébe tartozó intézetekben ugyanis elég nagy számmal vannak olyan tanárok, akik azelőtt mint szerzetesek a szerzetesrendi középiskolákban teljesítettek tanári szolgálatod. Ezen szolgálat ez idő szerint nem számittatik be azon oknál fogva, mert az 1894. évi XXVII. t.cikk l.§-a a törvény hatályát a szerzetesrendek kezén levő alapítványokból fenntartott iskolákra nem terjeszti ki. Igaz, hogy a szerzetes tanároknak, akikről az illető szerzetesrend holtuk napjáig gondoskodik, nincs szükségük arra, hogy az országos nyugdíjintézetbe felvétessenek ; de ebből nem következik, hogy a nyugdíjintézetbe már felvett tanároknak előzőleg szerzetesrendi iskolákban teljesített szolgálata ne lenne beszámítható. A kétféle szolgálat között ugyanis a nemzeti műveltség szempontjából nincsen különbség s ha ugyanazon tanárnak egyiknemü szolgálatát honorálja az állam, méltányos dolog volna, ha éppen a nemzeti kultúra szempontjából, amelynek a nyugdíjtörvény létrejövetelét köszöni, honorálná a másnemű szolgálatát is. 5. Református iskoláinknak egyik élénken érzett szüksége továbbá az, hogy ének- és zenetanárai is felvétessenek az országos tanári nyugdíjintézetbe. Ez a szükség a törvény módosítása nélkül is kielégíthető az 1894. évi XXVII. t.-c. a 7. §-a alapján, amely meggyőződésünk szerint határozottan megállapítja az állandóan alkalmazott ének- és zenetanárok nyugdíjjogosultságát. Iskoláinkban ugyanis az ének rendes tantárgy, a melynek tanítását rendszeresített tanszéken állandóan alkalmazott tanárok teljesítik. Már pedig az 1894. évi XXVII. t.-c. 7. §-a azt mondja, hogy a nyugdíj- és gyámintézet a kötelékében álló intézeteknek azon tanáraira terjed ki, akik szabályszerűen megállapított rendes állásokra megfelelő képesítéssel, törvény- vagy szabályszerű módon állandóan alkalmaztatnak. Az itt felsorolt feltételeknek pedig a szóban forgó tanárok alkalmazásmódja mindenben eleget tesz. Az eddigi gyakorlat, mely szerint a középiskolai ének- és zenetanárok a nyugdíjintézetből kizárattak, az 1883. évi XXX. t.-c. 3. és 34. § ára alapíttatott. A 3. §. szerint ugyanis a középiskolákban az ének- és a zene nem rendes tantárgy, a 34. §. értelmében pedig a rendkívüli tárgyak tanítói nyugdíjra igényt nem tarthatnak. Ámde ezen törvénynek a tanárok nyugdíjára vonatkozó intézkedései kizárólag az állami tanárokra vonatkoznak, amint az a 33. §-ban világosan ki is van fejezve. Az állami középiskolai ének- és zenetanárokra nézve érthető is ez az intézkedés, mert az állami középiskolákban az ének- és zene tanítására nincsenek állandó fizetéssel rendszeresített állomások, ami az 1885. évi XI. t.-c. Lés 2. §-a szerint alapfeltétele a nyugdíjjogosultságnak. A felekezeti iskolák tanárainak nyugdíjjogosultságát azonban a későbbi 1894. évi XXVII. t.-c. szabályozza és véleményünk szerint ezen tanárok nyugdíjjogosultsága kizárólag ezen törvénycikk s az ennek alapjául szolgáló 1885. évi XI. t.-c. alapján látható el. Már pedig mind a két törvénycikk egybehangzóig nyugdíjjogosultságot biztosít az olyan állomásokon alkalmazott tanároknak, amilyenek a felekezeti iskolák ének- és zenetanári tanszékei. Tisztelettel kérjük tehát Nagyméltóságodat, méltóztassék úgy intézkedni, hogy az állandóan alkalmazott ének- és zenetanárok az 1894. évi XXVII. U-o. 7. §-a értelmében az országos tanári nyugdíjintézetbe felvétessenek. 6. Végül, bár ez a kérdés már tűlesik az 1894. évi XXVII. t.-c. 7. § a keretén, legyen szabad felhívnunk Nagyméltóságod figyelmét az Özvegyek és az árvák ellátásának aránytalanul csekély s magában véve is elégtelen mértékére. Különösen rideg az 1885. évi XI. t.-cikknek az az intézkedése, amely legalább három anyai ellátásban levő árvához köti a nevelési járulékhoz való jogosultságot. Tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy újabb törvényhozó intézkedés kezdése által méltóztassék lehetővé tenni, hogy az özvegyek és az árvák ellátása az újabb életviszonyokhoz képest emeltessék és hogy a nevelési járulékhoz való igény független legyen az árvák számától. Nagyméltóságu Miniszter Ur ! Meg vagyunk róla győződve, hogy Nagyméltóságod teljes jóakarattal fogadja tanáregyesületünknek itt felsorolt óhajtásait és tudjuk, hogy e kívánságok teljesítését csak a pénzügyi viszonyok akadályozhatják. De e részben is reménnyel biztat bennünket az, hogy az országos tanári nyugdíjintézetnek 1901. évi zárószámadása szerint az intézet tiszta vagyona mintegy 3.000,000 koronát tett. Ez a vagyon nem egészen 8 év alatt halmozódott fel és igy, feltéve, hogy a tőkék 4°/0-al kamatoztak, az átlagos évi vagyon gyarapodás mintegy 318,000 koronát tesz. Tehát nemcsak az állami évi hozzájárulás (120,000 kor.) volt megtakarítható, hanem ezen felül is, tehát tisztán az érdekelt intézetek járulékaiból évenkint megmaradt körülbelül 198,000 korona. Igaz. hogy az intézet teljesítő képességéről egészen mgbizható képet csak az a mathematikai mérleg lesz hivatva nyújtani, amely a törvény 6. § a értelmében az intézet 10 évi fennállása után lesz elkészítendő, de már a fentebbi vázlatos számítás is arra enged következtetni, hogy a theologiai tanárok felvételén kivül a többi kérdés az államsegély jelenlegi mértéke mellett is megoldható, a theologiai tanárok felvétele pedig újabb, aránylag nem nagy mértékű állami hozzájárulás által szintén biztosítható lesz. Református tanintézeteinknek itt felsorolt életbe-8*