Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-25 / 52. szám
Tizenötödik évfolyam. 52. szám. Pápa, 1904. december 25. DUNÁNTÚLI A lap »zGllami részét illető közlemények a s z e rke.Ktőgéghez Kis József felelő» «zerliesjcto ozlmére 1í i'i.l<3en elöli-Az egyház és iskola koréból. 1 duiiiiilíili ev. ref. eáíáffllet hivatalos közlönye. ~í O 4* ' Sitgjaiealk minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor,, félévre 4 kor.), hirdetések, reclamatiők Faragó János tőmunkatárs czimére U: ül d. e ii d öli. «Nekünk egy gyermek születik, Fia adatik nékünk, kinek vállán lészen Fejedelemség, kinek nevét nevezik Csudálatosnak, Tanácsosnak, erős, hatalmas Istennek, Örökkévalóság Attyának, békesség Fejedelmének» (Es. XI. 6.) hirdette szent lelkesedéssel az ó-testámentom legnagyobb prófétája az isteni Ígéret alapján népének vigásztalására. Az isteni Ígéretre alapított e remény évezredeken át drága kincse volt az emberiségnek. E remény, mint a mennyei fénynek egy sugára, derített világosságot a környező homályra. E remény nyújtott vigaszt a Megváltó nélküli sivár és vigasztalan korszakban. E remény adott erőt a bűn és nyomorúság terhe alatt roskadozóknak. És ez a nagy és becses isteni Ígéret valóra vált! Az idők teljessége midőn elérkezett: eljött, aki minden népeknek reménye vala. Az Ige testté lett, emberi testet öltött mágára. Az első karácson éjjelén Judátiak Bethlehemében a menynyei karok zengedezése adta hirül a megfáradt és megterhelt emberiségnek hitünk ama nagy titkát: «Az Isten megjelent testben» (I. Tim. III. 16.) A setétségben ülő népek felett világosság áradt szét, mert «ez vala amaz igaz világosság, mely megvilágossít minden e világra született embert.» (Ján. I. 9.) A tévelygő útmutatót, biztos vezért, a szenvedő édes vigasztalódéit, — a bűnös Megváltót, közbenjárót nyert. Nem céltalan többé az emberiség élete; küzdelmeink, a magasabb, az eszményibb után való törekvésünk nem hiába való többé. «Az övéi közé jött», megalapította itt e földön a legdicsőbb birodalmat, Istennek országát, a melynek tagjaiul s majdan a mennyei polgársága mindeneket elhívott. «Valakik pedig őket bévevék, ada azoknak ily méltóságot, hogy Istennek fiaivá lennének, tudniillik azoknak, kik az ő nevében hisznek.» (Ján. I. 12.) Méltán telik meg szivünk e napon Örömmel és bálával. Méltán buzdulhat fel lelkünk a karácson napján Isten nagyságos dolgainak hirdetésére. A nagy Isten könyörülő szeretetének emléknapja ez, melyen szivünkbe hatolhat e nagyjelentőségű szavak mélységes értelme: «Úgy szerété Isten e világot, hogy az ó egyetlenegy szülött Fiát adná, hogy minden, valaki hiszen O benne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen.» (Ján. III. 16.) Buzduljunk fel azért szent hevülettel és tárjuk fel sziveinket a Megváltó előtt. Fogadjuk be keblünkbe őt és életadó evangéliomát! 52
