Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-11 / 50. szám
847 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 848 lenne benne, az a harmadik bekezdés után jönne, s ez a következő : „Minden gyülekezet tartozik ezt az adókulcsot elfogadni vagy tartozik igazolni az egyházmegye által jóváhagyott költségvetéssel és az egyházi adó egyénenkénti kivetésével, hogy híveire más, de vagyonarányla gos adókulcs alapján legalább akkora egyházi adót vetett ki, amely a pénz-, termény- s szolgálmánvbeli járandóságok beszámításával megfelel az egyház híveinek 4’5 korona családfőnként személyi adó és a hivek öszszes állami adója után kivethető 10%-os vagyoni egyházi adó együttes átlagának.“ A gyülekezetre magára bízatnék, hogy vagy elfogadja ezt az adókulcsot vagy ha ezt nem fogadja el, akkor tartozik igazolni, hogy valamely, de fokozatos vagyonaránylagos adókulcs alapján annyi terhet ró ki egyházi adókép hiveire, ami megfelel 4-5 korona átlagos személyi adónak és megfelel az állami adó utáni 10%-nak. Ez az új intézkedés az állammal szemben ugyanazt a terhet rójja a hívekre, a mit az a másik kulcs. Ez ki van számítva, ebbe az államkormány épugy belenyugszik, mint ezen kulcsba, mert a teher egyenlő, csak a terheknek az egyénekre való felosztása nem egyenlő. Indítványom szerint jogában áll bármely vagyoni osztályba való sorozási kulcsot behozni a gyülekezetnek, csak azt kell igazolnia, hogy kihozta átalányban a saját híveitől a 4-5 korona személyi adót és a 10% állami adót s ezen esetre a segélyt megkapja. Most már felolvasom az egész szöveget is úgy, a hogy az módosításom elfogadása esetén lenne (olvassa): „Minden egyházközség, amely a segélyt igénybe venni akarja, vagy tartozik a következő adókulcsot életbeléptetni : a) személyi adó 2 — 20 K, b) az állami egyenes adó után fizetett egyházi adó, tekintet nélkül az állami adó magasságára, változatlanul 10°/0, vagy tartozik igazolni az egyházmegye által jóváhagyott költségvetéssel és az egyházi adó egyénenkinti kivetésével, hogy hiveire más, de vagyonaránylagos adókulcs alapján legalább akkora egyházi adót vetett ki, amely a pénz-, termény*, szolgálmánybeli járulékok beszámításával megfelel az egyház hiveire 4*5 K usaládfőkénti személyi adó és a hivek összes állami adója után kiróható 10°/ö vagyoni egyházi adó együttes átalányösszegének.“ Most jön tovább : „Az egyetemes adóalap segélyének igénybevételének esetére az eddig netán fizetett tandíj eltörlendő és az egyházi hivatalnokok díjlevelei, amennyiben azt az adózási rendszer megváltoztatása szükségessé teszi, a segély megnyerésével egyidejűleg átalakítandók.“ Én ajánlom ennek a módosításnak felvételét, a másik csak stiláris módosítás. . . Ennek az indítványnak tárgyalását a zsinat a következő ülésszakra halasztotta. A szétszórt csontok és missziói beszámoló a terezováczi missz. körből. . - (Vége). Volna ugyan megjegyzésem Földváry Jenő úrnak kivált azon kifejezésére, hogy a bejáró misszionárius, t. i. én „nem menthettem meg a süly'edéstől“ a kört, dacára annak, hogy „buzgón és hűségesen“ — bejártam ; de nem feszegetem ezt, közleményein elején részleteztem, mily nehézségekkel kellett küzdenem, egyházi hatóságunknak nem lévén módjában, hogy a helyzeten változtasson, maradt a status quo — dacára annak, hogy úgy szólván minden jelentésemben kifejtettem, hogy az az én 4-szeri megjelenésem nem elegendő a missz. kör feutartására, de hát, hála Istenné«, azért nem sülyedt el a missz. kör s hogy én mint teljesítettem kötelességemet, azt tudja a jó Isten, kinek szent ügyét hirdettem, érzem és tudom én, még akkor is, ha szivemre teszem kezemet, de legjobban tudja egyházi főhatóságom is és büszke vagyok hízelegni magamnak b. e. Körmendy Sándor azon megjegyzésével, ki egy Ízben Terezovácou volt az istentiszteleten s azt mondotta : „Te, ha módomban volna, kivennélek Dombóról s tisztességes fizetéssel, misszónáriusnak neveznélek ki, nem is hittem volna, te misszionáriusnak születtél“. — Aki még emlékszik Körmendy Sándor urra, az jól tudja, hogy nem szokott bókolni. De hadd szóljak még a búcsúról, melyről Földváry Jenő úr azt írja, hogy „megható, buzgó és ékes szavakkal búcsúztam el a könyező hívektől“. — Hát igaz, hiszen én ezeket a szegény jó hi veket éppen ngy szerettem, mint anyagyülekezetem tagjait, annyi idő óta 1879 óta velők érintkezésben voltam s jól esik tudnom, hogy e hivek is nemcsak tiszteltek, hanem szerettek is. Búcsú beszédemben igen rövid voltam és pedig Istentisztelet után, a közgyűlésben hivatkozva főtiszt, püspök úr levelének 3-ik tartamára, melyben elismerését nyilvánítja működésemért, ezt megköszönve, mint Pál apostol, úgy én is hivatkoztam a hi vekre, mondván, ti tudjátok, mikép forgolódtam köztetek és ez nekem a legnagyobb elismerés s ezt szivembe zárva, Isten áldását kérem mindnyájotokra s mint én ti rólatok, mig élek, szeretettel emlékezem, úgy ti is zárjátok szivetekbe az én emlékemet. Isten áldó keze legyen veletek ! Következett most már, hogy az új missz. lelkész urat mutassam be a hatóságoknak s azoknak, kik szent ügyünk jóbarátai. Sajnos, hogy nagyságos Jankó vies Elemér úr, ügyünk legjobb barátja, nem lévén otthon, az új lelkészt ott nem mutathattam be, hanem bemutattam a községi biró és jegyző hivatalában, nem különben egyházi érintkezés végett a plébános urnái is, más nap pedig Verőczén bemutattam a megye alispáni hivatalában és a plébánián is s ezzel Istennek legyen hála, minden missziói funkciómat bevégeztem s immár Isten kegyelméből 71 éves koromban csakis egyedül anyagyülekezetemnek élek s egyedül ennek szentelem — ami még kevés van — hátralevő napjaimat! S ezzel bevégezhetném hosszú közleményemet, melv magában foglalja a missz. kör csaknem 25 évi történetét, mégis feljegyzem azt is, kik voltak e missz. körnek első presbiterei.
