Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-20 / 47. szám

803

DU KANTÜLI PROTESTÁNS LAP

804

az Isten képét aki bukván küzd csalódván bízik, tört árboccal tovább evez, meghalván- örök életet reményi : az küzdve avagy pihenve, folyton kérdezi „miért“ ? folyton várja a megnyugtató feleletet. Az első felelet, a mely nem megnyugtató, ott hangzott el a kiűzetéskor a paradicsom ajtajában férfi és nőnek egyformán, a második feleletet megtalálni véljük a Krisztus feltámadása által megbizonyított örök élet hitében, hol eltöröl Isten minden könnyhullatást, az egyenetlenek egyenesekké lesznek, hol a viszály kifejlik, hol a töviskoszoru hervadhatatlan koronává szentelődik, hol a kevesen hiv szolga többra bizatik. Tehát mindez csak a síron túl leeud? Bizony, annyi sok millióknak és Néked is, a valódi életörömökben szegény, életkeservekben bővölködő szeretett barátunk — fájdalom, csak a síron túl.

Ne a nagyot és dicsőt könnyezzük és gyászoljuk csupán, hanem azt is, kinek feje felett, ifjan virágot szedve, a jövő ködében ott lebegett a tövis koszorú. És aztán hordozta azt roskadozva a sírig az a jobb sorsra érdemes lelkésztestvér, akiről a levélhulláskor emlékezem meg, miután a múlt napon hozzám érkeztek a kért életrajzi adatok, és a remek gyászbeszéd rövides közlésére az engedély.

Molnár István született Szilasbalháson 1865 jan. 29-én Füssi Molnár József és Németh Sára közbirtokos szülőktől. Elemi iskoláit szülőföldjén, az I-IV. oszt. középiskoláit Gyönkön, az V—Vili. oszt. Pápán végezte. A papi tudományokat szintén Pápán tanulta 1883 —1887-ig és mint IV-ed éves papnövendék a még fent álló tanítóképezdében a tanítói oklevelet is megszerezte. 1887 aug. 1-én papoló káplánnak bocsáttatott ki szülőföldjére é3 szolgált 1888 jun. '14-ig, amidőn az első lelkészképesítő vizsgát a mezőföldi egyházmegye lelkészvizsgáló bizottsága előtt letette. Polgárdin, Lepsényben mint segéd, Nádaedladányban l89ö márc. 17-ig mint helyettes, azontúl mint megválasztott rendes lelkész működött, egy heti súlyos betegség után bekövetkezett haláláig, 1904 okt. 9-ig. Abba a kin szenvedésekkel teljes utulsóhétbe volt tervezve boldog jövőt Ígérő második házasságának esküvő napja. Verőfényes ifjú kora csak tűnő álom volt! Czike L., Szűcs Z,, Molnár I. három jeles ifjú, jó és balsorsban, tanulásban és vigalomban tiszta szeretettel elválkatatlanok voltak az életben is, esküvőjén egyik eskető papja, másik vőfélje volt. Kitűnő tanárjaik között rajongásig szerették az ifjúi kedély ki-kitöréseit szelíd oktatással rendes mederbe téríteni ügyesen tudó, bajaikat atyailag orvosolni kész, tanteremben igazságos szigorral eljáró, őket célzatos tréfa szóval: nagytiszteletü uraknak nevező „István bátyjukat.“ (Németh I. tanár úr). A jóbarát, a hálás tanítvány ott pihen tőletek messze, de nem elfelejtetten.

Éltemettük rendkívül nagy gyászoló közönség részvéte mellett szept. 11-én. Fájó érzelemtől meg-megrezdült hangon, meghatóan imádkozott Medgyasszai Vince esperesünk, aki mérhetetlen tárházából újat szépet és Istenhez emelőt hozva elő. A templom a nagy sokaság befogadására nem lévén elegendő, szintén az udvaron

mondotta el remek gyászbeszédjét Cseresnyés János, sárkeszii lelkésztestvérünk. Jób 4 : 18. v. olvasható igéket fejtegette. A bevezetésben kérdezte: sirjunk-e vagy örüljünk-e e koporsóban nyugvó szolgája felett az Urnák, ki felett a szerencsétlenségek árvizei összecsapás nak ? Ne sírjunk ! Hiszen nem es ik az élettől, nemcsak szüleitől testvéreitől stb. vált meg. hanem megmenekült az élet kínzó szenvedélyeitől, a lelket és testet emésztő gyengeségtől, az elhagyatottság kinos érzelmeitől. Olyan volt mint a gyászos vándor, ki útját tévesztve leroskad az elhagyatottság nyomasztó érzelmei alatt. Oh Uram 1 miért is veríed meg a te szolgádat? miért juttatád oly szomorú sorsra, ki állásánál, tehetségénénél és jószivénél fogva méltóbb sorsra volt érdemes ? Csodálatosak Uram a te utaid, végére mehetetlenek ítéleteid, mert a te szolgáidnak sem adsz, mint ez itt nyugvó szolgádnak sem adtál változhatlan erősséget I. életében, II. halálában.

A legszebb tulajdonok, isteni ajándékok gyarlósággal párosulva találtatnak az emberben, A mi kincsünk cserép edényben van. Példák a kegyes emberek és Jób. Nincs ember hiba nélkül, mi papok sem vagyunk mentesek attól, bizony mi is eltörött cserép edényben hordjuk a drága kincset. Hányszor ránk zúdulnak az élet nyomorúságai, a megélhetés, a családfentartás aggodalmai és ha még ezekhez járul a keserű csalódás a szeretetben, akkor a boldogság örökre távozik a házból, tépett hangszer annak szive, melynek szaggatott húrjai nem adnak tiszta hangot! Mily rettenetes kin megtépett, zaklatott lélekkel végezni a nyugalmat követelő lelkészi munkát, beteg lelkeket vigasztalni a még betegebb léleknek. . . . Hogy el ne essünk, a Krisztus érdeméért az Isten irgalmára van szükségünk, mert nincsen bennüuk változhatlan erősség a halálban sem. II. rész.

Egyenlőség a halálban. Boldog, ki életét úgy tudja berendezni, hogy nem retten meg, de felemeli lelkét a nehéz pillanat, midőn az elmúlás Örvényébe tekint. A múlandóság és örökkévalóság mély gondolatokkal fejtegetése után rajzolta, mily hatással van az ember lelkiismeretére a halálra gondolás ? Feltűnik előtte a túlvilág boldogságával és büntetésével. Ez a lelki látomás serkenti az embert, hogy a boldogságban részesülendő : a hűség, becsületesség, az erény utján járjon. Bármily sokféle irányban éljük le az életet, bizonyos az, hogy meg kell halnunk, ezt fejtegetvén, az alkalmazásban rámutatott a koporsóban nyugvó, sokat szenvedett szolgatársra . . . tán jobb lenne fel sem nyitni a sötét lapokkal telt életkönyvet, ha nem találhatnánk ott egy fehér lapot fényes betűkkel: „prófétává teszlek tégedet“ . . . Mint próféta szelídséggel, engedelmeséggel, jó lelkiismerettel kivánt hiveD szolgálni .... Hűségéért lett-e földi jutalom?. .. A sors ott sebezte meg, hol legjobban fáj : a szívben . . . boldogsága feldúlva, családi békéje széttépve, egyedüli menedéke volt a szülői, testvéri szeretet és Krisztusához ragaszkodás, Életének egén még egyszer felcsillámlott a boldogság hajnala, ámde a hajnal pírja éjsötétbe veszett, a nap nem jöhetett fel. Nász helyett lett gyász !