Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-20 / 47. szám
795 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 796 eszembe jut, hogy megeshetik, hogy az ország törvényhozása egyformán tnér a topánfalvi oláh pópának és a segesvári ref. papnak ! (Folyt, köv.) Csukás Endre, ev. ref. lelkész. A szétszórt csontok és missziói beszámoló a terezováczi missz. körből. Hosszú volna, ha naplóm jegyzetei után 1887- től egész az 1904 aug. 20-áig végzett lelkipásztori missziói teendőimet részletezném, erre vonatkozólag anynyit jegyzek meg, hogy minden népesebb helyen presbitereket neveztem ki, meghagyván nekik, hogy ve lem szükség szerint levelezésben legyenek — igy terezováei első presbiter volt egy ág. ev. szabómester Fischer nevezetű, Az istentisztelet tartásának helyiségeiben azonban változás állott be, — egyik-másik akadály miatt változtatnom kellett, igy történt, hogy Terezovác helyett Kisgacsiszlán, az ottani görög nemegyesültek iskolájában kellett tartanom istentiszteletet, mert a jólelkü terezováci plébános, Toinpah úr után az új lelkész nem engedte át a leányok iskolatermét e szent célra s ez a helyzet arra késztetett engem, hogy forduljak alázatos kéréssel terezováczi nagy földbirtokos Nagys. Jankovics Elemér úrhoz, kérve őt, hogy tekintettel uradalmi ref. vallásu nagy számú cselédeire, lenne szives a tulajdonában levő több ház közül egyiket nekünk átengedni, hogy abba évenkint 4-szer egybegyülekezhessünk. Uj- Grácon pedig meghasonolván vegyes házasság miatt a gradinai plébánossal Gáli János házában tartottam istentiszteletet. Jankovics úr engedett kérésemnek, kijelölvén a gyógyszertár melletti házát e célra, de osak használatul. E házban lakik most már az új missz. lelkész évi 20 korona haszonbér fizetése mellett. így tettem én Terezovácot központtá, hova minden oldalról, részint a vasút, részint jó közlekedési utak vezetnek, többé nem akarván magamat s hitfelekezetemet megalázni plébánosok, jegyzők előtt, kijelentve, hogy ezentúl állandóan Terezovácon lesz megtartva az istentisztelet évenként négyszer, mibe a hívek is beleegyeztek örömmel, ez lévén a legalkalmasabb hely az összejövetelre. Jankovics Elemér urnák ezen szivességét egyházkerületünk is jegyzőkönyvi kivonattal megköszönte. A hívek mindenkor szép számmal s dicséretes buzgósággal jelentek meg az Istentiszteleten, de csak a közép s öreg korúak, a fiatalság kevés számmal s ennek okát kérdezve, megtudtam, hogy a gyermekek horvát kath. iskolában járván, ott a többi gyermekekkel részt vevén a kath. istentiszteleten, a megszokás, a kath. templomok cifra fénye elvakította őket, majd a szülők ellenzése dacára iskolás társaikkal kath. szertartás szerint gyóntak, áldoztak s igy katholikusokká lesznek. Ezt ellenőrizni s illetve négyszeri megjelenésemmel megakadályozni lehetetlennek tartottam. Missziói jelentésemben sürgősen kértem, hogy egyházi hatóságunk hozzon áldozatot minél több vallásos s hazafias tartalmú jó könyvek ingyen szétosztására — szavam, fájdalom, elhangzott a pusztában ; egyházmegyénk, kerületünk pártolólag terjesztette fel jelentéseimet, de a konventnek mindenkor az volt a felelete : e célra nincs pénz. Az egy b. e. Tisza Kálmán, egyházkerületünk főgondnoka egyszer adott e célra 40 koronát, mely összegen kerületünk jelenlegi egyházi főjegyzője Németh István úr nehány zsoltár énekeskönyvet, s ha jól emlékszem, 100 drb „Koszoru“-féle könyvecskét s 4 Szász Károly-féle imakönyvet küldött hozzám szétosztás végett. Quid hoc, ad tantam sitim ! ? Majd kifejtettem jelentéseimben azt, hogy miután a fiatalság veszendőben van, hasztalan az orsz. pénztárnak eddigi áldozata, az én évi átalány összegem sárba dobott összeg s minden lelkiismeretes fáradalmam kárba veszett, mert ha a fiatalság elvesz, az öregek kihalnak, a terezováci misszió kör teljesen megszűnik ; kell azért, hogy akár csak tanító vagy ha lehet, lelkész legyen állandóan a körben, hogy a fiatalságot vallásoktatásban részeszítse, bizonyos pontokon űrnapokon istentiszteletet tartson s ellenőrizze a kath. lelkészek lélekfogdosását, kik kapzsi kezöket már az öregekre is kiterjesztették, hét esetben a haldoklókat egyházukba becsalták. Ajánlottam első sorban egy vándortanító beállítását, úgy, hogy vonassák el a dombói lelkész évi átalányából 200 korona, a másik 200 korona ennek fizetésére fordíttassék s majd a hivek is fognak hozni e célra tőlük telhető áldozatot. Méltóságos püspök urunk, ki a b. e. Körmendy Sándor missz. alkotásait egész szívvel felkarolta, főpásztori gondjaiba felvette a terezováci s illetve verőcei missz. körnek fennjelzett helyzetét 8 arról értesített, hogy kész a vándortanító beállítására 3 —400 koronát kieszközölni, kérdés, mennyit áldozhatnak a hivek e célra? Egyházi közgyűlést tartva, a hivek abban állapodtak meg, hogy minden nagykorú lélek fizet évenkint e cimen 1 koronát, az iskolás gyermekektől pedig 2 koronát — s egyúttal meglettek állapítva azok az egyes pontok, hol a gyermekek összegyüjtetnek. A remélhető összeg e szerint 800 kor. lett volna, miből, ha leszámítjuk a tanító lakbérét, pl. 250 koronát, vándor utazási költségeire legkevesebb 100 koronát, a tanító fix fizetésére marad 450 korona Természetes, hogy ennyi összeggel akkora teher és felelősséggel járó hivatalra sem tanítót, sem lelkészt beállítani teljes lehetetlen — s igy a tervezet ez irányban megszűnt. E közben azonban püspök urunk e kérdést intézte hozzám : hol lehetne fiók könyvtárt felállítani a dunántúli k. m. egyesület részéről ? Én az újgráci tanítót ejánlottam, mint kinek iskolájában horvát nyelv mellett nyelvünkön is folyik a tanítás s hol a lakosok mind magyarok, köztük 70 lélek hitsorsosunk.
