Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-06 / 45. szám
771 DUNANTULIPROTEST ANS LAP. 772 szenvel viseltetik s őket uton-utfólen részesíti alamizsnában, olykor nevelés-tanítási célokra ezreket áldoz, amire még mindig szükség van, de ne feledjék, hogy ezáltal csak felemunkát végeztek, mert a vaknak öreg napjaiban nincs hová hajtani fejét s kénytelen lesz magát emberi mivoltunkat annyira lealázó koldulásra adni. E célra szánt nemes adományok a Kisbirtokosok Földhitelintézete igazgatóságának küldendők be. (Budapest, V. Géza utca 2), mely intézet szives volt más címen is begyült adó mányokat teljesen díjmentesen kezelni. Budapesten, szept. hé 27-én Herodek Károly, a vakok bpesti kir. orsz. nevelő és tanítóintézetének igazgató tanára. — Liliomok címen a Bethánia-egylet a serdülő ifjúság számára olvasmányokat ad ki s 4 fillérjével árulja. A 2. szám került kezünkbe amely kis 8-adrét alakban 8 oldalon két olvasmányt foglal magába. Az első egy gyermekről szól, aki vallásos leikével megtéríti a részegségből és templomba készteti az apát. A második, kissé mondva csinált história, azt adja elő, hogy a vasárnapi iskola miként szeli :it meg és szoktat emberséges bánás módra egy leányt. Amaz a biblia hatását tünteti fel, emez a vasárnapi iskola áldásáról eszméltet. Jó evangyéliomi szellemű iratka, az alsó néposztály között talán épen a népiskolai serdülőbb növendékek által terjesztésre érdemes. Kapható Csűrös Sándornál, Budapest, VIII. főherceg Sándor u^ca 22. I. em. 14 a. az ár előleges beküldése mellett. — Petőfi Regék. Petőfi Sándor eltűnt a segesvári csatában 1849. julius 81-én. Halálát senki sem látta, temetésén sem volt magyar ember. Az eltűnés titokzatossága gyönyörű alakban támasztja fel Petőfit a népmesékben, melyeket Péterjy Tamás fiatal Írónk gyűjtött össze. Most öt év után második kiadás jelent meg a Petőfi Regékből. A könyv csinosan kötve, színes képekkel díszítve 60 fillérért magrendelhető az Írónál. (Budapest, IX., Löztelek). Az összeg levéljegyben is beküldhető. — Elismerő nyilatkozat. Alólirottak mint a hajdúdorogi ev. ref. egyház elöljárói hivatalosan bizonyítjuk, hogy az Egry Ferenc kis gejőczi harangöntő úr által egyházunk részére öntött 525 kiló súlyú harang úgy a kivitel, mint a hang tekintetében egyházunk összes tagjainak megelégegését és teljes elimerését kiérdemelte. Minélfogva nevezett harangöntő urat az ország bármely hitfelekezetü elöljáróságának figyelmébe legmelegebben ajánlani kedves kötelességünknek ismerjük. Hajdudorog. (Hajdúm.) Bodor Beniámin, ev. ref. lelkész. Dr. Loog Béla, főgondnok. Széli Sándor, gondnok. Vekerdy Károly, egyh. jegyző. — A Zenélő Magyarország zongora és hegedű zenemüíolyóirat most megjelent XI. évfolyam 21. füzete a következő szép zeneműújdonságokat közli : I. Bogdán Istoám „Felhők mennek, felhők szállnak keletre“ és „Azt mondják, hogy szegény vagyok.“ Két eredeti, szép magyar dal. II. Schuberth F. „Vilii király“ — Erlkönig Dallballada. III. Brams Ede „Vénus.“ Valzer. Ily gazdag tartalommal jelenik meg e minden zenekedvelőnek kiváló fontosságú zeneműfolyóirat minden egyes füzete úgy, hogy előfizetői az érdemesebb zeneműveket, melyek az év leforgása alatt megjelennek, —- a havonta kétszer megjelenő füzetben mindenkor 10—12 oldalon kapják. Előfizetési ára egész évre (24 füzetre) 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre (6 füzetre) 3 kor. Egyes szám 60 fillér. Előfizetni a most folyó IV. évnegyedre, valamint az előző évnegyedekre isa „Zenélő Magyarország" (Klökner Ede) zeneműkiadóhivatalában : Budapest VIII. Józsefkörút 22/24, hol egyúttal minden nyomtatásban megjelent zenemű a legolsóbban és leggyorsabban megszerezhető.— Kívánatra a „Zenélő Magyarországé eddig megjelent füze einek tartalom jegyzékét, ingyen és bérmentve küldjük. — Theologurok hangversenye. Dícséretreméltó szép célt tűztek ki magok elé a helybeli theol. akad. hallgatói, mikor elhatározták, hogy szegényebb sorsú kollégáik támogatására segítő egyesületet alakítanak. Hasonló intézmény számos főiskolában már fenuáll s a tudtunkra lévők közűi pld. a budapesti joghallgatók segítő-egyesülete áldásos működését küzdelmes pályája kezdetén sok, később híressé lett jelesünk is élvezte. A segítő egyesület megalakításának magasztos célja magában is biztosítja a theológusuk november 17-én rendezendő hangversenyének sikerét, de biztosítják azok az illusztris férfiak is, akik a mulatság védnökségét elvállalták s megjelenésüket is kilátásba helyezték. Biztosítja végül az az élvezetesnek ígérkező műsor, melyet a hangversenyre theol. ifjaink összeállítottak s melyet jövő számunkban fogunk közölni. — Uj Könyvek. 1. A Keresztyén Egyház Rövid Története. Különös tekintettel a magyarországi reformáció történetére ; polgári fiú- és leányiskolák IV. osztálya számára. Irta : Bülöp József körmendi ev. ref. lelkész, hitoktató. Szerző tulajdona. Ára 1 korona. Szombathely, 1904. — 76 lap. 2. Portestáns Árvaházi Képes Naptár 1905 re. Szerkeszti: Kenessey Béla. Kiadja : Hornyánszky Viktor. Ára 60 fillér. Igen tartalmas, tanulságos, 165 lapra terjedő naptár, a hirdetések nélkül. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Cs. E. S —M. Igen életre való, üdvös eszme ; szinte csoda, hogy már eddig is nem gondoltunk rá. Valóban érdemes lesz érte lankadatlan lelkesedéssel küzdeni. A tanító- és tanárfiuk részére már Budapesten is létesítettek Otthont; ez uj j mutatás nekünk is. Ami közlését illeti, valószínűen néhány hétig várni kell; a legközelebbi szám ugyanis ugyszólva készen van ; a jövő héten pedig megnyílik a zsinat s az — úgy lehet és talán úgyis kell lenni — elfoglalja majd az egész lapot 2—3 héten át. Ez az indítvány azouban, bármikor közöljük is, aktuális lesz. Azért szives türelmét kérem. Üdvözlet! S. L. Ny. Köszönöm a figyelmet és fáradságot, a jövő számban megkezdjük közlését; két számba, úgy vélem, belefér. B. Gy. N.-V. Köszönöm a tudósítást; igen jólesett olvasnom. H. L. L. Köszöuöm a tudósítást, jövő számban közöljük. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs : Csizmadia Lajos, Faragó János. Ijivataios rész. Pályázat Az apáca-szakállasi ev. ref. lelkészi állásra (komáromi ev. ref. egyházmegye) pályázatot hirdetek. Javadalom : 1. Lakás, kerttel. 2. Termények, szolgálmányok, készpénz, földjövedelem értéke 1248 kor. 67 fillérre van kongrua alá felszámítva s a megfelelő államsegélylyel kiegészítve. Az egyház IV. osztályú. Pályázati kérvények kellőképen felszerelve, 1904. évi december hó 1-ig, az ev. ref. esperesi hivatalba, Búcs-ra (Esztergommegye) küldendők. Az állomás azonnal elfoglalandó. Komárom, 1904 november 3-án Antal Gábor, dunántúli ev. ref. püspök.