Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-11 / 37. szám

633

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

634

egy vakmerő, lázadó, szinte mefisztotelikus szellem volt a tekintélyek elseje Carlyle Tamás. Lángoló szeretet s határtalan csodálat foghatta el az ifjú szivét e geniális és szörnyeteg elme iránt; vonzalmának terméke lön klasszikus fordítása: A francia forradalom. Nagy művészek alkotásainak idegen nyelvre ültetése mindig művészet; Carlylet fordítani a művészetek egyik legnehezebbje. A szenvedélyes, indulatos, viharzó, szarkasztikus stilt az eredeti erejével és fordulatosságával visszaadni teljes mértékben sikerült Baráthnak és csakis a hozzá hasonlóknak sikerülhetett vala ; mert benne is égett, elfojtva bár s annál önemésztőbb hévvel Carlyle puritán szenvedelme s ezenfelül a fiatal irót tüzelte föladatának nagyszerűsége és a szerző iránt való odaadó szeretető.

De a mi Írónk eredeti és termékeny elme volt; az esztétikusoknak abból a fejából, amely angol módra az emberi elme positiv alkotásaiból indul ki és nem kedveli a német elvonásokat. E történeti felfogás sugalta Észtét ikáját, még inkább azonban tanulmányait, melyek nemük legjelesbjei közül valók. Ma elfeledték őket, de a maguk idejében Arany és Gyulai Pál méltatták megbecsülő figyelemre. Gyönyörű esszéi Mikesről és Kármán Józsefről tanúságot tesznek róla, mily avatott ismerője volt régi irodalmunknak ; Thacketayről, Burnsről szóló értekezésein látszik az angolok irodalmának alapos és kimerítő tanulmánya. Kortársairól, Arany Lászlóról, Tolnai Lajosról, Gyulai Pálról nemes mérséklettel bölcs tárgyilagossággal ítélt; érezte a biráló felelősségét, de egyben a tudós önérzetét s méltóságát is.

A tisztes Vasárnapi Újság ünnepet ült, ha Baráth Ferenc irt cikket neki; s ha a nemzet ült ünnepet, Baráth Ferenc volt ékesszavu krónikása e lapokban. Ilyenkor a nyugodt, mindig egyensúlyt tartó „angolos“ hidegvérű professzor lelke fölengedett, tüdeje kitágult, keble mélyéből harsány és méltóságos, tüzes és bölcs szavak törtek elő. Kossuth kilencven éves születése napján, halála megrendítő pillanataiban ihletett és felséges szavakat talált, az aradi vértanuszobor leleplezését az egész nemzet leikéből kihangzó melankóliával és bizakodással köszönti, szelíd fájdalommal áll meg a nagy Arany János és a jeles Greguss Ágost sírján. Ma is velőnkig hat szózata, mellyel Kossuthot sírjába kiséri.

Vagyunk-e oly dúsak, hogy ily egy szellem kincseit módunkban volna vele együtt eltemetnünk? Nem kellene-e föntartanunk épen és hervadatlan nevét s alkotásait ? S mégis már életében jóformáu elfeledték az irót.

De a tanár emlékezete ezernyi tanítványa szivében él, A fiukéban, a kiket a szép szeretetére, az irodalom megbecsülésére s legkivált bölcs bonszeretetre nevelt és amaz úri hölgyekében, akik ma már a magyar társadalom diszei és oszlopai s a kiket az Országos Nőképző Egyesület felsőbb osztályaiban ő tanított. Bálványuk volt az ékesen szóló és roppant tudomáoyu ember; s akikben öntudattá nem érett, azok is érezték, mily becses az a kincs, mellyel őket családjuk körébe, majdan új családjuk tűzhelyére elbocsátotta.

E néhány sor hadd legyen babér az elfeledettnek, kései balzsam a magára maradottnak. Mert a szegény,

makacs, különködő hajlamú Baráth Ferenc magános ember volt mind élete végéig. Szivében égett a szépnek, a nemes, a haza s az ember szeretetének eszménye, gyöngéd és hódoló ragaszkodás a leggazdagabb, legfinomabb, legigazabb női lélek iránt. És mégis egyedül élt s egyedül halt meg.

Nagyon mélyen szántott; barázdáit betemette az idő, az emberek gonoszsága, vagy közön bössége ; de a magvak, melyeket elhintett, mégis ki fognak kelni.

Utolsó irodalmi munkája is Carlyle-lal foglalkozott, Végh Artur fordítását nézte át, a Hősök citnü felolvasásokat. S mig e lángoló Írást olvasta, talán benne is, az elvonult, szkeptikussá, sőt cinikussá lett emberkerülőben még egyszer föllobbant hivatásának tudata : „Mondottam, a nagy ember mindig villám, menykőcsapás; a többi ember rá váró gyujtóanyag, mely follobban."

Az nem lehet, hogy e tősgyökeres magyar szellem, oly gazdag, oly ép, oly tüzes, nyomtalanul enyésszen el, mint nváridőn a látóhatár szóién némán, dörgéstől nem követve, záportól nem fürösztve, az üres villámlás.

De. Sebestyéq Károly,

áll. főgimn. tanár.

Vegyes §özlEinényE§.

— Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük.

— Zsinati képviselők. Az egyházkerületünkben még üresedésben levő három egyházi s egy világi zsinati póttagságra beadott szavazatokat f. hó 8-án bontotta föl Pápán az e célból kiküldött bizottság. Megválasztattak egyházi részről Szekeres Mihály 183, Patay Károly 181, dr. Antal Géza 153 ; világi részről Szabó György 170 szavazattal. Mivel dr. Antal Géza lemondott, szeptember 23-iki határidővel új szavazás lesz Szűcs Dezső (123) és Mozsonyi Sándor (97) között. A pápai ev. ref. theol. akad. tanári kara r. képviselőnek Németh Istyánt, pótképviselőnek pedig dr. Antal Gézát választotta meg; a csurgói és pápai ev, ref. főgimnáziumok tanári karai rendes képviselőül dr. Vida Károly csurgói ev. ref. főgimn. igazgatót küldték ki, — a pótképviselóre a szavazatokat később bontják föl.

— Beiratkozás. Főiskolánk főgimnáziumában a beiratásra kitűzött idő alatt 544 tanuló iratkozott be, még pedig az I. o.-ba 91, a II. o.-ba 72, a III. o.-ba 6l, a

IV. o.-ba 58, az V. o.-ba 59, a VI. o.-ba 74, a VII. o.-ba 68, a VIII. o.-ba 61. Párhuzamos az I és VI. osztály. A beiratkozott tanulók hitfelekezet szerint igy oszlanak meg: ev. ref. vallásu 296 = 55°/0 ; ág. hi tv. ev. 55 = 10°/0 ; rém. kath. 75 = 14% ; izr. 118 = 21%, tehát protestáns 65%, ami más intézetekhez viszonyítva elég tekintélyes szám.

— A tiszántúli ev. ref. egyházkerület kötelékébe tartozó akadémiák és tanítóképezdók tanári karai zsinati r. képviselőnek Sáss Béla debreczeni theol. tanárt, pótkópviselőnek pedig Papp Tibor máramarosszigeti jogakadémiai tanárt választották meg.