Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-24 / 4. szám

51

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

52

vétlenül az illető hitoktatónak fizettetvén, beszélhetnénk a fizetésmódnak paedagogiai és morális oldalairól is; de én ezt most nem teszem, inkább materiális szempontból óhajtom e tárgyat megvilágítani.

Vegyünk fel csak egy konkrét példát éppen a tatai egyházmegye területéről.

Az esztergomi r. kath. főgymnáziumba jár 7, — a r. kath. tanítóképzőbe 3, — a városi alreáliskolába 3, — a r. kath. polg. leányiskolába 1 növendék. Ennek a 14 növendéknek adott a hitoktató heti 9 órát. (kér. gyűl. 142 1,). Feltéve, hogy e növendékek fejenként 10 K. hitoktatási tandíjat fizettek, kapott érte együtt 140 koronát egész évre. 32 teljes hetet számítva egy tanévre, kapott ez a hitoktató átlag egy órai tanításért 48 fillért, a polgári leányiskolában pedig 31 fillért. Ebből az egyetlen példából is látszik, hogy azonfelül, hogy e felekezetűnkhöz tartozó szülők külön is megterheltetnek, egyes helyeken mégis nevetségesen csekély összeg jut a hitoktató munkájának a díjazására. Ez annál feltűnőbbé válik, ha felemlítem, hogy az állam a 9 heti órát 900 kor. tiszteletdíjjal jutalmazza a saját intézeteiben. Itt én kettős sérelmet látok : egyiket a taníttató szülőkön, másikat a munkáját lelkiismeretesen teljesítő hitoktatón.

A szülők sérelme ott kezdődik, hogy az iskola nem elégszik meg azzal a tandíjjal, amit a más felekezetbeli növendékeitől szednek és ha a külön hitoktatói díjat a növendék bármi okból meg nem fizethetné, akkor (legalább a középiskolában) a közokt. miniszternek 1893. évi 2.917. sz. a. kelt rendelete értelmében a tanulónak sem értesítőjét, sem bizonyítványát nem szabad kiadni. („Hív. Közi.“ 1893. IX. 2 l.j. Van-e széles Magyarországon olyan hitoktató, aki az ebből folyó következményekért a felelősséget magára venné ? És ha ehhez hozzáteszem azt a tapasztalatomat, hogy egyes exponáltabb helyeken ez a 10 kor. is határoz valamit a szegényebb sorsú vegyes házasoknál a — gyermekek vallására nézve, rámutattam arra az okra is, ami erkölcsi kötelességévé tette a kerületnek a fentebb említett határozathozatalt, már azért is, mert akár az 1866. évi XXXVIII. t.-c. 45. és 57. §-a, akár az 1883. évi XXX. t.-o. 9. és 19. §-a alapján kimutatható lenne, hogy ez az ügy legalább is annyira tartozik az egyház egyetemére,"mint a taníttató szülőkre s e kiadásra az 1848. évi XX. t.-c. 3. §-a jogosan volna alkalmazható.

A hitoktatók sérelmét a 48 filléres példával illusztráltam. Elismerem, mert tudom — hogy buzgó hitoktatóink nem a díjazásért csinálnak lelkiismeretbeli dolgot a hittani órák pontos betartásából, de még sem látom át: miért kell a különböző iskolák növendékeinek ott, ahol a hittani anyag egymással rokon, külön órát tartani ? Miért ne lehetne ott, ahol a növendékek száma csekély, akár egy, akár több intézetben osztályösszevonást eszközölni , mint azt pl. Pozsonyban, Győrben, Veszprémben is látom. így legalább — addig is, míg az egyház egyeteme gondoskodhatik a megfelelő díjazásról — kevesebb idő alatt elvégezhetik ugyanazt a munkát s aránylag több jut munkájuk díjazására.

így fogván fel a dolgot, örömmel üdvözlöm a tatai egyházmegye kezdeményezését, de azt is szerettem volna, ha a kerületi népiskolai tanügyi bizottság figyelme nemcsak a tandíjmentes, hanem a tandíjatfizető növendékekre s a hitoktatók tisztességes díjazására is kiterjed s megszokott kerültek intésével utat és módot talál ennek az ügynek alapos és gyökeres rendezésére. Hogyan gondolnám én ezt elérhetőnek, azt már elárultam 1 midőn az 1848 évi XX. t.-c. 3. §-ra rámutattam (Folyt, köv.)

P. J.

Az önálló életrevezetés.

(Folytatás.)

II.

Növendékeinknek az önálló életre való vezetésében nagy és fontos szerepe van a tanításnak, az ismeretbővítésnek, de az nem minden. A tanítás mellett nevelnünk is kell őket, vagyis érzületüket nemesítenünk kell.

Embertársainknak, a dolgoknak, az intézményeknek ferde, helytelen megítélése nem mindig és kizárólag a tudatlanságban gyökerezik, hanem az érzületben is. Nemcsak a tanulatlan köznép ítéletét lehet könnyen megtéveszteni; nemcsak ezek állanak az u. n. első benyomás uralma alatt, a midőn jó véleménnyel vannak a megnyerő külsejű, de gonosz törekvésű emberek iránt, vagy megfordítva a sanda gyanú szemével kisérik a jó emberek jót célzó működését. Nemcsak a tanulatlan emberek jönnek összeütközésbe a társadalmi renddel, hanem mindez áll a tanultakra nézve is. Mert ítéletünket, akaratelhatározásunkat akármennyit hivatkozunk is a józan észre, — am annyira az ész, mint inkább az érzés vezeti. Ha mindezeket komolyan fontolóra veszszük, lehetetlen kikerülni annak a hangoztatását, hogy nagyon is életbevágó feladat, hogy az elemi iskolából kikerült gyermekek fejlődésük eme korszakában midőn már bizonyos mértékben képesek önállóan gondolkodni: arra képesítessenek, hogy a másokról való Ítélet megalkotásában szilárd és helyes alapra helyezkedjenek: ezt pedig másként elérni nem lehet, hanemha erkölcsi érzületüket sikerült megtisztítani, megnemesíteni.

Szerencsénkre az az alap már készen van a gyermekben, amikor az elemi iskolát bevégezte, nekünk csak az a teendőnk, hogy okosan, praktikusan építsünk reá. A hit és erkölcstan az illemszabályok és bibliatörténetek gondolkozásának és érzületének irányt szabnak és most már rá kell szoktatni, hogy maga vonja le a tanulságokat. Ha eddig csillapítani kellett a gyermek tud vágyát: „Te még azt nem érted meg, majd ha nagyobb leszel“ — most az ismétlő iskolázás fokán eljött annak az ideje, hogy egyes dolgokat körülményesebben megmagyarázzunk nekik.

Az itt követendő eljárásra nézve bátor vagyok a következőket ajánlani: mindenek előtt tekintsük úgy