Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-17 / 3. szám
39 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 40 költözik s talán ennek magyarázatát a protestánsoknak kedvező II. József kora halálában vagy a pápai református egyház és iskolának az üldöztetések alatt bekövetkezett nagy elszegényedésében találjuk. Bizonyára mind a kettőben és ismét félszázadon át nem volt könyvnyomda a főiskola székhelyén. Majd, midőn a XIX-ik század harmincas évei ismét kedvezőbbek a protestáns szellemre és egyházakra nézve, ismét otthonra talál a könyvnyomtatás városunkban és a dunántúli ev. ref. egyházkerület tagjainak áldozatkészségével, létre hozta 1838-ban a főiskolai könyvnyomdát, amelynek létrejöttére vonatkozólag legelőször az 1835- ben Szentgálon tartott eházker. kgy. jegyzőkönyve 115. sz. p. Írja, hogy : „Szóba jővén edgy Könyvnyomtató Intézetnek felállítása u. m. a melynek jövedelméből edgy Professori Kathedra felállhatna, javaltatott nemcsak, hanem a jelenlevő Consistorialis Tagok a Jegyző Könyv mellett meglevő Laistrom szerint 1768 vfrtot azonnal alá is Írtak.“ A főiskolai könyvnyomda 1838 junius havában kezdte meg működését és mint előtte három könyvnyomdát tudunk felemlíteni városunkban a múlt időkből, úgy utána is már három könyvnyomda létesült és működik ma is városunkban. Maga az 1879-ik év két könyvnyomdát hozott itt életre és pedig első ez év okt. 1-én kezdte meg munkáját s magyar és héber betűkkel van berendezve, a második ugyanezen év dec. 14-én kezdte működését s magyar, német és héber betűkkel van felszerelve, ma már mindkét nyomda, egy-egy helyi lapot is képes fenntartani. Végül 1899 okt. 1-én megkezdte működését a harmadik új könyvnyomda is magyar hetükkel felszerelve s azóta olcsó munkájával versenytársa az előbbieknek a kisebb nyomtatványok kiállításában. Reméljük azonban, hogy valamint a múltban volt, úgy a jövőben is, ref. egyháztársadalmunk munkássága lesz döntő hatású, a versenytársak között is, a pápai könyvnyomtatás történetére. Kis Eenő. Az önálló életrevezetés. (Folytatás.) I. A jó és ügyes kertész beoltással nemesíti a vad alanyt, a fejlődésben levő gyenge törzset erősítgeti a viharok ellen, a vadhajtásoktól megtisztítja s hogy szép koronája legyen a növendék fácskának s majdan Ízletes gyümölcsöt is hozzon, gályáit is gondosan nyesegeti. Mennyire hasonlatos a tanító munkája a kertészéhez ! Nekünk is nemesítenünk kell, még pedig első sorban a hasznos ismeretek beoltása által a ránk bízott növendékek gondozását és érzelemvilágát; vezetnünk, irányítanunk kell fejlődésüket, erősítenünk kell' erkölcsiségüket, meg kell tisztogatnunk a fattyúhajtásoktól, hogy majdan hasznos és gyümölcsöző tagjai legyenek a társadalomnak. Mint mondám, e nevelő munka alapja az ismeretek kibővítése. Az ismeret, a tudás terjesztésének, bővítésének munkáját elősegíti, avagy megnehezíti a növendékek fogékonyságának mértéke. Mindnyájan megfigyelhettük és megjegyezhettük, hogy a gyermeki lélekben különböző mértékben nyilatkozik meg a tudásszomj. Az én tapasztalatom szerint csak egy kis részökről lehet elmondani, hogy a szomjúságuk szinte kielégíthetetlen. A másik — nagyobb — csoport már inkább közömbös, ha kínálják iszik, ha magára hagyják, könnyen tűri szomját, ösztönzés nélkül nem igen fanyalodik rá, hogy az üdítő forrásból merítsen. Van még egy harmadik és sajnálatra méltó csoport is, a melyhez tartozók iszonyodnak a szellemi munkától, erősen kell őket fogni, űzni, — hajtani kell őket, hogy valamire menjenek. Az önálló életre vezetés szempontjából figyelembe kell vennünk a növendékek imént említett sajátosságát 8 a szerint kell őket külön osztályba soroznunk. Mert hiszen a maradiakat kell inkább sürgetnünk és ösztönöznünk nem pedig a törekvőket.|A gyengékkel kell többet foglalkoznunk, nem pedig az erősekkel. De természetesen a jobbakat sem szabad végképen elhanyagolnunk. Az eljárás illusztrálására helyén valónak látom egy rövid, jellemző esetnek ide iktatását: Állomást cseréltem. Új helyemen az ismétlő tankötelesek között ijesztő számarányát állapítottam meg azoknak, akik gyötrelemnek találták a tanulást. Minden igyekezetem, hogy a szellemi táplálékot megkedveltessem velők, hogy őket egy kis önálló gondolkozásra vezessem, hosszú ideig hajótörést szenvedett. Végre igy szóltam tanítványaimhoz : „Gyermekeim! fájdalommal kellett meggyőződnöm a felől, hogy közületek sokan nagyon is könnyelműen fogják fel az életet. Most, amikor ideje volna, hogy a való életre előkészüljetek, még a kötelességeteket is elhanyagoljátok, nemhogy hiányaikat, fogyatkozásaikat kipótolni igyekeznétek, pedig a közbecsülésben hátul maradni nem szeretnétek. Nem jól van ez igy. Az élet, a társadalom kinek-kinek érdeme szerint fizet. Ez az iskola az életre való előkészülés helye és itt, e mi kis világunkban szintén igazságosan kell ítélnünk. Ennélfogva, aki rest a futásban, maradjon hátul, számíttassák az utolsók közé. De, hozzáteszem, hogy az lesz a legnagyobb örömöm, ha azt látom, hogy közületek az utolsók is magukat felkiizdeni igyekeznek az elsők, az érdemesek sorába.“ Az igy megszégyenített tanulók eleinte ugyan csupa dacból semmi hajlandóságot sem mutattak a jó igyekezetre. De később látva azt, hogy jóindulatomban, nyájasságomban egyformán részesítem őket az igyekezőkkel s nemcsak nem fizetek gonosszal a gonoszért,— sőt inkább a barátságos ösztönzésben, bátorításban, lelkesítésben fáradhatatlan vagyok ; törekvő társaikat megdicsérem, az érdemesek közé sorozom 8 önmagukban érezve az ismeret gyarapodást lassanként megértették célomat. Nem szegültek többé ellent, az önmegtagadás és önfegyelmezés nehéz, de szép munkáját megkezdették és ezzel megtették az első lépést az önállóságra való törekvés felé.