Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-29 / 22. szám
Tizenötödik évfolyam. 22. szám. Pápa, 1904. május 29. DUNÁNTÚLI A lap nzellemi részét illető közlemények a ■zarheattőiéghez Kis József felelős szerkesztő ozlmére küldendők. Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. ■A.Z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatióU Faragó János tőmunkatárs ozixnére küldendők. Megnyitó beszéd. Az orsz. ref. tanáregyesület pápai közgyűlése alkalmából tartotta Dóczi Imre egyesületi elnök. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ünnepi érzések közt jöttünk a kálvinista magyarság eme nyugati gócpontjába, hová e századok viharát átszenvedett, de hamvaikból újra meg újra épült 8 ma virágzó főiskola vendégszerető szózata hivott meg bennünket. A pünkösdi lélek hajtott és hozott bennünket nemzeti műveltségünk eme csarnokába, hogy itt az öszszetartozás érzetétől áthatva s az érintkezés melegéből lelkesedést, a testületi szellem forrásaiból erőt, e főiskola századokra szóló hagyományaiból pedig törhetlen kitartást merítve, tanácskozásainkban a magyar református tanügyet s általa az egységes magyar nemzeti kultúrát építeni igyekezzünk. S midőn e közgyülésünkat megnyitni van szerencsém, örömmel üdvözlöm a magyar református tanárságot, melyet a református iskola és a nemzeti közműveltség összeforott munkás szeretete ezúttal is, most már harmadszor ily szép számmal összegyűjtött. Meg vagyok győződve, hogy amit hangsúlyozni kívántam, a magyar kálvinista iskola szeretete és a magyar nemzeti műveltség ápolása mindnyájunk lelkében össze van forrva. Mert bár felekezeti iskola szolgálatában állunk s felekezeti egyesületet alkotunk, egy szivvel-lélekkel yalljuk, hogy a felekezeti iskolának 8 a felekezeti tanügy érdekében kifejtett törek vésnek óhazában csak addig van létj o]gosul tsága, mig az a magyar nemzeti állam és magyar nemzeti műveltség szolgálatában áll, mihelyt pedig ezzel összeütközésbe jut, nemzeti és állami életünk alapjait igyekszik meggyöngíteni. Hogy a magyar református iskola szelleme és egész nevelési irányzata mily belső viszonyban áll nemzeti és állami eszményeinkkel, hogy a magyar nemzeti genius az elmúlt századokban éppen református iskoláinkból indult ki a nemzeti nevelés terén hódító útjára, mig az őt megillető uralmat hazai közoktatásügyüukbeu elfoglalhatta : minderről a sokszor megirt vagy elmondott igazságok ismétlése nélkül alig lehet beszélnünk. De éppen azért vissza kell utasítanunk azt a méltatlan vádat, melyet néhány nappal ezelőtt a napi sajtó egyik orgánuma intézett ellenünk, mint ha mi a hazai református tanügy erősítésére s iskoláink hagyományos szellemének biztosítására irányult törekvéseinkkel a magyar a magyar egységes kultúra köntösét akarnék széthasogatni és rajta osztozkodni, mint egykor a megfeszített Krisztus köntösén a kereszt alatt álló katonák osztozkodtak. *) Az ilyen vád csak a református iskola szellemének félreismeréséből s a református oktatásügy által a nemzeti műveltségnek tett nagy szolgálatok kicsinyléséből vagy a tények hamis világításából származhatik. Nem! Nem akarjuk mi a magyar kultúrát felekezetenként feldarabolni, hanem egységét erősíteni és biztosítani; nem akarunk köntösén osztozkodni, hanem azt a magunk részéről is igazi magyaros hímzéssel díszíteni és fényesebbé tenni. Egységes magyar nemzeti műveltség: ez a mi ideálunk is. De hát csak azért, hogy az időknek gondviselésszerü változása folytán néhány évtizedébe a református iskoláinkban századokon ápolt nevelési irányzatot az állam vette át örökségül és tanügyi politikájának alapelvéül tűzte, kiejtsük-e kezünkből a fáklyát, mely a nemzet sötét századaiban ref. iskoláinkban világított? Az állami oktatásügy egészséges fejlődése mellett lemondjunk-e a református tanügy erősítéséről és tovább fejlesztéséről? Hiszen még arról sem vagyunk biztosítva, hogy nem lesz-e *) L. Egyetértés máj. 8. számában „Osztozkodás“ cikket. 22
