Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-22 / 21. szám
361 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 362 talak s mik vagytok ma!“ A püspöki szavak szerint a szépen zengő harangok hangja már a határon könyeket csalt szemébe, meglátva a díszes új templomot e magyar Izrael Sionát, még erősebben dobbant meg az ő szive, mely öukénytelenül is a legmélyebb hálára és magasztaláéra ragadta az ő lelkét az Egek Urához, a magyarok Istenéhez, aki nem hagyta el az Ő népét, mely hitében, hazafiságában a megváltásért annyit epekedett, imádkozott, csüggedezett és reménykedett a szabadításnak napjáig. Az üdvözlők s kísérők szerető körében elköltött estebéd és felejthetlenül kedves társalgás után álomra hajtá népeiért gondterhelt fejét a jó pásztor. Álomba ezenderültünk mi is mindnyájan tapintatosan kiosztott hálló helyeinken s az álom jótékony angyala tündér képet festett elénk : az idegenbe szórt s már már elveszett magyar Sión napjának felderültét; gyönyörű szép éltető mezőt és szép kies folyó viz mellett legelő nyájat, boldog népet. Mindenik kezében hárfa, zengő cimbalom, a babiloni szomorú fűzfákról visszavett hegedűk s ihletett ajkak zengése, harsogása a magyar Dávidok éltető, tápláló köny veiből. És láttuk, mint János az Urnák templomát, melynek falai reszkettek a seregek örvendő zengedezésétől : „Óh seregeknek Istene, Mely kedves gyönyörűsége A te szerelmes hajlékodnak.“ Álmunkban is egy hálaima zárta be e dicső képet. A májusi vidám nap, az isteni kegyelem napja felébresztett bennünket, mint a hogy felébresztette az idegenbe vándorló magyar ref. Izraelt is. Felébredtünk, hogy újból álmodjunk. Nem, hanem, hogy álmaink örömteljes megvalósulását lássuk. A megvalósító kegyelmet hirdete a harangok zúgása s az ige gyönyörű szép kies helye, az új templom körül messze vidékről, még az ős ,hazából, Somogyból is összesereglett ezrek, kezeikben szent könyvek, a jó püspök által szétosztott énekes könyvek, sziveikben ihlet, ajkaikon a várakozás sóhaja, hisz közeledék az idő, hogy megnyíljék a menybe vezető ut kapuja, a felszentelendő új templom. A templom Isten háza, — egyetemes tiszteletet parancsol még inkább mint a királyok palotája. Ereje az ige, mely szeretetre indít, kényszerít minden szivet. Mennyei érzéseket támasztott az új szenthely a más vallásu, nyelvű lakostársak szivébe is. Felkellett olvadni az elfogultság jegének. Eljöttek tanítójuk vezetése alatt, lelkipásztoruk szigorú tilalma ellenére a más vallásu iskolás gyermekek is, hogy gyermeki szivük érintetlen jóságával üdvözöljék az ugyanazon Urnák szolgáját. Ilyeneké a menyeknek országa ! Csak hadd jöjjenek, csak hadd tanuljanak tőlünk mindeneket egyesítő szeretetet. Elérkezett a perc, a szent hely felé vonult Isten szolgáinak ünnepélyes menete, elől a vezérrel, a püspökkel s az új templom ajtajánál méltósággal megállapodván. Felzendül a gyülekezet szép éneke: „lm bejöttönk nagy örömmel“, szép összhangzattal kisérve a gyönyörű hangú csokonyai kántor-tanító úr és segéde vezetése alatt megjelent csokonyai atyafiak énekkara. Elhangzott a püspök áhítatos rövid fohásza a Szentháromság nevében. A lelket fölemelő, a szív érzéseit hullámzásba hozó beszédje után átvette a templom kulcsát az egyház gondnokától s átadta a gyülekezet lelkészének, hogy a Szentháromság nevében megnyissa. A gyülekezet élén a püspökkel s a helybeli és a brekinszkai lelkésszel bevonult a várvavárt szent helyre. Alkalmi ének után püspök úr emelkedett a szószékbe, ahol az ő ihletett leikéből s ajkairól megszokott hatású imákkal és a 27. zsolt. 4. v. alapján tartott alkalmi beszéddel ragadta fel a különböző vallásu sokaság lelkét ama mennyei Jeruzsálem lelki templomába. Könnyező szemekkel zendítette fel a mélyen meghatott gyülekezet buzgó énekét az Egek Urához s a pásztorok ama „Fejedelméhez.“ Mivel a templom a legutolsó helyig, a túlzsufolásig megtelt, a templom udvarán s az utcán maradt nagyszámú s felerész róm. kath. gyülekezet között rögtönzött emelvényen a daruvári lelkész tartott alkalmi istenitiszteletet magyar, német és horvát nyelven. Zakar. VI. 12—15. v. alapján. A két igehirdetés után a brekinskai lelkész keresztelt, a daruvári lelkész pedig az úrvacsora felett ágeudázott, mely után az ünnepélyes sereg buzgó éneklés között vonult ki a templomból a püspök úr s a lelki pásztorokkal együtt. A szent szolgálat után püspök ur fogadta a különböző nyelvű és vallásuaknak tisztelgéseit s az egyház ügyeit is megvizsgálta. Barátságos bankett következett ezután, bizony tömve volt a hosszú diszes sátor a hosszú asztal mellé települőkkel. A felköszöntők sorát püspök úr nyitotta meg, ki lelkes szavakkal poharat emelt mindenek előtt a királyra, majd a horvát hatóságokra, a horvát-magyar testvériségre. A főszolgabíró viszont felköszöntötte a püspök urat és népét. A csokonyai kántortanító úr megható szavakkal üdvözölte a nagypizanieai ref. polgárokat, akiknek nagyrésze az ő tanítványa volt, s mint tanítványait az új lakó helyükre való átvándorlás előtt arra tanította, most is kérte, hogy igyekezzenek becsületes, szorgalmas életükkel beosülést, békességre való igyekezetükkel szeretetet kiérdemelni idegen lakos társaik között. A daruvári lelkész pedig poharat emelt a községi elöljáróságra s a község népeire. Bankett után */43 órakor fogatára ült a püspök ur, — a belovári főszolgabíró kíséretében népe üdvözlő rivalgásai között csakhamar eltűnt szemeink elől, hogy a belovári vonattal elhagyja idegenbe szakadt népének új lakóhelyét. De tudjuk, hogy lelkileg nem hagyja el őket s egyházukat, jó szive, erős keze a távolból is mindig velünk marad. Földvárt Jenő. Katonai lelkészek. E címen jelent meg lapunk 19-ik számában a vegyes közlemények között egy ide vonatkozó statiszti-
